Nemrég írtam arról, hogy a Fidesz eddig jól teljesítő papagájkórusa
helyett mostanság csak rekedtes hangú szólistákat hallhatunk, akik
mintha nem is egy kottából énekelnének (Összehangolt szólamok helyett,
VH, május 22.).

Mára kiderült, hogy van kotta, csak még senki sem cserélte le az ellenzékit kormánypártira és ezért azt hiszik a Fidesz politikusai, hogy amit mondtak két hónappal ezelőtt, azt mondhatják most is, hiszen úgy sincs semmi felelősség a vállukon. Pedig van és nem is kicsi.
Kósa Lajos felöklendezett mondatai olyan kárt okoztak Magyarországnak, aminek a közvetlen következményeit pont azok fogják érzékelni, akik eddig is szenvedtek a gazdasági válság miatt. Azok a hitelesek fogják nyögni a felelőtlen beszéd következményeit, akiknek a hitel törlesztőrészletei már most is az elviselhetetlenség határán vannak. Nekik mit fog majd mondani a Fidesz, amikor megkapják az árfolyam-különbözetet tartalmazó sárga csekket? Hogy Gyurcsány a hibás? Vagy Bajnai? Netán Mesterházy állt csőre töltött revolverrel a Fidesz prominensei mögött és kényszerítette őket, hogy marhaságokat beszéljenek? Alig vagyunk túl a választásokon, csak néhány napja van új kormánya az országnak és máris kiderült, hogy a király meztelen. Négy évük lesz újra felöltöztetni.
László Ferenc önkormányzati képviselő, Nagykőrös

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!