Bizonyára emlékeznek gyermekkorunk tanulságos meséjére, a két kicsi
kecske esetére, „akik” a patak feletti keskeny pallón egymással szemben
haladva középen találkoznak, majd dühösen összeakaszkodnak, mert egyikük
sem hajlandó engedni. Mint tudjuk, az összecsapásnak nem lett győztese,
mindketten belepottyantak a patakba.
A kis tanmese a kettős állampolgárság törvénybe iktatása kapcsán keletkezett és mesterségesen generált Orbán–Fico pengeváltások kapcsán jutott eszembe. A két kis közép-európai ország vezető politikusa ugyanis szinte teljesen azonos stílusjegyeket mutat az egymás közti kommunikáció során. Egyformán „tévedhetetlenek”, mondandójuk egyformán arrogáns, provokatív, goromba és gyakran személyeskedő. (És mint tudjuk, a stílus maga az ember.) Persze a másik fél hasonló stílusát és módszereit mindkét oldal szemforgató módon, tettetett megrökönyödéssel és értetlenkedéssel fogadja. A legfájóbb az egészben az, hogy az érintettek véleményére az említett törvénnyel kapcsolatban különösebben nem kíváncsiak egyik fél politikai döntéshozói sem. Mintha nem ez lenne a lényeg, hanem az, hogy kinek van „igaza” a saját elképzelése szerint.
A szlovák miniszterelnöknek abból a szempontból talán „nehezebb” a helyzete, hogy politikai holdudvara csendesebb, nem veszi körbe és nem segíti olyan hangos, egymást túlrikácsoló papagájkommandó, mint magyar kollégáját.
Kíváncsian várom egyébként, a stílus további alakulását a 2011-es magyar (soros) EU-elnökség idejére, hogy az Orbán Viktor jobbján elhelyezkedők milyen módon és vehemenciával fogják – Európa alkirályainak képzelve magukat – osztani az észt. Valószínűleg már nem csak a szomszédoknak.
Csernus Károly, Göd
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!