Szamárfejek

 Már megint mindenért mi vagyunk a felelősök, kiváltképpen eme új hatalom hibáiért, utóvégre elkeseredésében Petőfi juhásza is a szamár fejére csapott nagyot.
Arra pedig tagadhatatlanul máris van okuk, a médialakájokat a világért sem tartó kormányuk kínos és kényszerű pálfordulása nyomán. Ekkora böszmeséget muszáj megtorolni, s nyilván a bevált bűnbakokon. Ki hiszi el, hogy Kósa mondatától megrendül a New York-i tőzsde? – kérdi a csacskaságot gúnynak vélve a publicista, aki vélhetően még nem hallott lavinacsináló hógolyóról, bár szerencsénkre nemcsak a mi fejünkre csap, hanem a külvilágiakéra is. Hát persze, hogy merészeli bárki komolyan vegye az új kormánypárt korifeusainak szavát?! Félve kérdem: nem túlzás ilyet írni csak azért, ne nevezzék az embert médialakájnak?
Egy másik ránk szakosodott közírót egyáltalán nem lepte meg, hogy a „tudatipar nagyágyúi, monopolistái”, sőt: „Lenin-fiúi” támadnak, megindították a kultúrharcot, „mint mindig”. Ő történetesen a Károlyi-szobrot kiebrudalni ígérő Kövért védi, amit tekinthetünk megelőző ellentámadásnak is (vagy: egész pályás letámadásnak?), mert a jeles politikus bizonyára megint a „vernyákoló” tudatipar „dühödt patkányainak” rohamára számíthat, amiért Gyurcsányt meg a honi közéletből akarná kiakolbólítani. Mivel egyelőre még akadnak, akik képesek a jogállami normákat számon kérni, az indulat ez esetben is érthető.
Valamint árulkodó. Arról, hogy a jobboldali fölénytől megittasodottak is megriadtak: bármennyire ügyesen mászott is ki a saját csapdájából Orbán, az annyit emlegetett zemberekben előbb-utóbb tudatosul, hogy ez az új kormány is ígéretszegéssel kezdte, s nemhogy kolbászból lesz a kerítés, hanem csak bizonyos kerítések mögött lesz több kolbász. S akkor lesz csak jaj szegény szamárfejünknek!
Kivált a formálódó új médiaviszonyok közepette. Ha jól értem, nemcsak haragvó publicisták uszítják majd ránk, örök bűnbakokra, a jobboldali tábort, hanem a hatalom (felettébb pozsonyi módon) kötelezheti a médiát a bírált közszereplő válaszának közlésére. S ki látott már politikust, aki nem állítaná, hogy róla valós tényt „hamis színben” tüntettek fel?! Richard Nixon a hatvanas évek elején, csúfos bukása után azzal a (sajtóértekezleten odavágott) felkiáltással tűnt el évekre a porondról, hogy „nem lesz többé Dick Nixon, akit rugdoshatnak…” Mert mind így éli meg. Egyszer már volt úgy, hogy felvirrad a kommentárkiigazítók napja, s mintha pirkadna. Most még csak üzenik a balliberális médiának, hogy mondhat a félvilág bármit, ne má’, hogy Kósáék rendítsék meg a tőzsdéket. De eljő az idő, amikor az effajta elhamarkodott, csupán csak világtekintélyekre támaszkodó véleményt is helyesbíteni kell, a kritikust a kincstárira. Igaz, ellenzékiek is élhetnek vele (élhetnek vele?), ám ahogy elnézem, eleve hátrányból. Mondandók „félremagyarázását” még csak-csak lehet vitatni, de fogalmam sincs miként kérhet helyreigazítást egy „patkányfalka”?  

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!