Nyelvelő

Szendrei Tibor budapesti olvasónk arról ír, hogy szerinte a médiumok alig jeleskednek a szép beszéd terjesztésében és népszerűsítésében.  Az 1800-as évek végétől a családjának mindkét ága Pesten él. Gyermekkorában az édesanyja fellapozott egy könyvet, és felolvasott belőle egy mesét. Anyukája kiejtése vált számára etalonná. Aztán az ötvenes években az iparosítás és a téeszesítés időszakában sok ember érkezett a fővárosba. Olvasónkat meglepte az idegen hangzású beszéd. Aztán 18 éves korában vidékre utazott, itt is más kiejtéssel találkozott. A rádióban és a színházakban is változott a szavak ejtése. Szendrei Tibor úgy érzi, az utóbbi években is módosul a magyar beszéd, de negatív irányban. Nem csupán a kiejtésben, hanem a szóhasználatban is.
Minden korosztály úgy érzi, hogy a fiatalabb generáció nyelvhasználata rosszabb, mint az övé. Ez természetes jelenség. A nyelv fejlődik, a nyelvhasználat változik, de ez nem feltétlenül rossz, minősíteni sem nagyon lehet.
Olvasónk arról érdeklődik, létezik-e nálunk külön irodalmi és külön társalgási nyelv, mint például a németben (Literatursprache = irodalmi nyelv és Umgangssprache = társalgási nyelv, köznyelv). Nincs nálunk akkora különbség, mint a németben vagy az angolban. Ez az eltérés elsősorban a szóhasználatban, szóválasztásban jelenik meg. Magyarországon a nyelvújítás korában, a 18. század végén, 19. század elején alakult ki az irodalmi nyelv, a köznyelv. Ennek alapja az északkeleti nyelvjárásunk lett. Ezért nem használunk zárt e-t a köznyelvben. Az igényes nyelvhasználatról manapság akkor beszélhetünk, ha választékosan, változatosan beszélünk.
Mit jelent és honnan ered az ámokfutó kifejezés?-kérdezi budapesti olvasónk. Az ámokfutó a német „Amokläufer” tükörfordítása. Idegességében, dührohamában vagy tébolyultságában vaktában kárt okozó, esetleg gyilkoló személyt jelent. A köznyelv ámokfutónak nevezi azokat az embereket, akik veszélyes, kártékony tevékenységet folytatnak folyamatosan. Az ámok szó egyébként a németbe a portugálból került, oda pedig a maláj nyelvből. A maláj amuk szó azt jelenti, dühöngő. Malájul ámoknak nevezik a tébolynak azt a formáját, amikor a beteg agresszív, és úgy érzi, futnia, rohannia kell. Ázsiában sokan úgy vélték, ezt az állapotot démonok okozták. Urdu nyelven a vakmerő harcosokat is ámoknak hívták.

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!