Távkapcsoló

Már tombol az uborkaszezon, aki nem kíváncsi a foci-vb-re, aligha talál magának nézhető műsort a kedvenc sorozatai ismétlésén kívül. Engem már elért a kétségbeesés, hogy olyan nagy ívű műsorokat is megnézek, mint Szenes Andrea hosszadalmas és abszurd nevű talkshow-ja. Az alapötlet dicséretes, hogy nem azokat mutogatják végre a tévében, akik munka nélkül vagy csibészségük okán jutottak el valahová, mint egyébként oly sokan, hanem valóban megszolgálták az elismerést, amit viszont alig kapnak meg, ami megint tipikus ránk nézve.
Azért mindenképp irigylésre méltóak, hogy a munkájuk igazi hivatás… Mennyivel szebb lenne a világ, ha senkinek sem kellene csak azért dolgoznia, hogy a számlákat ki tudja fizetni, hiszen így az életünk alig több mint a kis állatoké, akiknek vackot vagy fészket kell rakni ahhoz, hogy legyen hol lehajtani a fejüket. Egészen másképp nézne ki a társadalom, ha mindenki a tehetségéhez és a vágyaihoz legközelebb álló munkát végezhetné, örömmel és lelkesen…
„A te életed igazi magyar álom, igazi példakép arra, hogy jussunk túl a nehéz helyzeteken” – kezdte a beszélgetést Oláh Ibolyával Szenes Andrea, aki a Torgyán-éra tévében vezetett utoljára műsort. – „Mikor érezted először, hogy ilyen irányú utat is vehet az életed?” Végig deja vu-m volt, mintha Lakat T. Károlyt hallottam volna. Ugyanaz a lelkes alákérdezés, meg hogyan teccik csinálni, hogy ilyen fantasztikusnak teccik lenni, ugyanaz a szépelgő nyelvhasználat, de nem emlékszem olyanra, hogy Lakat T.-nek ennyi nyelvtani botorságba torkollott volna fékezetlen habzású rajongása riportalanyai iránt.
Tragikus, hogy alig akad a mostani tévések között olyan, aki képes egyszerűen, szerényen, érzékenyen, érdeklődve és odafigyelve, alázattal de nem alámenve beszélgetni a vendégeivel, ahogy Vitray, Vámos, Kepes, vagy ahogy Friderikusz tette az Én mozimban. Oláh Ibolyával mondjuk amúgy sem könnyű interjút készíteni. Ha nem énekel, még mindig borzasztóan merev a kamera előtt, nem nyílik meg, nem is igen érti a kérdéseket. A zenei betétek akár még kellemesek is lehettek volna – leszámítva a kínosan tinglitangli főcímdalt –, ha nem olyan csapnivaló minőségű a playback, mintha egy öreg Szokolból szólna, és ha a közönség nem tapsol Oláh Ibolya kupléja alá olyan ütemesen, mintha a Dáridóban ülnének.
Miután megnéztem az összes részt, valaki szólt, hogy ez ismétlés. Aztán megint azt olvastam, hogy „újabb izgalmas műsorral jelentkezik a hazai női talkshow megteremtője” – akármit is jelentsen ez a Story Online szerint. Végül már úgy éreztem magam, mint a héten Lábodinál megállított Lada utasa, aki állítólag akkor vette észre, hogy hét összekötözött élő szarvassal utazik egy kocsiban, mikor a rendőr megállította őket. De én legalább vállalom, nem úgy, mint a Lada sofőrje, aki állítólag az erdőben találta és épp akkor indult leadni az állatokat… Hol van ilyenkor Kusturica?

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!