A légi közlekedés biztonságát súlyosan veszélyeztette az a fiatalember,
aki lézertollal vakította a landolni készülő gépek pilótáit Ferihegyen, s
a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) terrormegelőzési nyomozói
elfogták a 21 éves tettest – tudatták a rendőrség honlapján tegnap.

Nem ez volt az első eset, hogy a közönséges lézertollal veszélyeztették a repülés és az utasok biztonságát; a fiatal férfi egy zöld fényű lézertollat irányított a leszállni készülő utasszállító gépek felé, ezzel zavarva a pilótákat. A rendőrségnek a légiforgalmi irányítás már korábban bejelentést tett, hogy ismeretlen helyről, az esti órákban így zavarják a repülőgépek biztonságos landolását, s ezután tavaly ősszel közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdtek vizsgálódni. A pilóták elmondása alapján azonosították a lehetséges helyszínt, ahonnan a vakító fény érkezik. A múlt héten egy újabb bejelentés nyomán a repülőtérhez közeli Üllő vasútállomásán tetten érték és elfogták az elkövetőt egy fiatalkorú társaságban. Ám kívülük még hárman voltak ott hasonló korúak,
s vizsgálják, hogy ők korábban részt vettek-e hasonló cselekményben.
Az RRI közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, melyért akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiróható.
– Ha az efféle lézertollas „pilótavakítás” eddig szerencsére nem is okozott balesetet, de valóban komolyan veszélyzetetheti a repülés biztonságát és anyagi károkat is okozhat, ezért nem szabad bagatellizálni – mondta a VH-nak Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője. – Társaságunk pilótái is tapasztalták, hogy leszállás közben lézertollfénnyel próbálták őket megzavarni. Amikor az ilyen fény „telibe találja” a pilóta szemét, akkor, ha szemkárosodást nem is, de átmeneti látászavart okozhat, azaz másodpercekig valóban nem jól lát ilyenkor aki a gépet vezeti. Ez pedig azért veszélyezteti a repülés a biztonságát, mert éppen a leszállás művelete közben, földközelben történik, amikor minden másodperc sokat számít. Éppen ez az oka, hogy a légiirányítással és a repülőtéri rendőrséggel együttműködve a Malév minden ilyen esetet azonnal jelez.
Extrém esetben elméletileg akár katasztrófa is történhetne, a földhöz is csapódhatna így egy éppen landoló repülőgép. A szóvivő azonban úgy véli, ennek nem nagy az esélye, hiszen minden gépen két pilóta van, s a jól látó másik át tudja venni a gép irányítását. Ám a leszállás, mint mondta, magas rizikójú művelet, így a veszéllyel mindenképp számolni kell, s a kockázatokat ki kell szűrni. Egy ilyen inzultus pedig megzavarhatja leszállás folyamatát, úgy, hogy a pakliban benne van: emiatt például át kell startolnia a pilótának és egy újabb kört tennie a géppel egy újabb, biztonságosabb leszállási kísérletig, ami igen költséges; egy ehhez mérhető bő negyedórás „iskolakör” ára több százezer, akár bő félmillió forint is lehet.

VGP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!