A Fidesz kommunikációjában állandó téma az ún. „elszámoltatás”, ami a
választási kampányban is nagy szerepet kapott. „Gyurcsány Ferenc az a
politikai személyiség, aki alapvetően meghatározta a politikát az őszödi
beszéddel és azzal, hogy a 2006-os választások előtt az államháztartási
adatok eltitkolásával hazugságokra alapozta a kampányát” – nyilatkozta
Navracsics Tibor. (Népszabadság, 2010. febr. 25.)

Az őszödi beszédre hivatkozással a Fidesz feljelentéseket is tett. Áder János feljelentését 2006-ban az ügyészség elutasította, mivel nem talált indokot az eljárásra. Nem sokkal ezután több mint száz „magánszemély” polgári pert indított – százezer forint kártérítést követelve – Gyurcsány Ferenc és pénzügyminisztere ellen, mert szerintük „a 2006-os országgyűlési választások előtt nem tájékoztatták megfelelően a közvéleményt az államháztartás, a költségvetés helyzetéről és ezzel kárt okoztak”. A bíróság keresetüket elutasította, ugyanis bizonyítást nyert: „Gyurcsány Ferenc és munkatársai eleget tettek a közzétételi kötelezettségüknek". Az eljáró bíró hangsúlyozta: a felperesek  közül bárki kérhetett volna további részletes tájékoztatást a PM-től, de nem éltek ezzel a lehetőséggel. (Népszabadság, 2009. június 12.)  A Fővárosi Ítélőtábla 2010 március 18-án, helyben hagyva az elsőfokú ítéletet, jogerősen kimondta: „Az alperesek a tárgyalások során bizonyították, hogy minden adatot időben, teljes körűen és valós tartalommal hoztak nyilvánosságra.”
Akárhogy nézzük, ez a bírósági ítélet azt bizonyítja, hogy Gyurcsány nem hazudott, hanem éppen az ellenkezője történt. Azok hazudtak, akik félrevezetve a választópolgárokat, azt állították: „Gyurcsányék a 2006-os választások előtt eltitkolták az adatokat, és úgymond hazugsággal kerültek hatalomra.” E tények nem zavarták a Fidesz jogi szakértőjét, Balsai Istvánt abban, hogy a választások előtt ugyanezért megint feljelentést tegyen, amit az ügyészség ugyancsak elutasított. Most ismét az egyik „elszámoltatási” téma lesz „a közérdekű adatokkal összefüggő meghamisítással kapcsolatos, a 2006. évi államháztartási adatok eltitkolásának ügye, amelyben már korábban feljelentették Gyurcsány Ferencet és Veress János korábbi pénzügyminisztert.” (MTI/Népszabadság Online, 2010. június 6.) Orbán Viktor már 2008. október 24-én a Hír Tv-ben azt nyilatkozta, hogy Áder János feljelentését az ügyészség elutasította, de ha hatalomra kerülnek, felülvizsgálják az ügyet és nem marad el a felelősségre vonás. Adódik azonban a kérdés: Hogyan akarja Orbán Viktor most felülvizsgálni a szóban forgó ügyet, amikor az ügyészség kétszeri feljelentésre sem talált okot az eljárásra, és jogerős bírói ítélet szól arról, hogy nem történt „eltitkolás”? Ha mindezek ellenére ugyanezért mégis büntetőeljárás indulna, az a jogállamiság végét jelentené.
Almási József, Tatabánya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!