Miről írjak ebben a kánikulai hőségben, amikor az idős korosztályt óvják
attól, hogy kilépjen az UV-sugárzás birodalmába? A politikáról nem
érdemes, a falra hányt borsó aligha javít valamit a közállapotokon. A
perspektívákról meg mit írjon egy 78 éves olvasólevelező? Inkább mesét
írok a jelenről, amiről hamarosan ki is derül, olyan, mintha nem is
nálunk történne meg.

Van Budapesten egy fedett uszoda, ahova hetenként egyszer eljárok. Egy órát utazom buszon és villamoson, visszafelé ugyanannyit. Az uszodában leúszom kétszer 7-10 hosszt, és máris eltelt a nap több mint fele.
Mi az, ami idevonz, a Kondorosi úti fedett uszodába? Itt minden úgy van, ahogyan megépítették. Az emeleti pénztárban megfizethető bérleti díjak várják a vendéget, figyelmét felhívják az igénybe vehető kedvezményekre. Az előtérben tisztaság és rend. A büfében olcsó perec és finom hűtött, kimért tej. A panelprolik és a nyuggerek nyugodt birodalma. Az öltözőben barátságos „kabinosok”. Megkérdezik, melyik sorba kérem az öltözőszekrényt. Az első sorokban iskolás gyerekek, időnként megjelenik a fehér ruhába öltözött felügyelő, az ott felejtett holmikat összeszedi és távozáskor mindenkit megkérdeznek, nem hagyott-e valamit az öltözőben.
Úszás előtt kötelező zuhanyozás és fürdősapka. A feszített víztükrű medencében külön sávokban úszik az ifjúság, velük párhuzamosan két sáv a gyorsabban úszóknak és még kettő a lassabbaknak. A járószékkel érkezőket ülőszerkentyűvel engedik le a medencébe.
A nyári szünidőben a gyermekesek és a fiatalok kint strandolhatnak a szabadban. A jelenlévők semmiben sem zavarják egymást. Az emberek még nem felejtettek el köszönni sem egymásnak. Itt nincs sietség, tülekedés. Ami helyette van, az a korosztályok békés egymás mellett élése/úszása és ami engem illet, a békés öregség öröme. Itt Kellér Dezsővel is vitába szállnék, aki nem tudott válaszolni arra, hogy miben leledzik minden korosztály öröme.
Hosszasan faggatom magam, mi az a különös érzés, amely az uszodai napokon elfog. Egyszerre megvilágosodik bennem. Itt adni akarnak nekem valamit és nem elvenni tőlem. Ugye olyan az egész, mintha nem is Magyarországon lennénk? Itt nincs a bennünket körülvevő mocsok és nincs graffity. Itt úgy érzem magam, mintha otthon lennék. Ez egy csöppnyi Magyarország, olyan amilyen az egész lehetne, ha még volna írmagja benne a gondoskodó szeretetnek.
Dr. Mikósdi György

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!