Ismeretlen ismerős

Vezető értelmiségiek  szellemileg nehézsúlyú csoportja hosszú hetek óta szorgalmazza, hogy  az előd legyen egyszersmind az utód is, nem megalapozatlanul állítva, hogy a fékek és ellensúlyok  bonyolult politikai rendszerében a kétharmados többséget birtokló pártszövetség alkotmányos „ellenereje” éppen Sólyom lehetne. Nincs okom kétségbe vonni e megállapítás lényegi igazságtartalmát, hiszen az ötéves hivatali ciklusának hamarosan a végére érő egykori alkotmánybírósági elnök, a rendszerváltást követő alkotmányos berendezkedés egyik legfontosabb kidolgozója államfői működése során mindvégig öntörvényű, autonóm személyiségnek bizonyult. Bár a baloldalon sokszor és sokféle érvvel vádolták jobboldali elfogultsággal, s  hallottam csalódott értékeléseket olyanoktól, akik valaha hozzá közelállónak számítottak, az újjáválasztását szorgalmazó értelmiségieknek alapvetően igazuk van: ha Sólyom marad(hat)na a Sándor-palotában, az garancia lenne arra, hogy nem sérül az alkotmányos berendezkedés. Két legutóbbi beszéde mindenkinek azt üzente, hogy széles látókörű, a demokrácia lényegét mindenkor közvetíteni képes, hazánk helyét higgadtan mérlegelő politikus áll az ország élén. A parlamenti őrségváltáskor világosan kifejtette, hogy a mostani váltás miben hasonlít és miben tér el az új magyar köztársaság rendszerváltó országgyűlésétől. Ami ez utóbbit illeti: ma már megvannak az alkotmányos alapok, ezekre lehet építeni, s szembeötlő különbségnek mondta azt, hogy – 1990-nel ellentétben – a választók akaratából most a radikális jobboldal képviselői is ott ülnek a törvényhozásban, de gyűlöletre uszítás nem hangozhat el az ország házában, s ha ilyesmi történnék a mentelmi jog nem nyújthat védelmet. Árnyalatos és a szűkkeblű nemzeti önzésen felülemelkedő, a közép-európai szomszéd népekkel szemben nagyon is nyitott álláspontot fejtett ki az államfő a trianoni emléknapon elmondott beszédben: a magyar kisebbségek tevékeny támogatójaként éppen a gyászos évfordulón emlékeztetett arra, hogy „végleges és megnyugtató megoldás nincs a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltoztatása nélkül”.
Mindamellett még sincs semmi garancia arra, hogy marad a Sándor-palota lakója. Sőt. A jelek inkább az ellenkezőjét sugallják, mi több, a beszédeit tartalmazó kötetről ő maga írta azt, hogy az „számvetés”, s olvastam már olyan véleményt is, amely szerint egyenesen csoda lenne, ha maradna. Fidesz-közeli források tartózkodnak az ilyen sarkos kijelentésektől: inkább azt hangsúlyozzák, hogy mostanában mindent mérlegelnek, beszélgetnek a jelöltek habitusáról, stílusáról, arról, hogy milyen politikai „iskolába” jártak, mekkora jártasságuk van a vezetésben, munkásságuk révén idehaza és külföldön milyen ismertségre tettek szert. Így mérettetik meg Vízi E. Szilveszter, Pálinkás József, Bihari Mihály vagy éppen Schmitt Pál, s politikai gesztusként – tette hozzá beszélgető partnerem – Balogh András is, aki nyilvánvalóan csak szimbolikus választottja lehet a szocialistáknak. Hogy bölcs volt-e külön jelöltet állítani, a végeredmény szempontjából alighanem közömbös, az viszont egyáltalán nem, hogy mennyire lesz autonóm, önálló látásmódú politikus, aki végül Sólyom utódának mondhatja magát. A kormányzó pártszövetség igen fontos döntés előtt áll: mert a jóhiszemű megközelítés jegyében elfogadhatjuk, hogy a –  talán a Navracsics-Martonyi vonallal megjelölhető – centrumban nem kívánják pártpolitikai kérdéssé degradálni, ki lesz ország legfőbb közjogi méltósága. A kétharmados fölhatalmazás birtokában viszont a pártszövetségben nem kevesen vélhetik úgy, hogy a jelölttől várható lojalitás legyen a legfőbb szempont, s így megeshet, hogy a nem kifejezetten kormánypárti tábor egy emberként csattan majd föl, hát persze a legegyszerűbb, a politikai hatékonyság szemszögéből a „legsimább” megoldást választották. Még annyit a jelöltek egy részéről, hogy a tudományos karrierek önmagukban is sugallják az autonóm személyiséget, Sólyomról nem is szólva, aki már sokszor bizonyította, hogy alkotmányos ügyekben nem ismer tréfát, s immár a fideszes többségű országgyűlésnek is visszaküldött egy törvényjavaslatot.
Természetesnek gondolom, ha a közeli jövőben megszülető döntésről beszélgetések, sőt viták zajlanak a pártszövetség vezérkarában, s minél kevésbé lesz mértékadó a személy kiválasztásakor a várható lojalitás, annál nagyvonalúbbnak bizonyulhat a közvélemény szemében a kétharmados többséget élvező Fidesz-KDNP, ami persze fordítva is igaz. Minthogy a döntésben bizonyosan oroszlánrésze lesz a miniszterelnöknek, ugyanez rá fokozottan vonatkozik. Meglátjuk, melyik énje kerekedik felül, a napi ügyek taktikai  pártpolitikusa vagy a távlatokat is mérlegelő, a demokratikus értékrend érvényesülésére nagyvonalúan figyelni képes államférfi. De bárki legyen is az ismeretlen ismerős, annyi bizonyosnak tűnik, hogy legitim államfő lesz, s végleges ítéletet működéséről majd csak leköszönésekor tudunk mondani.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!