Dőry Virág sokat játszott a Radnóti Színházban, aztán váltott, jelmeztervező lett. Azóta már több mint kétszáz darabhoz tervezett ruhákat.
– Mondok egy elég szörnyű példát. Az iraki háború idején gyakran mutatták azokat, akik elhagyták az otthonukat, és vándoroltak a sivatagban. Hihetetlenül lepukkant, kopott, szerencsétlen, megrázó és megrendítő emberek voltak, de elképesztően esztétikusak. A fáradt, napszítta színek és az emberek tökéletes harmóniában voltak egymással. Én azt nem szeretem, ami gagyi meg ócska, és csak azért lepukkant, hogy hadd legyen már ronda.
z Képes verni az igazgatók asztalát, hogy elég pénzt harcoljon ki jelmezekre?
– Megérzem, mikor van ennek értelme, és azt is, ha valóban nincs pénz.
z Ilyenkor mit lehet tenni?
– Az igazán jó színészek, de csak ők, raktárból is fel tudnak öltözni. Ha egy színésznő katonanőt játszik, bemegy a jelmeztárba, magára huzigál egy drabális csizmát, zubbonyt, sapkát, és ezeket tudja viselni. Én esetleg csak kicsit igazítok a viseletén.
z Ha mégiscsak ki kell állítania egy báli jelenetet, ahol hercegek, grófok szerepelnek, akkor mit csinál? Gyakran látom, hogy az estélyik, a frakkok anyaga meglehetősen vacak.
– Teljes tévhit, hogy a színpadon ez nem látszik, ott minden tízszeresen látszik. Ugyanúgy, mint a kilók száma. Amikor azt mondják nekem színésznők, hogy „a színpadon majd vékony nőt csinálsz belőlem”, azt felelem, hogy ez nem megy. Ha kevés pénzből kellene báli jelenetet kiállítanom, a valóságtól elvonatkoztatott jelzésrendszert eszelnék ki, ami jelzi azt, hogy a báli jelenetben szereplők gazdag emberek. Persze ettől még nem jó, hogy rendszert csináltak belőle, hogy szinte soha semmire nincs pénz.
z A sok munkáját az alkalmazkodóképességének is köszönheti?
– Igen, de nálam az alkalmazkodás alapfeltétele a tolerancia, ami megfelelő személyes kapcsolatokon nyugszik. Én szeretek alkalmazkodni. Vannak olyan embertípusok, akik szeretnek ellene menni a dolgoknak, én épp ellenkezőleg.
z Önhöz mennyire alkalmazkodnak? Hiszen színészként nem nagyon fogadták el, és jelmeztervezőként sem különösebben fogadják el a kollégái.
– De nem ők osztják a lapot, nem ők kérnek fel egy-egy munkára. Ha nem fogadnak el, akkor mi van?
z Ez mégiscsak központi kérdés lehet önnek, hiszen a honlapján vannak olyan rubrikák, hogy „akik elfogadtak, és akik nem”. Hosszú lista látható azokról a rendezőkről, akik jelmeztervezőként elfogadták, és jóval rövidebb azokról, akik színésznőként.
– Azt hiszem, hogy a jelmeztervezéshez több tehetségem van, mint a színészethez.
z Nyilván rögtön a pályája elején megkapta, hogy szépnek, de tehetségtelennek tartják.
– Persze, ez jár a szép színésznőknek. Én ezt nagyon megszenvedtem. Máig nem tudom feldolgozni, hogy keveseknek kellettem mint színésznő. Bár a Radnóti Színpadon sok szerepet kaptam. Mégis vagy én nem értelmeztem jól a pályát, vagy nem tudtak velem mit kezdeni, vagy nagyon közepes voltam, netán gyenge. Valami nem stimmelhetett, mert ha annyira jó lettem volna, akkor azért csak utánam nyúlnak.
z Mindig jól öltözködött. Emiatt lett jelmeztervező?
– Az anyukám grafikus volt. Otthon a reggelinél az esztétikumról, írókról, költőkről beszélgettünk, nem a kamatlábakról. Sokat jártunk az erdőbe, néztük milyen gyönyörűek a fények, a fák, a virágok. Az esztétikumba pedig beletartozik az öltözködés is. Ehhez hozzáadódott az a hihetetlen kínszenvedés, amit színésznőként elszenvedtem a rossz jelmezek miatt. És így valahogy elkezdtem jelmezeket tervezni.
z Volt egy évad, amikor Bálint András már nem színésznőként, hanem jelmeztervezőként szerződtette a Radnótiba.
– Először fél státusra tervezőként, fél státusra színészként szerződtetett, és a következő szezonra már csak tervezőként. Százszázalékosan mellém állt, és a társulat tagjai is kíváncsiak voltak rám tervezőként.
z Most már marad jelmeztervező?
– Nem tudom, mi maradok. Sokszor tapasztaltam, hogy a gellerek előre vittek. Ezért el tudom képzelni, hogy most is történik velem valami hasonló. Ettől nem rettegek, hanem kíváncsian várom, hogy mi lesz.
Bóta Gábor
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!