A szerelem csodálatos adomány, a legfontosabb boldogságforrás, de a legfrissebb kutatások szerint úgy három év után izzása egyre csökken. Amikor véget ér a gyönyörű extázis, a szép álomállapot, akkor az élet tényei közbeszólnak. Ilyenkor például számít, hogy a pár szexuálisan hogy jön ki egymással. Van úgy, hogy az egyre romló kapcsolatokban is együtt maradnak, mert szexuális kapcsolatuk jó. Előfordul, hogy látszólag harmonikus kapcsolatok mennek szét azért, mert az ágyban különbözik a két ember.

A házassági legendák ezen kívül nem számolnak az idővel, a változással, az öregedéssel, a nehézségekkel, mondhatni nem számolnak az emberi természettel és a körülményekkel. Az esküvők fergeteges csinnadrattája újra és újra ismétlődően azt akarja elfeledtetni a házasulandókkal, hogy veszélyes vizekre eveznek. Ugyanúgy, mint amikor vakmerő, veszélyes, ismeretlen világba induló, és talán soha vissza nem térő expedíciókat búcsúztatnak, amivel egyben megelőlegezik a végső búcsú is.
Örök hűségről és fiatalságról álmodozunk, és ha gondolunk is az öregségre, azt távolinak és derűsnek képzeljük. Kinek volna kedve úgy házasodni, ha előre sejtené, milyen öreg, hortyogó, kiállhatatlan öregember lesz a férje, s milyen dagadt vagy gizda házsártos boszorka a felesége? A gyereknevelés is mennyi keserűséggel, lemondással és csalódással jár, erre sem hívja fel a figyelmet senki. Hogy milyen lesz a fiatalság és a vonzerő lassú korrózió-ja, mi lesz a karrierrel kapcsolatos álmok szertefoszlása után, arra nem készítenek fel az iskolában töltött évek.
A házassági mítoszokra épülő vállalkozás szükségképpen vezet a csődhöz, az elfecsérelt élet feletti kétségbeeséshez, és ilyenkor jön az élet újrakezdésének illúziója. Vagy a másik, az élet kudarcának felejtése, az ital, netán az elvesztegetettnek vélt lehetőségek gyásza, a depresszió. Mindezek ellenére a házasságnak nincs alternatívája.

A házasság hajója
A házasság bárka, védelem a testi és lelki viharokban. Sokan megriadnak szüleik példáján, és élettársi kapcsolatot választanak inkább. Akár van róla papír, akár felesküdött az ember, akár nem, a reális házasság olyan, mint egy jól megépített tengerjáró hajó. Nem luxus óceánjáró, de nem is törékeny halászbárka. A reális házasság arra épül, hogy a felek reális szükségleteik kielégülését várják a házasság által. Az igazi házassági szerződés valódi emberi szükségletekre épül. Minél patológiásabb és irreálisabb valakinek az a rejtett szükséglete, amelyre a másiktól vár kielégülést, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a házasság kudarcba fullad.
Ahány ember annyiféleképpen áll hozzá. A nárcisztikus személy örök ifjúságot, szépséget és csodálatot vár. A dependens személyiség irreálisan nagy biztonságot és kizárólagosságot követel a másiktól. A diktátor hajlamú ember mértéktelen alázatot és szolgálatot vár el társától. A paranoid személyiség a hűség megfellebbezhetetlen bizonyítékait keresi örökké. A reális házasság hajójának „legénysége” tudja, mit bír ki a hajó, nem vállalnak erejükön felül, mert tudják, hogy könnyen belerokkanhatnak és lassan elhidegülnek egymástól. Nem teszik ki magukat olyan kísértésnek, aminek aztán nem tudnak majd ellenállni. Mindig karbantartják a hajót, hisz a vizeken bármikor rájuk törhet valami veszély.
A házasság karbantartása azt jelenti, mindig törekszünk arra, hogy a másikban meglássuk a becsülhető, tisztelhető, szerethető embert. Mindig szem előtt tartjuk a kapcsolat igazságosságát, kiegyensúlyozottságát. Ha a házasságért az egyik fél éveken, évtizedeken át aránytalanul többet áldoz munkában, figyelmességben, lemondásban, az előbb-utóbb benyújtja a számlát.

A jó házasság sem
 konfliktusmentes
A házaspárok felismerik egymásban önmagukat. Azokat a  negatív tulajdonságaikat, amik a tudatalattijuk mélyén ott vannak, elfogadják, és értékelik a hasonló jó tulajdonságokat. Te is én vagyok, a másik mindig engem tükröz. A jó házasság mindig megoldáscentrikus, és nem az üres tekintély vagy hatalomérzet megőrzésére tör. Nem lehet minden konfliktust megoldani, de attól még lehet együtt élni.
A jó házasok egyben mindig nagy barátok, és ahogy a barátoknak, úgy a társnak is kijár a bocsánat a botlásokért, tévedésekért. A jó házasságban az emberek nem kérik számon saját mítoszaikat a másikon, hanem csendben beismerik, hogy ezek csak az ő elképzeléseik, és lehet nélkülük is élni.
Kevesebb lenne a boldogtalanság, a csalódás, ha például a gyerekek tudnák, hogy a szerelem elmúltával hogyan tud két ember együtt élni, hiszen szeretik, elfogadják és megbecsülik egymást. Bármikor vissza tudnak emlékezni a mézeshetekre. Amikor az ember önmagában is jól érzi magát, és az elismerést a szeretetet nem mástól várja el, akkor helyére kerülnek a dolgok és boldogan élnek, míg meg nem hallnak – nem csak a mesében.
Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!