Mezőkövesd a Bükk-hegység déli lábánál, az Alföld és az Északi Közép-hegység találkozásánál terül el. Itt található Európa egyik legismertebb termál- és gyógyfürdője, mely mágnesként vonzza a gyógyulni és pihenni vágyókat. Ráadásul a több mint 1000 éves múltú történelmi város és a borturizmus fellegváraként ismert Eger, valamint a Bükk és a Mátra közelsége tovább fokozta a környék népszerűségét.
Zsóry fürdő alapítója Szentléleki Zsóry Lajos, aki Mezőkövesd főszolgabírája, majd országgyűlési képviselője lett. 1938-at írtak, amikor Zsóry engedélyezte, hogy saját birtokán kőolaj után kutassanak. A fúró nem hozott fel ugyan olajat, de 875 m mélységből, triász kori víztárolóból gejzír módjára 30 méteres melegvízoszlop tört fel. A kút percenként előbb 3000 liter, majd három hét múlva már 5000 liter 68 C-fokos vizet adott. Zsóry 1940 júliusában megnyitotta az első 35x18 méteres fürdőmedencét, amely most uszoda. A későbbi ismételt vizsgálatok is egyértelműen igazolták, hogy a mezőkövesdi Zsóry termálvíz értékes ásványvíz, nevezetesen kalcium-, magnézium-, hidrogén-karbonátos és nátrium-kloridos hévíz. Gyógyhatását tekintve a gyógyvíz nemcsak Magyarország természeti kincseinek egyik legértékesebbike, hanem európai viszonylatban is számottevő víz, mely jelentős szulfidion-tartalmánál fogva, a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Mezőkövesden, az Európa-szerte elismert Zsóry Gyógy- és Strandfürdő közvetlen szomszédságában található. A gyönyörű szálloda azon ritka wellnes-szállodák közé tartozik, amelyekben a gyógyvíz az épületen belül áll a vendégek rendelkezésére. 2010 januárjában hivatalosan is megkapta a gyógyszálloda minősítést. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness nevében és szolgáltatásaiban is a teljességet jeleníti meg. A szállodába érkezvén együtt találja a rehabilitációt a fürdés élményével, a rekreációs kezeléseket a különböző aromás fürdőkkel, a pihenést az év minden napján, valamint a konferenciák, rendezvények, bemutatók kiváló helyszínét. A szolgáltatásaiban négy csillagot is felülmúló szállodában 134 classic szoba biztosítja a teljes kényelmet a luxus kedvelőinek, benne családi szobákkal, négy executive apartmannal és egy elnöki lakosztállyal. A konyhája kiváló, az ínyencek is megtalálják a kedvükre valót.
B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!