A tavalyi US Open elődöntőjében sérülten játszva szó szerint is szenvedett a pályán, az ez év eleji nyílt ausztrál bajnokságon képtelen volt folytatni, s térdbaja  miatt feladni kényszerült az esztendő első Grand Slam-tornáját, hogy aztán szép lassan visszataláljon korábbi szuperénjéhez Rafael Nadal: a spanyol sport büszkesége a júniusi Roland Garroson, a francia nemzetközi bajnokságon újfent ellenállhatatlanul játszott, s meg sem állt a GS-viadal első helyéig.



Miáltal nem csupán visszafoglalta korábbi világelsőségét, hanem egyszersmind a tenisszel a legtöbbet keresők univerzális lajstromán is feljebb lépett, s most már a harmadik az összeütögetett vagyonokat illetően. És még hátravan a holnap, hétfőn kezdődő angol nyílt bajnokság Wimbledonban, majd jön a nyár végi  viadal Flushing Meadowsban, a GS-sorozat negyedik, befejező állomása, a US Open, amelyeken az újabb pozícióerősítő ranglistapontok mellett további tetemes pénzekkel is gazdagodhat a népszerű Rafa.
Aki a párizsi diadallal eleve jeles magaslatához érkezett profi pályafutásának, amennyiben kedvenc – mert legsikeresebb – pályaborításán, salakon ötödször nyert a Roland Garroson, s karrierje 7. GS-elsőséget gyűjtötte be alig 24 évesen. Nálánál fiatalabban – 23 esztendősen – egyetlen korábbi klasszis tudott csak hasonlóképpen hét Grand Slam-tornán győzedelmeskedni: a hallgatag svéd, Björn Borg.
Nadal párizsi remeklése azért is méltatandó cselekedet, mert a korábban például az immár csak exvilágelső svájci Roger Federert is elintéző svéd Robin Söderling döntőbeli – nincs rá jobb szó: – megalázásával hat éven belül lett ötödször első, ami páratlanul nagyszerű széria a balkezes mallorcai izomember részéről. Apró részsiker számára, hogy Söderling nem is olyan régen – a 2009-es francia Openen – borsot tört az ő orra alá is, és hol vágjon vissza neki, ha nem a párizsi torna fináléjában.
A riporterek persze azonmód kérdezték, hogy nagy ünnepséget csap-e az amúgy csaknem a 24. születésnapjára eső siker örömére, mire Nadal visszakérdezett: Hová gondolnak? Nekem már holnap edzésem van. Majd Wimbledon után, igen, akkor hazamegyek, s Mallorcán valóban fergeteges buli lesz, addig azonban nincs megállás, nincs ünnep, nincs pihenés. Nincs, mert napról napra jobb akarok lenni, az alapjátékban, a szerválásban, az adogatásfogadásban, a hálójátékban, mindenben. Ehhez pedig folyamatosan edzeni, készülni kell, nincs mese.
Hősünk hozzászokhatott a kőkemény munkához a tréningeket következetes szigorral vezénylő nagybátyja, Toni Nadal jóvoltából, aki 4 esztendős kora óta edzi Rafaelt, s megvan az a jó tulajdonsága, hogy sohasem elégedett, ráadásul sosem rejti véka alá véleményét, s képes akár többször is visszanézni unokaöccse egy-egy meccsét, valósággal ízekre szedve a friss világelső játékát, megoldásait, a maximalisták örökkön elégedetlen módján.
Mielőtt persze elkezdenénk nagyon sajnálni Nadalt, amiért hihetetlenül sok melóval juthatott el a mai szintre, afféle ellensúlyként – amúgy kétségtelenül földhözragadt bulvármanőverrel – lássunk hozzá a turkáláshoz a pénztárcájában, helyesebben forduljunk az ő anyagi helyzetét ismerők statisztikáihoz. Merthogy a befektetett energia anyagilag már most nagyon megérte, hiszen ifjú korára milliomos vált a spanyol teniszezőből. Nadal a francia fővárosban benyújtott pénzdíjjal – euróban 1,12 milliót, forintban 323 milliót keresett – jóval 31 millió dollár fölé került, s nem mást, mint az amerikaiak egyik teniszbálványát, Andre Agassit taszította le a képzeletbeli dobogó legalsó fokáról. Az élen – több mint 12 millió dolláros előnnyel – Federer all „Pistol Pete”, vagyis az amerikai Pete Sampras előtt, s mivel az első tíz között csak Federer és Nadal szerepel az aktív játékosok közül, ráadásul a svájci is lassan karrierje végéhez közeleg, a spanyol néhány éven belül az élre ugorhat, s minden idők tenisszel a legtöbbet kereső játékosa válhat belőle.
(jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!