Közösségi gazdaság, hol vagy?

A 2009-es célok elérése igen nehéz lesz. Egyrészt a magyar gazdasági élet hosszú évtizedek óta cipelt problémáit kellene leküzdeni, másrészt sajnos elég sok jel mutat arra, hogy amit nem sikerült megvalósítani a rendkívül kedvező világgazdasági klímában, azt kifejezetten nehéz lesz, egy akár globális recessziót hozó időszakban meglépni.
Lássuk elsőként az inflációs célt. Voltaképpen semmi nem indokolja, hogy a 2007-ben 7-8 százalékra felszaladó inflációt miért ne lehetne két év alatt fokozatosan három százalékig visszanyomni. A versenytárs kelet-közép-európai országoknak is sikerült, és talán az idei év inflációs törekvéseit ellehetetlenítő gabonapiaci, és olajpiaci nyersanyagár-emelkedésnek is vége. Ugyanakkor van két olyan, sajátosan magyar tényező, ami mégis szkeptikussá teszi az elemzőket. Az egyik az állam szerepe, a másik az inflációs várakozások. Igen nehéz ugyanis olyan helyzetben háromszázalékos inflációs célt követni, amikor a deklarált cél ellen leginkább maga az állam tesz. Vagyis amíg a piaci árak, a világkereskedelemben részt vevő áruk árai egyszámjegyű növekedést mutatnak, addig az állam által befolyásolt szabályozott árak (víz, gáz, csatornázás, közlekedés és így tovább) átlagosan rendre 10 százaléknál nagyobb áremelkedéssel húzzák fel az inflációt. A másik sajnálatos önbeteljesítő folyamat, a magas inflációs várakozások. Ha a kisvállalkozások vezetői, a szakszervezetek vezetői évről évre azt látják, hogy egy adott inflációs prognózishoz képest azután magasabb lesz az áremelkedés, akkor soha nem fogják elhinni a hivatalos prognózisokat. Várakozásaik magasabbak lesznek, és eszerint árazzák termékeiket, szolgáltatásaikat, eszerint fogalmazzák meg bérköveteléseiket. Innentől pedig a várakozásokból tényleges infláció lesz.

Sajnos a rendkívül magas magyar államadósság finanszírozása magasabb infláció mellett drágább lesz, több kamatot kell fizetni utána. Ez pedig máris rontja az amúgy örvendetesen javuló egyensúlyi mutatókat. 2007 tagadhatatlan pozitívuma, hogy a teljesen elszabaduló hiányt sikerült csökkenteni, még az is lehet, hogy az egyre alacsonyabbra tervezett hiányszámokat is túl lehet teljesíteni (vannak olyan remények, hogy csak kerek hat százalék lesz az államháztartás deficitje). Igaz, ezt a csak szócskát még az örvendetes stabilizáció ellenére is idézőjelbe kellene tenni. 2008-ban minden bizonnyal tovább csökkenhet az államháztartás hiánya (a jelenleg érvényes konvergencia-program szerint 6,4 százalékról, 4 százalékra). Elsősorban a megfogott egészségügyi és nyugdíjkasszák segítik a mérséklést. Sajnos azonban még mindig megkérdőjelezhető az a sokat hangoztatott kormányzati állítás, hogy a kiigazítás alapvetően a kiadások csökkentésével és nem a bevételek növelésével valósul meg, mert még mindig emelkedik az adóprés. Meglehet, 2008-ban sem sikerül azon a szomorú tendencián változtatni, hogy kevés adófizető fizet nagyon sok adót. Nem látni, hogy mitől szélesedne az adófizetői bázis. A kritikusok szerint a munkajövedelmek extra mértékű adóztatása helyett vagyonalapú és fogyasztásalapú adókat kellene erőltetni, ne azok tartsák el az országot, akik legálisan vállalnak munkát, hanem azok, akik valóban képesek több közteher viselésére.

Duális, kettős szerkezetű a magyar gazdaság. Ahol van exportfejlődés, van beruházás, az a multivilág. Autóipar, gumigyártás, együttesen a feldolgozóipar fejleszt. Csakhogy ez a kör komoly adókedvezményei és egyre nagyobb arányú profitrepatriációja miatt nem segíti az államháztartási és folyó fizetésimérleg-egyensúlyt. Lehet persze, hogy nélkülük sokkal nagyobb bajban lennénk, még kevesebben alkalmaznának legálisan munkavállalókat, illetve egyáltalán még kevesebb embernek lenne munkája, de nem szabad homokba dugni a fejünket, bizony a magyar kis- és középvállalkozói kör minden törekvés ellenére sem tudott megerősödni. Pedig a kiigazításoknak ez lehetne a fő célja. Az állam egyensúlyba kerül, nem szívja el a tőkét a magángazdaság elől, teret kapnak a beruházások, a magángazdaság. Sajnos ezzel a hatással 2007 végén még nem lehet találkozni.
Most megszorítunk, de aztán jön a nagy növekedés. Ez szokott lenni a pozitív gazdaságpolitikai üzenet, és időről időre elhangzik, hogy ezt majd a hazánkba ömlő uniós források fogják stimulálni. Sajnos egy nemzetközi recesszió idején ez kevés lehet. Az Egyesült Államokban ingatlanpiaci eredetű válságot prognosztizálnak a szakemberek, a dollár pedig már olyan gyenge, hogy az Egyesült Államokba exportáló cégek (például a japán és német gépgyártókat) nehéz helyzetbe kerülnek. A német vállalkozások pedig magyar beszállítókat is használnak. Nem lesz könnyű egy lassuló és sokkal nehezebb külső környezetben feljönni. Kinek a fogyasztása, a vásárlásai segítik majd a növekedést? Hiszen az állam ígérete szerint kiadást csökkent, vagyis kevesebbet fogyaszt, a magyar lakosság a megszorításokat nyögi, aligha fog féktelen vásárlásokba bocsátkozni, az exportot a beruházáshiány öli meg.
Egyszóval súlyos nehézségek mindenütt. Pedig egy kicsit békésebb belpolitikai klímában, egy valamivel magasabb munkaerő-piaci aktivitással, egy valamelyest kedvezőbb adómorállal teljesen normális európai gazdaság lehetnénk. Közhely, de igaz, a kreatív és nagy munkabírású magyar vállalkozók, munkavállalók még így is egy viszonylag erős magángazdaságot tudnak működtetni. Ami azonban továbbra sem sikerül, a közteherviselés, a közösségi gazdaság kialakítása. Erre kellene már valamit kitalálnunk!

B.G.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!