Csütörtökön reggel még nagy a nyugalom a szerkesztôségben. Magányosan,
a félálomnak már-már az innenső oldalán éppen egy kéziratot gyomlálok,
amikor megtöri a csendet a telefon. Fiatal nôi hang, hadarva
bemutatkozik mond valami cégnevet, s ugyanazzal a lélegzettel: – Arany
Jánost vagy Vasvári G. Pált keresem, mert válaszol…
Erre teljesen felébredek. Félbeszakítom. – Na kedves, akkor ugorjunk neki még egyszer a neveknek! Kit is keres?
– Arany Jánost vagy Vasvári G. Pált, mert válaszol…
– Nézze, hölgyem! Bár élek, idővel nagyon megtisztelő lenne a számomra a holt költők társaságához tartozni, pláne Arany Jánoséhoz. Igazán kiváló poéta volt. A fôszerkesztőnket pedig, aki egyébként nem költô, hanem újságíró, Avar Jánosnak hívják. És kegyed most Vasvári G. Pállal beszél, aki szintén újságíró. Szóval kit keres?
– Nekem ide Arany János vagy Vasvári G. Pál van felírva.
– Mondom, az utóbbi vagyok. Avar János most nincs benn a szerkesztôségben. Mit óhajt?
– Válaszolnia kellene három percen át bankkal kapcsolatos kérdésekre és akkor nyerhet egy…
Modortalanul ismét félbeszakítom. – Már megbocsásson, de mégis melyik bankról lenne szó?
– Azt nem mondhatom meg, csak azután, hogy válaszolt a kérdésekre. Körülbelül három percig fog tartani és lehet nyerni egy…
Én, valamivel emeltebb hangon: – Ugye, maga sem gondolja komolyan, hogy válaszolok, ha nem tudom, hogy kinek a kérdéseire felelek, és ön mit akar.
Erre már ô is egy oktávval magasabban: – Mondom, bankról lenne szó, kifejezetten újságírókat kérdezünk, és ha válaszol, akkor nyerhet egy szakmai utat!
Akarok én szakmai utat nyerni? Ami ugye azt jelentheti, hogy egy számomra még homályban rejtezô bank pénzén elutazzam valahová, ahol megetetnek, megitatnak, talán még napfény és tenger is van ottan, meg csinos hostessek, de félre az élvezetekkel, dolgoznom kellene, ráadásul vélhetően burkolt reklámot írni. S a legjobb esetben is szakértők hadával kioktatnak, hogyan is foglalkozzam valamilyen pénzügyi kérdéssel a lapban – persze a bank érdekében. Miért nem hirdetnek inkább?…
– Nézze, kedvesem, erre nekem most nincs idôm. Hegyben áll a munka. Úgyhogy…
– Hát nem érti?!? Hiszen mondom, hogy SZAKMAI UTAT LEHET NYERNI!
Nem mondom neki, hogy értem én, csak éppen nem akarom érteni. Helyette inkább ezt: – Nem érek rá. Elnézést, de tényleg vár a munka. A viszonthallásra…
– Akkor Arany Jánossal beszélhetnék?…
vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!