Kedves Naplóm

– Hál’ istennek, volt benne ez is, az is. Ami a magánéletemet illeti, azzal nem terhelnék senkit. „Szakmai” sikereimmel sem szeretném irigyeim számát növelni, de remélem, számuk a következő évben is növekedni fog egy-két sikeres premier láttán. Névtelen levélíróim bátor csapatának megemlíteném, hogy nem elegendő ocsmányságokat írni, nem ártana közben néha a magyar helyesírás szabályait is alkalmazni, hiszen ha valaki nagyon magyar, akkor legalább írjon kicsit magyarul.
Ami az úgynevezett közéletet illeti, tavaly ilyenkor sem vártam semmi jót, és ez maradéktalanul teljesült is. Valamivel talán enyhébb vagy inkább filteresebb volt ez az esztendő, mint a 2006-os év.
Az évfordulós megmozdulások – balhék – az idén már szinte matiné előadásokká szelídültek, és mondhatni, már csak „hagyománytiszteletből” gyújtottak fel egy-két autót, kukát és dobáltak kockaköveket.
Hogy a hétköznapokat is állandó feszültségben és nyugtalanságban élhessük meg, arról az összes általunk megválasztott parlamenti párt gondoskodott újabb, parlamenten kívüli „szabadcsapatokkal” kiegészülve. Sztrájkok, szervezett tüntetések, útlezárások, közlekedési dugók az utakon és az agyakban egyaránt.
Márai Sándor írja: „Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük.”
… szóval, mit is várok 2008-tól? Talán azt, hogy eldöntsük végre, a ketrec melyik oldalán állunk. Ehhez kívánok ápoltaknak és ápolóknak egy normálisabb új esztendőt!

 

Gálvölgyi János 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!