Az év emberei

Sarko, a mindenütt jelen lévő

Tisztázzunk mindjárt valamit: az év emberének lenni, nálam nem jelent feltétlen és egyértelmű dicséretet. Szerintem egyébként a Time magazinnál sem, ezért érteni vélem az amerikai hírmagazin idei választását, amely – mint köztudott – Putyin orosz elnökre esett. (Csak zárójelben: a harmincas években Harry Luce, a mélyen hívő, elkötelezetten kapitalista alapító-főszerkesztő aligha lelkesedhetett az antikapitalista és keresztényellenes Hitlerért, mégis a címlapra tette…) Az év legsikeresebb európai politikusa számomra a nemsokára 53 éves Nicolas Sarkozy, a 23. francia államfő, az V. köztársaság hatodik elnöke, aki jó három évtized alatt ért a politikai élet csúcsára, beteljesítvén ezzel gyermekkori álmát. Rekordot rekordra dönt: nem csak azzal, hogy elképesztő energiájával szinte mindenütt jelen van – amint a londoni The Economist írta róla –, még talán azzal sem, hogy jóformán mindent meg akar reformálni Franciaországban, hogy a francia politika heveny Amerika-ellenességét jócskán enyhítette, hogy valamiféle Mediterrán Unióról álmodozik, s szeretné, ha Franciaország ismét első számú közvetítővé válnék a Közel-Kelet alapkonfliktusában, mi több, Irakban is. Ambícióinak nincs határa. Kevés olyan politikus akad – s ez is bízvást tartozhat a rekordok közé –, aki ennyire megosztja a köznépet odahaza és az elemzőket külföldön. A nem jobboldaliak szemében Sarko mintha eleve ördögtől való lett volna, s ő mintha tudta volna ezt: kormányába ezért hívott meg baloldaliakat, nőket, más etnikumhoz tartozókat. Külföldön pedig? Itt van például a magyar közbeszéd: Sarkót némely filozófusok és politológusok már-már diktátorként állították be, aki becsmérlően csőcseléknek merte nevezni az autógyújtogató lázadókat, és fölrótták neki, hogy szoros szálak fűzik a francia gazdasági elit nem mindig tiszta kezű óriásaihoz. Íme, újabb rekord: Sarko, akit nevén kívül semmi nem fűz édesapja hazájához, vagyis Magyarországhoz, befelé fordulásra hajlamos honi világunkban vitát provokált. A politológusokkal ellentétben a hírlapírók jobbára a francia jobbközép sztárjaként emlegetik, akinek van bátorsága szakítani több gaulle-ista dogmával. No meg ahhoz is, hogy immár elnökként elváljon második feleségétől is, s jól szervezett médiakampány keretében ismertesse meg a világgal új barátnőjét.
De a politikában a java még hátra van, 2008-ban a kihívások sokaságával kénytelen szembenézni az európai színpad új szupersztárja, aki beszédeiben szinte búcsút mondott az elvont főneveknek. Ellentétben elődjével, igen ritkán emlegeti a „szabadságot”, az „emberiességet”, az „egységet”. Egy nizzai nyelvész szerint szónokként a legtöbbször azt mondja, hogy „én”, aztán meg azt, hogy „akarni”. Általában az igéket kedveli, az elvont főnevek helyett. Hát akkor milyen elnök is? Majd meglátjuk. Nem kellene sem végletesen elutasítani, sem felhőtlenül lelkesedni érte, s még csak szeretni sem kell.
De hiszen a politikusok nem is arra valók.

 Martin József

 

 

 

Kockára teszi az életét

Az év embere szerintem a Matyi. Csak így egyszerűen: a Matyi. Ahogyan a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium első osztályában is hívják. Huszonnyolcan járnak oda. Tanulnak. Matyi kedvence az informatika és még az angol meg a francia is. Általában jól tanul, de idén félévkor lesz egy csomó négyese, mert mostanában valahogy kevesebb ideje jut a sulira. Azért moziba is el-elmegy, egy-egy izgalmas könyvet is elolvas – csak úgy szórakozásból. Ez idő tájt a játék falja fel a legtöbb idejét. Kiváltképp a logikaiakat szereti. Két éve kezdődött a dolog, amikor otthon talált egy régi Rubik-kockát. A szüleié volt. Elkezdte forgatni, tekerni jobbra-balra, előre-hátra. El is jutott valameddig, s mert otthonosan mozog az interneten, hát utánanézett, hogyan lehetne továbblépni magasabb szintre. Talált is recepteket s ki is próbálta mindet. Beváltak, hát elkezdett gyakorolni. Van úgy, hogy csak két órát szentel erre, máskor meg, ha teheti, egy egész napot tölt a kockázással, föl sem áll az asztaltól. Közben édességgel doppingol. Kiváltképpen a csokit szereti, lehet kerek, vagy szögletes, tábla vagy szelet, mogyorós, mazsolás, tömör vagy töltött. Ja, meg a palacsinta, a sütemény és a torta, a gesztenyepüré is jöhet. És hozzá kakaó vagy üdítő. Kell az a fejlődésben lévő szervezetnek… Meg a sport is, a korfball, ami hasonló, mint a kosárlabda, csak mégis más, például mert fiúk és lányok vegyes csapatai játsszák. Szóval Matyi éppen olyan, mint a többi kamasz – egy az osztály 28 gyereke közül.
Illetve mégsem egészen. A nevét leírhattuk volna úgy is: „A” Matyi. Higgyék el, egyáltalán nem lenne rá érdemtelen! Ha kételkednének, akkor elárulom: a hivatásos kommunikátoroknak, a Magyar Szóvivők Országos Egyesülete tagjainak is leesett az álluk a csodálkozástól, amikor februárban a premierjét tartotta előttük az Európa-hajón. Nem csoda, hogy ámultak, hiszen Matyi 12-13 másodperc alatt képes helyreforgatni a bármennyire is összekevert hagyományos Rubik-kockát. És, mert érti a lényegét, a logikáját, könnyedén elboldogul 4x4x4-es, az 5x5x5-ös kockákkal, meg összes többi hasonló játékkal – akár bekötött szemmel is. Annyira könnyedén, hogy eddig már 11 világcsúcsot állított fel a hazai és nemzetközi kockaforgató versenyeken, megjárta Angliát, Belgiumot, Cseh-, Lengyel-, Német- és Svédországot. S októberben, a Budapest Kongresszusi Központban, a IV. kockaforgató- világbajnokságon a tizenhétből öt versenyszámban ő állhatott a dobogó legfelső fokára, ráadásképpen nyert még két ezüstöt és három bronzot is… Jegyezzék meg a nevét: Kuti Mátyás. Ha egyszer nagy lesz, és kiöregszik a versenysportból, talán számítógépes logikai játékok tervezőjeként tisztelhetik majd őt.

Vasvári G. Pál 

 

 

 

Hét év után a dobogón

Sportújságíró lévén  sportoló lett nálam az év embere. Az idén szerencsére  ismét igen széles volt a választék, hiszen Horváth Viktor világ- és Európa-bajnokságon győzött öttusában, Kolonics és Kozmann világbajnokságot nyert kenuban, győzött a kardcsapat, Kulcsár Krisztián párbajtőrben vb-aranyat nyert, és meg kell, hogy mondjam, megemelem a kalapomat Várhidi Péter teljesítménye előtt, amit ezzel a fiatal labdarúgógárdával elért. De pályázhatott még erre a címre Kovács Katalin is, aki a kajakosok között a világ legjobbja lett, vagy éppen Talmácsi Gábor motoros. Mindezek ellenére én egy harmincon felüli fiatalember teljesítményét ítélem a legjobbnak. Olyan valakiét, aki sportágában a magyar versenyzők közül ez idáig a legnagyobbat nyújtotta. Ő pedig nem más, mint az országúti kerékpáros, Bodrogi László, aki idén a kerékpáros-világbajnokságon az egyéni indításos időfutamban ezüstérmet nyert. Hogy miért tartom őt a legjobbnak? Mert hét év után sikerült ismét felállnia a dobogóra. 2000-ben már ebben a számban bronzérmes volt, és akkor is azt említettük, hogy ő az első olyan kerékpáros, akinek sikerült a magyarok közül világbajnoki dobogós helyezést elérnie. Nem is beszélve arról, hogy ezt a sportágat az elmúlt évek során doppingesetek sokasága kuszálta, és olyan ismert versenyzők tűntek el a süllyesztőben, akik korábban uralták a porfelhőket az országutakon. Nos Bodrogi bebizonyította, hogy tisztességes felkészüléssel ott lehet lenni – tisztán – a legjobbak között. Ráadásul úgy, hogy egyedül készült egy kis francia faluban és világbajnoki második helyével kiharcolta az olimpiai részvételt is.

Fluck Miklós

 

 

 

Szikrázik, mint a csillagszóró

Az év embere – jómagamnak – mindjárt három is! Ternovszky Béla, Nepp József és Maros Zoltán. A rendező, az író, a figuratervező. A „szülőatyák”… Naná, hogy a Macskafogó 2. rajzfilméi. Akik több mint 21(!) évvel a Macskafogó – most már írjuk azt, hogy: 1, a „kultuszfilm” – 1986-os bemutatása után kirukkoltak a szintúgy egész estés folytatással, a nagyérdemű örömére. Két és fél évnyi munkával, miközben-miután lényegé-
ben kiment alóluk a jó édes anyaföld is. Azaz a rendszerváltást követően sajnálatosan keresztet vethettünk az izmosnak hitt magyar animációsfilm-gyártásra, a mindmáig üresen tátongó Hűvösvölgyi úti („lánykori nevén”: Vöröshadsereg útja) Pannónia Filmstúdióra (is). De végre újfent szembe masírozik egy maroknyi csapat a Disney-hegemóniával, méghozzá töredékpénzért. Az első rész költségvetésének hatszorosából hozták ki most a 85 perces animációs szuperprodukciót: 600 millióból, ami még mindig „skótos” a tengerentúli tömegmunkákhoz képest.
A megannyi, emberkölyköknek és őseiknek (többek közt a két évtizeddel ezelőtti gyerekeknek is) szánt poén szikrázik, mint a csillagszóró, nem véletlen, hogy karácsonyra lett időzítve a majd félszáz mozikópia forgalomba hozatala. Hogy ezt is megnézik-e majd – csak itthon – közel ötmillióan, az még a jövő kérdése. Akárcsak az, hogy megdönti-e majdan az előd „legtöbb eladott DVD” szintjét. Az viszont bizonyos: pár hete az 1-et a UPC csatornáin szörfölve egy arab adón láttam viszont, igazolva a megállíthatatlan globális sikert. Apropó: még a balettpatkányokra sem adtak benne csadort…
Amúgy nem csupán az én embereim ők, hanem jószerivel az egész egériségéi is a hármak – hiszen segedelmükkel pacifikálódtak a macsekok! Ez – megjegyzem – látszik az öt familiáris zsebtigrisemen otthon is… Eszükbe sem jut, hogy az egér = ennivaló. Tehát: Vivát Grabowsky!” Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés...” – de ez már egy másik műfaj, amelyben nem egerek cincognak. Vagy inkább idézzünk az első Macskafogóból: „Nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében!”

Gündsich Mónika

 

 

 

Vesztegetünk, vesztegetünk…?

Ebben az évben gyakran éreztem magam úgy, hogy árral szemben úszom, ami a hétköznapjaimat illeti. Mindig épp akkor és arrafelé kellett bemenjek a városba a két kiskorú kintlévőségemmel, mikor épp tüntetés, utcai huligánkodás volt műsoron, de minimum kinézett egy jó kis általános sztrájk. Előbbiekért Budaházy Betyár és Toroczkay cimborája érdemelnek virgácsot, azt meg a rendőrség és a bíróság dolga lenne odaítélni, remélem ez lesz az újévi fogadalmuk, és végre-valahára be is tartják, hogy örökre elmenjen a kedv a Molotov-koktélozós hídfoglaló buliktól. De hogy merem a rendes szakszervezetek által szervezett, (állítólag) a társadalom többségének támogatásával zajló munkabeszüntetést ezekkel egy napon említeni?
Alapvetően nem vagyok sztrájkellenes, sőt. Már az ükapámat is azért rúgták ki a bányából, mert sztrájkot szervezett, és a családi legendárium
szerint számos alkalommal kellett tovább állnia családjának, mert akkoriban nem látták szívesen a „felforgatót”. De az elmúlt hónapokban meghirdetett sztrájkokkal nem tudtam azonosulni. Szerintem se egy tanár, se egy orvos ne sztrájkoljon. Előbbi tartsa meg az óráit, utóbbi gyógyítson, mert erre esküdött föl. És főleg ne buzdítsa őt ennek megszegésére az orvosi kamara elnöke – gondolkodtam is rajta, hogy neki adjam a citromdíjat –, aki beígérte, „ott teszünk keresztbe, ahol tudunk”. Kitűnő gondolat, ha az általa képviselt szakmai szervezetet kívánta nevetséges gittegyletté tenni.
A citromdíjat mégiscsak Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke kapja, aki hozzádörgölőzött egy politikai párthoz, leolcsósítva saját sztrájkfelhívását. Ha igazán tökös sztrájkoló lennék, kikérném magamnak a politikusok – bármely oldaliak – támogatását, még akkor is, ha történetesen egybeesnek az érdekeink. De leginkább azért kínálom meg a díjjal, mert nyíltan megvesztegette a szocialista politikusokat, és mindenkinek 100 ezer forintot (a pártbírság összegét) ígért, ha nemmel szavaz az egészségügyi törvényre. (Egy középügyes ügyvédbojtár is zajos pert kerekíthetett volna belőle!) Később hiába magyarázták kollégái, hogy ő csak az akadálytalan szavazás mellett állt ki, jókora maflást adott a jogállamról alkotott elképzeléseinknek. Hát nem tudja, hogy az ilyesmit titokban, és jóval nagyobb összegekkel játsszák?

Bálint Orsolya 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!