Új év, új élet  másnapig

Őszintén, tegye a szívére mindenki a kezét, ha a fenti szavakat olvasván nem tartozna a fogadkozók körébe. Szinte kizárt, hogy lenne valaki is ilyen. Valahogy egyetlen éjszaka elmúltától, egy új év kezdetétől várjuk magunkban a megújhodást. Mindazt, amit elmulasztottunk megtenni az előzőben, ami nyomaszt, amiről pontosan tudjuk, hogy hátrányunkra van. Minden évnyitányt egyfajta újjászületésként is megélünk, ki józanabbul, ki másnapra macskajajjal kínlódva. De vélhetően nem létezik ember, aki ne reménykedne abban, hogy a következő esztendő, bármilyen volt az előző – boldogságosabb, sikeresebb, eredményesebb lesz.
Giziék társaságával töltöm immáron a fél évtizedes múltra visszatekintő óévbúcsúztató, újévköszöntő szilveszteri bulit. Kezdetben ültem és figyeltem a színes társaságot, aminek tagjai a társadalom különböző rétegeiből állnak. Van közöttük piros pozsgásos mezőgazda, falusi kocsmáros, akivel kapcsolatban soha nem értettem, hogy éppen szilveszter napján miért nem az ivóját működteti a helybélieknek, miért velünk dajdajoz! Egy másik ismerősöm, akit alkohollal kínáltak a társaságban az italt a következőkkel utasította visz-
sza: „a nagypapámnak söntése volt és mindig arra tanított, hogy az alkoholt nem isszuk, hanem kimérjük és eladjuk, nekem ez egy életre szóló tanácsul szolgált”.
Látom lelki szemeim előtt az ideit, a 2007. december 31-i szilveszterit. Semmi sem lesz másként, miként eddig történt…
Kati, a titkárnő mindig friss fodrászszagúan, ragyogó sminkkel – szerintem a kelleténél többet pakol az arcára ilyenkor –, mély dekoltázsával, teltkarcsú testére tapadó ruhájával, enyhén szólva harsányan igyekszik felhívni magára a figyelmet. Egy évtizednél régebb óta unja a férjét, hébe-hóba csalja is – ha több ideje lenne gyakrabban tenné –, ez elsők között csicsergi: „na, ma még nem fogom vissza magam, itt az év végén eszem egy jó nagyot a finom falatokból, de holnaptól most már tényleg fogyókúrázom!” A többiek hangos kacagása kíséri a szokásos ígérgetést. Sokan csatlakoznak is Kati fogadalmához.
A férfiak inkább terebélyes, mint lapos hasukba csípnek, az úszógumira emlékeztető derekukat fogdossák, a fejüket csóválva mondják: „Jézusom, ez a háj az évek múlásával egyre nagyobb lesz!” Bár tudják, a többletsúly komoly veszélyeket hordoz, mind nehezebben mozognak, már fáj a lábuk, a visszerek is rajtuk be-begyulladnak, a levegőt beszélgetés közben egyre inkább szuszogva veszik – juj, milyen hangokat adhatnak ki éjszaka álmukban! –, a zsíros bőrük majd szétfeszül, olyan, mintha a testük két számmal kisebb külsőbe szorult volna… De a kezükben ott a sörös grigli, a pálinkán, a konyakon, meg persze más töményitalokon már réges régen túl vannak, most éppen szakértő szemmel tanulmányozzák a bor- és ennivaló-felhozatalt. Na, jó, egyikük, másikuk csatlakozik a fogadkozó asszonysereghez:  ha eljön az éjfél és túllesznek az újévi malacfogyasztáson, a kocsonyán meg a lencsefőzeléken, az új esztendőben alapos fogyókúrába kezdenek.  Legtöbbjük pontosan tudja, a kósza gondolat és a kimondott szó elszáll, az egészből nem lesz semmi, folytatódnak a nagy zabálások. Továbbra is lesznek férfiestek, ahol pia, kaja dögivel fogy majd, az esti tévézésnél meg a nasiból sem fogy kevesebb, mint a mögöttük maradó esztendőben. Igen, igen, kellene mozogni, de a nagy has, a lustaság óriási visszatartó erő. Közülük talán van, aki bevallja magának, hogy nem pénzkérdés a mozgás. Nem kell ahhoz drága konditerembe, szaunába, teniszpályára menni, de még a focizástól elszokott rohangálást sem szükséges újrakezdeni. Elég lenne naponta félórát sétálni, vagy uram bocsá’ egy kevésbé forgalmas helyen kocogni.
Rendben, most megesküsznek, ha kell akár a Szűz Máriára is, hogy jövőre, mindjárt éjféltől kezdve minden másként lesz. A büdös bagót elnyomják, az utolsó száll cigit éjfélig elszívják. Ezekben persze párjuk buzgón társul szegődik. A nejek még erőteljesebben fogadkoznak, hogy holnaptól minden másként lesz. Az addigi életmódnak, súlytöbbletnek búcsút mondva még utoljára egy nagyot esznek, ki szép sorjában, ki gyorsan kapkodja be a szilveszteri falatokat. A poharakat egyre gyakrabban, de egyre fáradtabban töltögetik.
Mire eljő az éjfél, a pezsgődurranás és a koccintás ideje bár a leghangosabb a társaság, már a legtöbbjük alig bírja. Még nagy hévvel belefújnak a magukkal hozott trombitába, többen tiltott petárdákat vágnak ki az ablakból az utcára. Örülnek, persze, hogy örülnek az új évnek, a bulinak, aminek részesei. Kissé már felejtik, miről is volt szó az imént. Miről is? Jesszusom, hol az a cigi? De mutatós az a malacdarab, a lencsébe is szerencsére elég sok füstölt szalonna került és milyen jó elpilledni…
Hajnalban már az elázott társaság, mint vert sereg vonul tova. Talán egyikük, másikuk fejében elsejlik, mit is akartak az új évben megvalósítani. Fogadalom? Igen, igen, szerencsére van hozzá még 364 nap… Az más kérdés, hogy jó lenne valamenynyit egészségben, agyvérzés, magas vérnyomás, cukorbetegség, tüdőrák, vagy valamilyen kórság nélkül megúszni. Tényleg, mit is kellene mindezekért tenni…?
Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!