Ha Bush vagy Cheney alelnök lemondott volna, talán az lett volna nagyobb politikai szenzáció Amerikában, de a rá figyelő nyugati világban is, Karl Rove hó végi távozása bejelentésénél. Végtére is nemcsak a Fehér Ház stratégiája távozik, hanem az az ember, aki szó szerint megcsinálta George Busht: nélküle sem texasi kormányzó, sem elnök nem lett volna ebből a Bush fiúból (a család is inkább öccsét, az utóbb floridai kormányzó Jebbet tekintette a papa politikai örökösének). Rove fedezte fel az ifjabbik George-ban az „eladhatóságot”, s ami ennél is több: a Clinton-korszak utáni republikánus áttörés lehetőségét. Nem csoda, ha az e heti amerikai sajtó telis-teli a kormányos és öröksége értékelésével, noha a legtöbben arra számítanak, hogy a mostani republikánus elnökjelöltek valamelyike nem fogja hagyni parlagon heverni a nagy stratéga vitathatatlan tehetségét (annál kevésbé, mert szinte valamennyi utódlásra pályázó politikus kampánycsapatában Rove-tanoncok nyüzsögnek).



 


Azon persze már megoszlanak a vélemények, hogy az amerikai választástörténelem legapróbb részleteit is fejből fújó elnöki tanácsadó csupán az egész pályás letámadás kíméletlen stratégiáját fejlesztette volna tökélyre (amire a háborús hős 2004-es ellenfél, Kerry lejáratása a legjobb példa), avagy a saját politikai tábor minden eddigit felülmúló mozgósításában is új csúcsot ért el (erre is a fő példát 2004 kínál, amikor a homoszexuálisok házassága elleni kampánnyal olyan ohiói vallásos fundamentalista tömegeket késztettek szavazásra, s vele e kulcsállam megnyerésére, akik korábban soha sem voksoltak). Mindenesetre Rove alighanem példát is statuált azzal, hogy egyszerre mozgatta meg a törzstábort és nyert meg ingadozókat: Bush szemrebbenés nélkül mondta a kétféle szöveget, adta el magát (avagy inkább őt Rove) „könyörületes konzervatívnak”, hogy aztán könyörtelen konzervatívként elnökösködjön.
S hát Rove volt, aki a 2001. szeptember 11-i tragédia utáni nemzeti összefogást szemérmetlenül kihaszválva nyomta előre a republikánusokat a következő őszi kongresszusi választásokon. Majd jött Bush újraválasztásának hasonlóan könyörletelen kampánya. Ekkoriban úgy tekintettek rá, mint a hosszú távú republikánus dominancia megvalósítójára. Hogy aztán a mindenáron erőltetett iraki háború mocsarába fulladjon a nagy terv és a nagy stratéga is: tavaly ősszel a demokraták visszahódították a kongresszus mindkét házának többségét, s most jó esélyük van a Fehér Ház jövő novemberi megszerzésére is. Rove távozása felér egy beismerő vallomással.  A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!