Kom­men­tár

Bárhogyan alakul is a november 4-ig tartó amerikai elnökválasztási versenyfutás, Barack Obama máris történelmet csinált: fekete létére magabiztosan megnyerte egy színfehér állam előválasztását. S immár őt tekintik a demokrata jelölési vetélkedő éllovasának, akit az eddiginek, Hillary Clintonnak sürgősen, alighanem a keddi New Hampshire-i csatában meg kellene állítania, nehogy Obamát egészen a nyári jelölőgyűlésig repítse a nyitány lendülete, az amerikai politikában perdöntőnek tartott „momentum”.
Ki hitte volna, nemcsak pár évtizede, hanem csupán pár hónapja is?! Már az is csodaszámba ment, hogy egy nőnek legyen igazi esélye elnökjelöltként. S bár korábban is volt fekete elnökjelölt, az szinte kizárólag a saját kisebbsége voksaira számíthatott. S még mindig csak elvétve akad néger szenátor, aminő Obama is: azt nem egy – esetleg fekete többségű – körzetben választják, hanem egy állam egész lakosságának voksával. Most azonban Iowa – nyílt szavazásos – jelölőgyűlésein fehérek tömege, ráadásul először választó fiatalok serege áll ki őmellette. Bizonyítani akarván, hogy számukra érdektelen a bőrszín, csakis Obama – változást hirdető – üzenete számít. Hiába gondolnak a demokraták – a Bush-éra napjait számlálva – aranykorként a Clinton-elnökség évtizedére, Hillary óhatatlanul csak restaurációt tudott ígérni a reménnyel szemben.
Heteken, de talán már napokon belül kiderül, hogy másutt is vevők-e Obama – a pártviszályokat is meghaladni ígérő – üzenetére. Iowa demokratái liberálisabbak az átlagnál, s a kis állam imádja meglepni az országot. Változó hatással: négy évtizede Robert Kennedyvel, négy éve John  Deannel, akit hamar elhomályosított a demokrata elit kedvence, John Kerry. Most Hillarynak kellene kétségeket támasztania az Obama-ígéret megvalósíthatóságát illetően. Hogy vajon tényleg a jobbik énjük és szintén  a pártacsarkodástól való megcsömörlés vezette a szép számú iowai republikánust a fekete (valójában félvér) jelölt táborába, avagy igazában őt tekintik a novemberben inkább legyőzhetőnek (1972-ben a lelkes idealisták támogatásával McGovern megelőzte a pártelit jelöltjét Muskie-t, hogy utána csúnyán veszítsen Nixonnal szemben, aki – amint a Watergate-ügyben kiderült – titkon be is segített a demokrata vetélkedő ilyetén alakulásába). Tulajdonképpen az lett most a demokraták fő kérdése, ki a sebezhetőbb a várható kíméletlen (és sportszerűtlen) republikánus támadásokra bizton számítva: Hillary vagy Barack? Clintonné most érvként azt emlegeti, hogy róla már mindent tudnak (és minden rosszat el is mondtak).
Mert azt ne higgyük, hogy a republikánusok már beletörődtek az őszi kudarcba, bár elnökük, Bush nevét alig veszik szájukra. Iowában náluk is bombameglepetés történt, de a – Darwint tagadó és a helyi vallási fundamentalistákra támaszkodó – Huckabee aligha lehet pártjelölt (1988-ban itt Bush apját lepte meg az ultrakonzervatív Robertson tiszteletes). Viszont ő is megrendítette az eddigi republikánus éllovast, Romneyt, ami megnyithatja az utat akár a feltámadni látszó (nyolc éve az ifjabbik Busht majdnem kiütő) McCain szenátornak, vagy akár Giuliani New York-i expolgármesternek, akik óvatosan elkerülték Iowát.
Ha nincs a mezőnyben újraválasztásért induló elnök, mindig nagyon izgalmas az előválasztási sorozat, amely az idén – az egymást presztízsokokból előzni igyekvő államok jóvoltából – páratlanul tömörré vált: alighanem a február 5-i monstre (húsz államban egyszerre tartott) előválasztással el is dől. S éppen ezért nehezebb az előnyre szert tettek behozása is, de mindenesetre sürgősebb. Bill Clinton jelöltségét 1992-ben New Hampshire mentette meg, vajon kedd este felesége is elmondhatja ezt? 

A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!