Gellert kaphat a kormányzati negyed terve

Kengo Kuma nyílt levelét megírta. Méghozzá karácsonykor. Ez végül is érthető – Japánban az emberek elsöprő többsége sintoista és buddhista, így a karácsony munkanap. A különössége a levélnek az, hogy hová írta! Természetesen(?) – Budapestre. „Mint Janesch Péter partnere, a Kormányzati Negyed pályázat nyertes pályaművének egyik vezető tervezője, magától értetődően nyomon követem a terv továbbfejlesztésével kapcsolatos híreket, eseményeket… nagy meglepetéssel olvastam, miszerint megtörténhet, hogy nem valósulnak meg azok a tervjavaslatok, melyeknek kidolgozására aláírt szerződésünk van.” A japán építész – aki a tájba szervesen illeszkedő épületeiről vált világszerte elismert tervezővé – havonta jár Budapestre, a „szerződésben megszabott, irreálisan rövid határidők miatt”.
Hazánkban bizonyos nagy formátumú tervek, fejlesztések közös Európánkban kevésbé szokásos módon sajátos gellert kapnak: politikai és gazdasági bodicseket. Ezt már nem Kengo Kuma mondja, hanem Bolla Mariann, a már évek óta Hollandiában élő magyar szociálpszichológus, aki szerint a tervezőket, beruházókat, a megvalósításra vállalkozókat nem a tatár kergeti – mint a magyar közmondásban –, hanem a politikai ciklusváltás. Mert a nagy volumenű beruházok a politika függvényei. Így azok, akik éppen nincsenek hatalmon, szemérmetlenül szidják azokat, akik most akarnak valamit, közben pedig nekik is – mint már rendszerváltás óta minden kurzusnak – megvolt a maguk kis kormánynegyedterve, kevésbé nyíltan. De ha fordul a kocka, újra meglesz a terv, s megy majd a hajtás, hogy a rendelkezésre álló többnyire négy esztendőbe beleférjen a megaberuházás. A demokráciának, a konszenzusképességnek sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy a jelent, de különösen a jövőt meghatározó tervek, fejlesztések (is) kormányokat átívelő módon valósuljanak meg, ne szakaszosan bukdácsolva, töredezve – véli a szakember.
Hans Stimmann, a zsűri elnöke – Berlin újraegyesítésének építészeti levezénylője még a nyáron a területet bejárva azt mondta: csak a vasúti rehabilitáció közös a német és magyar kormányzati negyedben. Ott szabad tér állt rendelkezésre, itt konszenzust követelő lepusztult, jobb sorsra érdemes városi környezet. Ezért meglehetős együttérzéssel viseltetett a tervezők iránt, előrevetítve: „nagy falat” a projekt, mert otthon ők éppen a főpályaudvarral voltak „botrányos késésben”, Pesten meg a sínek szabdalta városrészeket kell egyesíteni. De megéri! – fogalmazott. Hozzátette persze: a 2007–09 számára vágtának tűnik, egy ekkora fejlesztésre 6-9 évet kellene szánni…
A Kincstári Vagyon Igazgatóságnál a hivatalosan K-4-nek elkeresztelt projekt szóvivője, Láng Balázs korábban azt mondta: a pénzügyi számítások és hatástanulmányok szerint a kormányzati negyed felépítése hozzávetőlegesen ugyanannyi megtakarítást is eredményezne a költségvetésnek a jelenlegi szétszabdaltság, a nem irodacélú paloták után. Sőt… Csak a jelenlegi Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri klasszista épületének a felújítása szakértők szerint tízmilliárd forintot kóstálna önmagában. Láng Balázstól azonban január elseje óta semmit sem lehet megtudni: a KVI – ugyan az interneten saját, „különbejáratú” honlapja még élni látszik – beolvadt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be, s az ő köztisztviselői jogviszonya megszűnt. Márpedig a nagyberuházás a KVI-hez tartozott, tartozik.  A tervek jelenlegi állásáról annyit lehetett innen-onnan kideríteni, hogy valóban nagyon szűkre szabottak a határidők.
Janesch Péter a VH-nak elmondta, ők november 30-ra, a határidőre „leszállították” a terveket, ám a KVI azt nem fogadta el. Kaptak a visszadobással egy hatvanoldalas indoklást – ezt meg ők nem fogadták el. Állítólag „tájolási gondok”, s a 70 százalékot el nem érő irodafelület okoz problémát. Ők ezt nem látják… Terveznek, készülnek. Ám hiányolják a valódi együttműködést. Hisz’ nagyon sok minden szól amellett, hogy a terv megvalósuljon. Amúgy sem ördögtől való gondolat az építész szerint, hogy kormányzati negyed szülessen: ő maga a nyáron tudta meg, hogy például Zoboki Gáborék – a Zoboki, Demeter és Társaik iroda – már 1998-2002 között készítettek hasonló terveket, több ezer oldalas dokumentumot. Zoboki tervezte a Művészetek Palotáját, amely a FIABCI, az ingatlanfejlesztők legrangosabb nemzetközi szervezete egyik 2006-os fődíját nyerte el. Mert megvalósulhatott.  Az Orbán-kormányt követően ugyanis a Medgyessy-kabinet „vette a lapot” – s a már épülőfélben lévő projektet. Nem lett belőle „II. gödör”. Janesch szerint van racionalitása annak, hogy a teljes államigazgatási bürokrácia – a Miniszterelnöki Hivatal és az Országgyűlés kivételével – gazdaságosan koncentrálódjon, s ne szétszórtan üljön egy olyan hatalmas ingatlanvagyonban, amelynek értéke az egész projekt duplája. A terv megvalósulása éppen az infrastruktúra-váltással – többek közt a sínek megszüntetésével, átrendezésével – ebben a nagyon sűrű városi szövetben az egész környéket rehabilitálná a Városliget mintegy közelhozásával. Erre van építészeti válaszuk. Ő optimista. Nem azért, mert „meg akarja” tervezni ezt a 180 ezer négyzetmétert. Hanem mert szerinte nemcsak a kormányzat, de a világváros Budapest érdeke is a fejlődés. Szerinte nem a kormányzati negyed „presztízsét” csökkenti a bevásárlóközpont, a MÁV stb. jelenléte, hanem sokak – egy egész városrész – előtt nyílnának meg új perspektívák, hiszen a terv nem csak „alvó”, luxus irodavárost képzelt ide, hanem a Nyugati pályaudvart, a világhírű Eiffel-csarnokot is magában foglaló, élő, eleven, a szó legszorosabb értelmében  „köz-tereket”. De azt látni kell: a zökkenők azért vannak, mert ez nem egy sima, lefuttatható zöldmezős beruházás – amikor ott áll rendelkezésre a préri. A helykiválasztásnak megvan a maga kockázata: itt nagyon sok mindenkinek  kell, kellene együtt gondolkodni. S az, hogy ellenzék most támadja a terveket, Janesch szerint – akitől amúgy távol áll a politika – benne van a pakliban. Ha „elsülylyedne” a projekt, akkor azért, hogy nem épül semmi; ha meg megépül, akkor meg azért, mert „biznisz”.
Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze szerint ellentétben a mendemondákkal, senki sem kíván „kifarolni” a projektből, viszont az érdekek  alapos összehangolása – nálunk egyeztetni kell a kormányzat, a kerületek, a MÁV, a főváros, a tervezők, beruházók, magánbefektetők, így például a Trigránit érdekeltségébe tartozó Polus Holding nézeteit – sehol a világon nem egyszerű. Ha nem erről a „híres projektről” lenne szó, szerinte senkit sem izgatna, hogy most egy természetes folyamat zajlik: a hiánypótlás, a megrendelők elvárásának teljesítése, mint bármilyen más közbeszerzési pályázat során is. Ami most sokak előtt káoszként tűnik fel, az csupán azért van, mert minden „sűrítve” történik, szerinte még túl gyorsan is halad ez az óriási húzóprojekt; keretterveket, településrendezést kellett módosítani a környék revitalizációjához; itt négyoldalú szerződésről van szó, ez rengeteg lépést követel. Egyébként a kormány választhatta volna a könnyebb utat: épít egy nagy épületet, amelynek – jelképesen, mondjuk – a Podmaniczky utcában van egy kijárata. De nem csak ezt, hanem a kiegészítő és közfunkciókat, a konferenciaközpontot, a szolgáltatásokat, egy városrész jövőjét is szem előtt tartja. Én ennek – szakemberként – örülök.
Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke – ő is a monitoringbizottság tagja, mint Beleznay – amondó, hogy egy ilyen nagy nyilvánosságot kapott tervpályázat nyomán sokan kevernek-kavarnak. Van egy érvényes szerződés – a tervezők dolgoznak. Most ezt a sorrendet „kutyulták meg” az elnök szerint: először teljesen meg kell terveztetni, aztán megversenyeztetni magát az építést. Tudjuk: először nyolc külhoni és hazai konzorcium jelentkezett közbeszerzési pályázaton a kormányzati negyed megépítésére és a 25 éven keresztüli üzemeltetésére, s mostanra úgy tűnik csupán egy maradt. Eltér szerint túlzottan nagy dráma nem történne persze akkor sem, ha nem lenne kormányzati negyed, mert azért elvannak itt-ott a hivatalok – csak félő, hogy éppen a városrész, a város szenvedne csorbát, maradnának a sínek, a rozsdaövezet. Pedig az itteni harminchektárnyi ingatlanegyüttesen nem négyzetcentinként kéne „fejlesztgetni”, hanem egységesen. Mert egy ekkora beruházással két legyet lehetne ütni egy csapásra: nyugodtabb belvárosi környezetet és széthúzódó, zöld, újjáélesztett, az agglomerációhoz is jobban kapcsolódó „külső” belvárost. Párizsban már megcsinálták a „sínszanálást”: a Bercy-negyedben a Pénzügyminisztérium  és más közhivatalok mellett ott a levéltár, a sportcsarnok…

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!