szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatokkal igyekszik a fapados légitársaságokat megrendszabályozni, pedig működésüket EU-s jogszabályok határozzák meg. A csúcsra járatott társaságok…

Kövesdi Péter, Csejtei Orsolya, F. Szabó Kata, Kuslits Szonja | 2018. augusztus 6.

Kétszer már balhé volt, és harmadszor is az lesz, mert bele van kódolva a rendszerbe – így jellemezte a Ryanair kanári-szigeteki járata körül kialakult helyzetet egy, a repülésben…

F. Szabó Kata, Kövesdi Péter | 2018. július 29.

- A lopás pénzkérdés
- Évente 13 millió utas fordul meg Ferihegyen
- A Budapest Airportnak tavaly 53 lopást jelentettek, de ennél jóval több lehet
- Mindent figyel a kamera, de…

Kövesdi Péter | 2018. február 19.

Olcsóbb, ha lophatnak – Sosem lesz rend a reptereken
 
Egy munkás véletlenül lekapcsolta az áramellátást – ez okozhatta a British Airways informatikai rendszerének összeomlását.

Munkatársunktól | 2017. június 5.

Milliárdos baki
 
Egyelőre mégsem tiltják be, hogy az Európából az Amerikai Egyesült Államokba utazók a repülőgépen maguknál tarthassák laptopjaikat.

Munkatársunktól | 2017. május 20.

Hamarosan az Európából az Amerikai Egyesült Államok felé tartó repülőjáratokra sem lehet majd felvinni laptopot az utastérbe. A számítógépeket ezentúl csak a feladott csomagban…

Munkatársunktól | 2017. május 19.

Tízszer gyorsabb a Concorde-nál, 20 perc alatt tenné meg a New York–London útvonalat Charles Bombardier kanadai repülőgép- tervező legújabb modellje.

B. O. | 2017. április 21.

Megérkeztek az első Airbus repülőgépek a teheráni repülőtérre.

Munkatársunktól | 2017. január 16.

Tizenöt év alatt ötszörösére nőtt az ára – ezt tudni a biztosan a tervezett, a Nyugati pályaudvar és a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér 2-es terminálja között futó gyorsvasútról.

Krausz Viktória | 2016. december 4.

Vonat üti a metrót
 
10 millió euró, vagyis mintegy 3 milliárd forint veszteséget okoz a Lufthansa pilótáinak sztrájkja a cégnek naponta.

Munkatársunktól | 2016. november 26.

Csupán négy óra alatt a világon bárhová, Európából Ázsiába vagy Amerikába is eljuthatunk majd a Sabre rakétahajtású repülőgéppel.

Munkatársunktól | 2016. augusztus 12.

Péntek délelőtt megtalálták az EgyptAir csütörtök hajnalban lezuhant gépének maradványait. Az egyiptomi hatóságok a Földközi-tengeren leltek a Párizsból Kairóba tartó repülőgép…

Munkatársunktól | 2016. május 21.

Álom szárnyakon - Gumicsont? Figyelemelterelés? Egy újabb hagymázas ötlet? Esetleg komoly szándék? Még nem tudni, mi van a hétfőn bejelentett hír mögött, amely szerint az orosz Szuhoj…

Kövesdi Péter | 2016. február 13.

Gumicsont? Újabb hagymázas ötlet? Esetleg komoly szándék? A szokásos orosz nyomulás?