szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A festő neszezést hallott a tornácról. Éppen elszundított a kerti hintaágyban, ahogy mostanában szokott, amikor felébredt a zajra. Fülelt, de aztán csend lett, csak a madarakat hallotta,…

Tóth Krisztina | 2017. május 22.

Tóth Krisztina: Jencike
 
Hétfőn indul a lomtalanítás, de az emberek már péntek este elkezdik lehordani a holmijukat a környező házakból. Évről évre kevesebb a használható holmi és egyre több a valódi…

Tóth Krisztina | 2017. március 28.

Tóth Krisztina: Székfoglaló
 
Húsz éve mindennap ugyanazokat az arcokat látom szembe jönni. Időnként persze feltűnnek újak, addig ismeretlenek is, de a megszokott járókelőkből már nagy biztonsággal meg tudnám…

Tóth Krisztina | 2017. február 27.

Tóth Krisztina: Mikor éltünk?
 
A szikrázó téli napsütés sokakat a korcsolyapályára csalogatott. A teraszon szülők toporognak, hadonászva biztatják a jégen próbálkozó gyerekeiket. Egy piros anorákos kislány folyton…

Tóth Krisztina | 2017. január 30.

Tóth Krisztina: Jégterasz
 
A férfi a forgalomban araszolt. Nem fért a fejébe, hogy lehet ekkora tömeg szilveszter estéjén. Hova utazik ez a sok marha? Arra számított, hogy fél óra alatt kiér a városból, aztán…

Tóth Krisztina | 2017. január 1.

Tóth Krisztina: Nyári gumi
 
Néhány hónapja ráakadtam a neten egy hirdetésre, amelyben, kihasználva a fellendülő ingatlanpiacot és az emelkedő árakat, a város legkisebb lakását próbálták értékesíteni.

Tóth Krisztina | 2016. november 29.

Szitál a hideg eső, fúj a szél. Az aluljáróból áramlik fel a tömeg. A kartondobozon üldögélő asszonyt mindenki kikerüli, rohannak a buszhoz, némelyik járókelő időnként bele is…

Tóth Krisztina | 2016. október 30.

A megállóban piros farmernadrágos nő ül. Messziről fiatal lánynak tűnik, közelebbről inkább középkorúnak. Vastag könyv van az ölében, azt olvassa. Csak akkor néz fel, amikor beáll…

Tóth Krisztina | 2016. október 2.

– Nem mondhatom meg az anyáméknak – mondta Attila.

Tóth Krisztina | 2016. szeptember 6.

– Nem mondhatom meg az anyáméknak – mondta Attila.

Tóth Krisztina | 2016. szeptember 6.

A kövér asszony két nagy csomag ásványvízzel és egy tömött szatyorral lép ki a boltból. A vizeket leteszi, kitolja a biciklit a biciklitartóból. Szívesen elszöszmötölt volna még a…

Tóth Krisztina | 2016. augusztus 8.

Tóth Krisztina: Holland süti
 
Negyven fok van, a téren élesek az árnyékok, tüzel a kövezet. Még a fémpadok is forróak, senki sem pihenget most a sétányon. A nyugdíjasok, akik máskor letelepednek ide az újsággal,…

Tóth Krisztina | 2016. július 15.

A bundára anyám a hetvenes évek elején tett szert. Jó érzés volt végigsimítani a puha felületen. Akkoriban még nem gyártottak szép műszőrméket, a bundának pedig volt valami elegáns…

Tóth Krisztina | 2016. június 12.

Szemerkél az eső, hullik a felújított Széll Kálmán tér csenevész palántáira. Az összezavarodott járókelők még nem látják át a megváltozott közlekedési rendet, folyton akad…

Tóth Krisztina | 2016. május 17.

Megérkezem a kisvárosi gimnázium elé, ahol a költészet napja alkalmából rendhagyó irodalomórát kellene tartanom. A tanárnő, akivel egyeztettem, a bejárat előtti lépcsőn vár.…

Tóth Krisztina | 2016. április 18.

Tóth Krisztina: Verset állva
 
A reptéri sort egy házaspár tartotta fel. Franciául beszéltek, de amikor valaki rájuk szólt, hogy álljanak már félre, a férfi magyarul szólt vissza. Egy vázaszerű csomagon huzakodtak,…

Tóth Krisztina | 2016. március 21.

Tényleg a legfurábbat akarod hallani? Várj, hadd gondolkozzak. Sokféle arc jár ide, már tíz éve működünk. Egyszer bejött egy csaj, aki a homloka közepére akart egy szemet. Na, az elég…

Tóth Krisztina | 2016. február 22.

Tóth Krisztina: Számok
 
Hónap eleje van, a BKK-bérletpénztár előtt hosszú sor várakozik. A két ablak közül csak az egyik van nyitva, az üveg mögött elkínzott arcú asszony fülel a vevőre, hogy milyen címre…

Tóth Krisztina | 2016. január 24.

Tóth Krisztina: Pörgettyű
 
A kalauz egy pillanatra megdermed, nézi a földön a fecniket, aztán észbe kap...

Tóth Krisztina | 2015. december 24.

A kalauz egy pillanatra megdermed, nézi a földön a fecniket, aztán észbe kap...

Tóth Krisztina | 2015. december 24.

  •  01
  •  02
  •  03
  •  04
  • 1 / 4 oldal (összesen 67 cikk)
  •