Hétfőn dönt az Országgyűlés arról, versenybe száll-e Magyarország a 2024-es nyári olimpia megrendezésének jogáért. Egy budapesti olimpia ötlete (vágya?) tíz éve minden ciklusban felmerül, most azonban a miniszterelnök személyes ügyeként és a PwC könyvvizsgáló cég többféleképpen értelmezhető hatástanulmánya által megtámogatva zöld utat kaphat a jelentkezés – ami már önmagában 10 milliárd forintot emészt fel.

 
Pró és kontra a budapesti olimpiáról - Szalay-Berzeviczy Attila és Pogátsa Zoltán vitája

Miközben az ellenzők szerint az országnak egyéb területekre (pl. egészségügy, oktatás) kellene forrásokat összpontosítani, egy igen mérvadó szakértő, a négy olimpia szervezésében részt vevő Vajda László azt mondja: ezt a történelmi pillanatot meg kell ragadni. „Kandidálni kell, mert ha nem tesszük, soha semmi nem fog történni.” Nem ez az egyetlen sarkos kijelentése a Pekingben élő sportközgazdásznak. Szerinte az olimpia rendezése leginkább sportdiplomáciai kérdés, amelyben a mi adu ászunk bukott köztársasági elnökünk, Schmitt Pál lehetne.

Interjúnk Vajda Lászlóval, "Kommunikációs háború" címmel a július 4-én megjelent Vasárnapi Hírekben található.

Pró és kontra érvek, hatások és tanulmányok

Sajnos nem tudtuk egy asztalhoz ültetni a budapesti olimpia legelszántabb támogatóját és ellenzőjét. Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász,  a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke  ugyanis ideje nagy részét Bécsben tölti. És bár volt egy órája, hogy még indulás előtt, Budapesten fejtse ki érveit, nem találkozhatott Pogátsa Zoltán közgazdásszal, aki Athénban kíséri figyelemmel a válság alakulását. Vele telefonon beszéltünk.
Azért a bokszmeccs mégis létrejött. A kék sarokban a 2024-es (vagy ’28-as, esetleg ’32-es) budapesti olimpia támogatója: Szalay-Berzeviczy Attila, a vörös sarokban Pogátsa Zoltán, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense és a Magyar Tudományos Akadémia kutatója!

Kell-e nekünk egyáltalán az olimpia? - Most vagy soha? - Egységbe forraszt? - Hoz vagy visz? - Olimpia=korrupció? - ezekre a kérdésekre adtak választ a vitázó felek.
Mindez a friss VH-ban jelent meg, munkatársunk, Kövesdi Péter "Ide? Nekünk?" című összeállításában.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!