Nincs vesztenivalója – Egy civil szólíthatja meg a csalódott választókat. Lattmann Tamás jelentkezik a feladatra.

 
VH, 2017. február 4.

- Munkatársunk, Nagy B. György interjúja a nemzetközi jogásszal a február 4-én megjelent friss VH-ban olvasható, "Nem kell félnem, ha igazat mondok" címmel.

Az interjú vége felé Lattmann Tamás egyértelműen kifejti véleményét az esélyekről:
"Csak egy külső jelölt teheti hitelessé azt a mondást, hogy az ellenzék változást akar. Hiszen eddig hiába csökkent a kormánypártok népszerűsége, a baloldali pártok bázisa nem nőtt. Miközben új kezdeményezések, formációk – ha időlegesen is – nagyon nagy népszerűségre tudnak szert tenni. Ez azt jelzi: a kormányzásban csalódottak az ellenzékben is csalódottak. Úgyhogy érdemes rajtam gondolkodni."
 
Lapunk kérdésére a személyes kockázatokról, arról, hogy van-e a jelöltnek  személyes vesztenivalója egy ilyen kísérlettel, így felel:

"– Nem érzem úgy. Magyarországon van két állásom, Prágában egy harmadik: akkor sem halok éhen, ha kiadják rám a kilövési engedélyt. Nem kell félnem, ha igazat mondok. Ellentétben sok-sok emberrel, akik masszívan egyetértenek velem, de csak egy állásuk van, és azt féltik. Mert ha elvesztik, nem tudják például felnevelni a gyerekeiket."

Lattmann Tamás
41 éves nemzetközi jogász
, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének vezető kutatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Pártnak nem tagja, de aktív közéleti figura. Például egyik fő szervezője és szónoka volt a 2015. március 15-i civil tüntetésnek, ahol társaival „rendszerbontó népszavazást” kezdeményezett. Résztvevője a Magyarország legsúlyosabb bajaival (például egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer) foglalkozó Alternatíva Körnek.


A teljes interjú a friss VH-ban olvasható.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!