"A fogorvosok feleannyi állami támogatást kapnak, mint a háziorvosok. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos tavaly októberben elégelte meg ezt a helyzetet, és aláírásgyűjtésbe kezdett."

 
VH, 2017. 17. szám

. . . 
Jelenleg 810 szignóval bír a listája, ha összegyűlik az ezer – várhatóan még az idén –, akkor pedig sztrájkba lépnek: egy hónapig az állami szektorban dolgozók csak sürgősségi beavatkozásokat fognak végezni.

. . .
„A térítésmentes ellátások anyagköltsége sem jön ki az állami támogatásból, ráadásul a szakemberhiány miatt van olyan körzet, ahol egy tömésre akár heteket kell várni, mégis hiába kértünk segítséget az egészségügyi államtitkártól, szóba sem állt velünk. Az akcióm miatt neveztek már Gyurcsány- bérencnek is, holott semmilyen politikai felhangja nincs az akciónak. A fennálló helyzetért az elmúlt évtized összes kormánya felelős” – mondja Nagy Ákos.
A fogorvos által megkeresett kollégák 60 százaléka aláírja az ívet, a legtöbb csatlakozó Baranya, Somogy és Zala megyében van, a legkevesebb Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében. Ott van a legtöbb támogató, ahol a magánpraxisokból is nehezen tudnak megélni. Nagy Ákos szerint nem csak a köztudatban, de a döntéshozók körében is az a tévhit él, hogy a fogorvosok jól keresnek. Ezzel szemben egy állami rendelőben dolgozó fogorvos bruttó 200-250 ezer forintot visz haza, egy magánpraxisból általában ennek a dupláját lehet kivenni. „200 nettóért már betanított munkásnak is el lehet menni, nem csoda, hogy egyre többen gondolkodnak pályaelhagyáson, az asszisztenseket is elszívják a kórházak és a külföldi munkák” – figyelmeztet Nagy Ákos."

Munkatársunknak dr. Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke is nyilatkozott az ágazat helyzetéről: „Valóban nagy a baj" – erősítette meg, hozzátéve, hogy nem írta alá az ívet, ő kamarai tisztségviselőként inkább a tárgyalási megoldásokban hisz...


Ha a következő két évben sem emelik a fogorvosok állami támogatását, akkor megszűnhetnek az állami fogászatok és csak magánrendelésekre járhatunk majd.
Amit viszont a többség nem fog tudni kifizetni, tehát az amúgy sem rózsás magyar általános szájüregi állapot várhatóan még tovább romlik.
Holott a foghiány nemcsak rágóképességbeli, esztétikai és hangképzési problémát okoz, hanem bizonyítottan olyan súlyos betegségeket is eredményezhet, mint például a stroke, a szívizomgyulladás, a koraszülés és a szájrák – ez utóbbi okozta halálozásban Magyarország már így is vezető helyen áll.


A részletek Krausz Viktória összeállításában találhatók, az április 29-én megjelent VH-ban, "Veszélyes hanyagság" címmel. 

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!