A középosztály a levesbe megy

„A kormány célja a középosztály megerősítése, a Fidesznek ez a természetes szavazóbázisa” – mondta egyszer, nem is olyan régen Orbán Viktor. A miniszterelnök a középosztály megerősítésének fontosságáról szólva hangsúlyozta: ez nemcsak a Fidesz, hanem az egész ország érdeke is. Tegyük hozzá rögtön: ilyesmiket mond minden valamirevaló miniszterelnök szerte Európában. A kérdés azonban megint csak az: van-e bármiféle kapcsolat a kimondott szavak és a tettek, avagy a vágyak és a valóság között. Amikor a miniszterelnöki mondat három éve elhangzott, a kutatások már vészhelyzet közeli állapotról tudósítottak: az ország egyharmada élt európai és kétharmada balkáni körülmények között. Nem telt el sok idő, a helyzet mégis súlyosbodott. A középosztály nemhogy nem erősödött, de lényegében eltűnt. Vagy pontosabban: lecsúszott.

Piramis, babapiskóta, körte

De hol is kell keresni a középosztályt? A kutatók a rendszerváltás óta próbálják különböző módszerek szerint leírni a magyar társadalmat. Előtte könnyebb dolguk volt. Az előző éra még nagyjából kikristályosodott osztályszerkezettel működött, és ebből kellett volna létrejönnie a piacgazdaság kialakulásával párhuzamosan az erős középosztálynak. Valami van, de nem az igazi – a kétezres évek elejére nagyjából ekként teljesedtek be a korábbi várakozások.

Hagyományosan a középosztály az a társadalmi réteg, amely valóban közbülső helyet foglal el az elit és a munkásosztály, illetve a leszakadók között, nem csupán anyagi helyzetét, de hatalmi státusát és presztízsét tekintve is. A tipikus középosztálybelinek van munkája, jövedelme, sőt némi megtakarítása is, van jövőképe, általában szellemi munkát végez, polgári mentalitással rendelkezik. Egyes elméletek szerint kétféle középosztály is van: egy keresztény konzervatív, többnyire az állami szférában dolgozó értelmiség, és egy modern, bizonytalan helyzetű középosztály, amelynek tagjai inkább az üzleti szférában dolgoznak kis- és középvezetőként. Ha kettő is van belőle, kevesebben vannak, mint amennyire az egészséges társadalomszerkezethez szükségeltetne. Ennek a társadalomképnek az ábrázolása az egymásra csúcsával illesztett két piramis: sokan vannak felül, sokan alul, de csak kevesen középen. Egy másik modell szerint, amely inkább az anyagi helyzetet, a jövedelmet veszi figyelembe, a magyar középosztály valahol az átlag környékén keresendő, így egy középen kicsit „hasas” babapiskótára hasonlító szerkezetű társadalom képe rajzolódik ki.

Mára azonban idejétmúlt lett a piramis, és elfogyott a babapiskóta is. Egy legfrissebb kutatás szerint társadalmunk szerkezete leginkább egy körtére hasonlít. A minden eddiginél alaposabb felmérés eredményei abból a szempontból mindenképpen meglepőek, hogy a klasszikus értelemben vett középosztályt még ezen a körtén is hiába keresnénk (lásd ábránkat).

Megosztott társadalom

A GfK kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei által, több mint 15 ezer fő részvételével (online kérdőív kitöltésével, illetve személyes megkereséssel) készített felmérés igyekezett a lehető legárnyaltabb képet készíteni a jelenkori magyar társadalomról. Így a korábbi fogalmi kategóriáknál jelentősen sokszínűbb rendszer rajzolódik ki. Újdonságnak számít a felmérésben, hogy vizsgálta a gazdasági, a kulturális és a kapcsolati tőkét is, ám ezeket is többféle szempontból. A gazdasági tőke felmérésekor például nem csak az volt meghatározó, ki mennyit keres, de figyelembe vették azt is, ha valaki ideiglenesen kikerült a munkaerőpiacról, ám rendelkezett korábban felhalmozott vagyonnal. Ugyanígy: a kulturális tőke vizsgálatakor megkülönböztették a magaskultúra fogyasztóit az újmédia, a digitális kultúra (internet) fogyasztóitól. A kapcsolati tőkénél pedig nem csak azt vizsgálták a kutatók, hogy egy adott személy hány emberrel áll kapcsolatban, de ezen kapcsolatok minőségére is rákérdeztek (például arra, hogy az egyén számíthat-e segítségre ezekből a kapcsolatokból). Így jött végül létre az a körte, amely talán minden eddiginél pontosabb képet ad társadalmunk felépítéséről.

A körte, ami ugyebár felül szűk, alul vastag: a kutatás szerint csak egy igen kis számú elit él igazán jól Magyarországon – alig 2 százaléka a magyar társadalomnak –, míg a leszakadtak száma megrendítően magas, több mint kétmillió ember él nyomorban (23 százalék). Az alsó és a felső határ között azonban az eddigieknél jóval beszédesebb kategóriákkal találkozunk: felső középosztály, feltörekvő fiatalok, vidéki értelmiség, kádári kisemberek, sodródók és munkások – így oszlik el a kutatás szerint jelenleg hazánk lakossága.

„Nincs ideális képe a társadalomnak, de az tény, hogy a felépítése most farnehéz” – mondta lapunknak Kozák Ákos szociológus. A GfK vezetője szerint a legnagyobb probléma jelenleg még csak nem is az, hogy meglehetősen szűk az a réteg, amely ma jól él Magyarországon, hanem az, hogy egy rettenetesen vékony vonal választja el a még éppen megélőket a nyomorgóktól. „Csak a munka. Az, hogy valaki dolgozik-e vagy sem, ez a különbség. És aki elveszíti a munkáját, az végképp lecsúszik, visszakapaszkodni pedig nem egyszerűen nehéz, de jóformán lehetetlen” – összegzi a kutatás tapasztalatait. A lehetőségek kortól és lakóhelytől is függnek, nem véletlen, hogy a vidéken, kisvárosi, falusi környezetben élők körében jóval magasabb a munkások, a kádári kisemberek és a leszakadtak aránya, mint a fővárosban és a nagyvárosokban. „Ott, ahol az állam az egyik legnagyobb munkaadó, ott nem olyan nagy csoda ez az eredmény. A vidéki értelmiségi például fontos és meghatározó karakterjegy, ide tartoznak a körzeti orvosok, önkormányzati képviselők, tanárok, akik valamennyire közel vannak az államhoz, a közszférához. Ez egy igen nagy, 700 ezer fős tömeg, ami annak tükrében nem is csoda, hogy egyre nagyobb az állami szerepvállalás ezeken a területeken” – mutatott rá a szociológus, hozzátéve az évtizedes igazságot, miszerint a társadalom mobilitása nagyon gyenge, vagyis a társadalmi létrán nehéz felfelé jutni.

Erősíteni, ami nincs

„A rendszerváltás után a magyar társadalomkutatásban volt egy olyan remény, hogy elindulhat a középosztályosodás, mert az emberek majd vagyonosodni fognak. Ez azonban nem történt meg, sem akkor, sem azóta. Sőt, az egyenlőtlenségi és polarizációs folyamatok inkább fokozódtak, amit a gazdasági válság még tovább erősített” – magyarázta Kozák Ákos. Nincs tehát klasszikus értelemben vett középosztálya Magyarországnak, úgy, ahogy eddig volt, úgy biztosan nincsen. „Az egykor volt középosztály ma már nagyon alacsony jövedelemmel rendelkezik, megtakarításai nincsenek. A magyar gazdaság rákfenéje, hogy az átlagjövedelem 30-40 százalékkal elmarad még a környező országokétól, Csehországtól, Szlovákiától is. Nagyon alacsony a felhalmozási és fogyasztási potenciál” – fogalmazott a szociológus. Ez pedig már csak azért is baj, mivel ez az a csoport, amely a társadalmi fejlődés motorja lehetne, újsütetű kormányzati megfogalmazás szerint ők lennének a teherhordók. Csakhogy a terheket, az ehhez szükséges gazdasági stabilitás hiányában, nem bírják. Kozák Ákos úgy látja, hogy a magas színvonalú oktatás lehet garancia az előre jutás lehetőségének megteremtésére, e nélkül jóformán lehetetlen átlépni az egyes társadalmi csoportok közti határt – felfelé.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető így fogalmazott nemrégiben egy konferencián: a jó kormányzás célja, hogy a középosztály minél szélesebb legyen. Most ott tartunk, hogy ez a réteg nem szélesebb lett, hanem eltűnt. Pedig – és ezt már Pálinkás József, a Tudományos Akadémia akkori elnöke tette hozzá ugyanezen alkalommal – a középosztály tartja el a nemzetet. Eltartó kerestetik.

----------
A felmérés során a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a megkérdezettek hány százaléka mondja magát roma származásúnak. Az elit, a felső közép, a feltörekvők, a vidéki értelmiség, a kádári kisemberek és a sodródók körében ez a válasz egyáltalán nem volt jellemző, míg a munkások 4, a leszakadók 11 százaléka vallotta magát romának.

2,62 millió – az Eurostat legfrissebb adatai szerint ennyien, vagyis a magyar társadalom 26,8 százaléka él súlyos szegénységben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!