És még mondja nekem valaki, hogy a „táskahordás” – egy fiatal politikusnak legalábbis – nem útlevél a karrierhez. Lám, Lázár Jánost, aki ma a (hatalmas) miniszterelnökségi apparátust vezeti és minden vitán felül Orbán után „a második ember”, a rendszerváltozás után csak a néhai hódmezővásárhelyi polgármester, Rapcsák András „táskahordójának” nevezték, milyen magasra emelkedett?! S a nyomában itt van új külügyminiszterünk, Szijjártó Péter, aki Orbán Viktor miniszterelnök személyi szóvivője, azaz – mint filmfelvételeken is láttuk – „táskahordója” volt még két évvel ezelőtt is, a kedvenceit elég szeszélyesen váltó, viszont régi harcostársait hol parlamenti funkcióba, hol Brüsszelbe száműző miniszterelnök kegyéből, hipp-hopp beköltözik a Bem térre. Igaz, „parlamenti államtitkárként” (miniszterhelyettesként) már pár hónapja ott volt, de akit némi szaglással áldott meg a jóisten, gyaníthatta, hogy nem sokáig marad az amúgy is átmenetinek szánt miniszter, Navracsics Tibor mögött, mert a miniszteri posztot valójában neki szánja Orbán.
Az időközben külgazdasági „és” külügyminisztériummá átkeresztelt hivatal élére – pár nap múlva, de ez puszta formaság – egy olyan fiatalember (36 éves sincs még) kerül, aki a nemzetközi politikában súlytalan. Ellentétben az elődeivel, Kovács Lászlóval, Martonyi Jánossal, Balázs Péterrel. Súlytalan és ismeretlen – még abban a kis, de számunkra oly fontos körben, amelyet „visegrádi csoportnak” neveznek. Ha azt nézem, hogy például a lengyel külügyminisztériumot évekig az unió egyik hangadója, Radek Sikorski vezette (akit most egy volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, Gregorz Schetyna vált fel); ha azt, hogy a szlovákot északi szomszédunk európai értelemben „koszorús” diplomatája, Miroslav Lajcák vezeti, akkor elhúzom a számat.
Orbán személyzeti politikája eddig is számos különlegességgel ajándékozott meg bennünket. Ha már a külügyminisztériumnál vagyunk, érdemes kitérni arra, hogy vajon Navracsics beléptével miért kellett onnan kitúrni az évtizedeken át hűségesen szolgáló, ráadásul Fidesz-alapító Németh Zsolt államtitkárt.
Erre történetesen van válaszom. Szijjártó Péter mint a miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára sokkal kevésbé volt „atlantista”, mint Németh. Két éven át (2012–14) ő képviselte – nem mint külügyér, hanem mint miniszterelnökségi államtitkár – Orbán legfrissebb rögeszméjét, a „keleti nyitást”. Rohanvást utazta be a tőlünk keletre eső világ jelentős részét, nem kevesebb mint nyolc, ún. kormányközi bizottság élére állította a miniszterelnök, lett légyen szó akár egy öbölbeli monarchiáról, Azerbajdzsánról vagy Kínáról. Ugyanazzal a megbízatással utazgatott, ami immár a harmadik Orbán-kormány hivatalos „diplomáciai stratégiája”: pénzt és üzletet szerezni. Hogy ennek a sok utazásnak és tárgyalásnak mi volt a konkrét hozadéka, azt két szóval el lehet intézni: majdnem semmi. Nincs olyan információnk, hogy kínaiak, szaúdiak, azeriek „rábuktak” volna a magyar állampapírokra, vagy hogy jelentős beruházások mellett kötelezték volna el magukat. Különben is, ezek az országok olyanok, hogy nem Szijjártót, hanem a londoni brókereiket kérdezik meg: „érdemes-e?” És a válasz általában nemleges volt.
De ha szabad így mondanom, ez még a kisebbik baj. Az is, hogy mostantól a nagyköveteknek pénzszerzésre kell berendezkedniük. (Ez nem baj, ez őrültség.)
A nagyobbik az, hogy Szijjártó Péter „nem oda van bekötve”, ahová – elvileg – tartozunk: az uniós és transzatlanti integrációba (Visegrádot is ideértve). Arrafelé semmi olyan kapcsolata nincs, amiről én tudnék. Lobbiereje az unióban és Amerikában a nullával egyenlő. De egy biztos: erőteljesen, ha nem épp lelkesen viszi majd azt a vonalat, amit a Gazda parancsol neki, és a „kicserélt” (érdekes módon eddig is már fideszes, de valamiért nem elég megbízható) külügyi apparátussal kíméletlen lesz, ha a nagykövetek nem védelmezik elég energikusan az Orbán-rendszer egész politikáját és nem hoznak beruházókat Magyarországra.
Egyébiránt tudják mit? Szinte tökmindegy, ki a magyar külügyminiszter. Partnereink pontosan olvassák, Orbán mit akar. Eddig is hatástalan volt védeni a védhetetlent, ezután is az lesz, akárki uralja a Bem téri házat.
Arra nézve egyébként, hogy mennyire kifizetődő az antiatlantista politika, illetve a vonzódás a keleties önkényuralmi modellek felé, rávilágít az Amerikában még ma is véleményformálónak számító volt elnök, talán egy leendő elnök férje, Bill Clinton nyilvános kifakadása egy televíziós programban. Őszerinte az Orbán-féle „fickók” általában semmi mást nem akarnak, mint „örökre megmaradni a hatalomban és pénzt keresni”.
Egyszerre négy parlamenti bizottság hallgatta meg tegnap Szijjártó Pétert, ez a feltétele ugyanis annak, hogy már szerdán külgazdasági és külügyminiszterré avanzsáljon. Szijjártó nagyobb részt azokat a fordulatokat ismételgette, amelyeket Orbán Viktor használt néhány hete a nagyköveti értekezleten. – A magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie – mondta Szijjártó, aki szerint a klasszikus diplomáciai feladatokat ugyanúgy el kell végezni, mint idáig, de ez nem cél, hanem eszköz, erre építve kell Magyarország gazdasági érdekeinek érvényt szerezni a külpolitikában. Szijjártó Péter kijelentette: belátható időn belül Magyarországnak az élre kell állnia az Európai Unióban az egy főre jutó külföldi működő tőke szempontjából.
(MTI)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
