- Izmos feketepiac működik a bulinegyedben - Úgy lehet kivenni százmillió forintot a bizniszből, hogy gyakorlatilag semmi befektetésre nincs szükség - Így dübörög a kocsmatúraipar
A szó leginkább angol, a társaság is az. Elvétve pöttyözik németek, és akad két francia. Falkaként mozog negyven-ötven ember – egy szőke lány nyomában kajtatva. Alkalmi társaság, együtt utazó barátok csoportjai verődtek össze, és pár magányos világjáró.
A szesz szólítja őket, kocsmatúra a magyar bulinegyedbe. Ahol nem tudnak annyira elszabadulni az árak (régi közhely ez), hogy ne legyen olcsóbb egy repülőjegy, egy hostel, egy fürdőben punnyadós délelőtt és egy esti ordenáré részegség, mint egyetlen átmulatott londoni éjszaka. Nem csoda, hogy a nyári szezonban könnyen összeverődik hatvanhetven szomjas ember, hogy becserkelje a kocsmákat. És az ajánlat is csábító: aki kicsenget mintegy 5-7 ezer forintot, azt „kézen fogják”, és elviszik egy este négy helyre is. Az első maga a Kánaán.
Elvben mindenképp, hiszen itt egy órán át annyit ihat mindenki, amennyi belefér. Ennél mégis jóval kevesebb csúszik le a torkokon, mert az ember kialakításánál fogva olyan, hogy egyszerre leginkább csak két poharat tud megfogni.
A legtöbben egy sörre és shotra (töményre) markolnak rá, és uszkve húsz perc, mire eljutnak a poharak aljára. Aztán jön a bulinegyed népszerű küzdősportja, a tuszakodás a pultnál. Ami jó negyedórás művelet (és már megérkezéskor is elő kellett adni), egyszóval a korlátlan fogyasztás a gyakorlatban úgy két kört jelent. (A korlátlan italozás helye estéről estére változik persze, így egy bárnak sem jelent „aránytalan marketingköltséget”.) A többi helyen már jóval szikárabb a vendégszeretet: egy welcome drink után mindenki saját számlájára fogyaszt pénztárcájától függően. A záró hely bónusza ez esetben egy jegymentes táncmulatság (ami persze estéről estére más és más) – itt például kimondottan húzósak az árak.
Hogy a kocsmaturistának ez miért éri meg, az elég egyértelműnek tetszik: egyrészt még így is vagy negyedével olcsóbban fogyaszt, mint ha egyedül vágna neki az éjszakának, másrészt nem kell a helyek felfedezésével bajlódnia. Az, hogy a kocsmatúra- szervezőknek miért éri meg, arra nem az a válasz, hogy sok pénzért, hanem az, hogy még annál is több pénzért. Példának okáért egyetlen estén simán össze lehet szedni 300 ezer forintot. Aminek persze ötödétnegyedét elviszi a túravezető tiszteletdíja, de szépen jön a leadó a különböző helyektől is, összességében egy évben 60-70 millió forintot el lehet tenni tisztán. Ugyanis a kocsmatúra nem tőkeigényes műfaj, aki ebben a bizniszben nyomulna, annak szórólapokra, promoterekre és idegenvezetőkre kell csak költenie. Pontosabban csak és kizárólag azt a pénzt kell kigazdálkodnia, amit a kezükbe számol. Ugyanis a kocsmatúracégek a szürke-fekete zónában mozognak. A metódus rém egyszerű. A szeszre vágyóknak egy adott időpontban, egy adott helyen (ez lehet például egy nagy hostel alja is, már csak azért is, mert így a helyszínen is akad „vendégalapanyag”) kell megjelenniük. Itt a jegyárus készpénz ellenében karszalagot oszt. Ha valaki számlát szeretne, akkor rutinosan begyűjtik az e-mail címét, és postáznak egy paypal bizonylatot. Csakhogy a magyar jogszabályok szerint az nem minősül számlának. És ezzel nem kockáztat sokat a kocsmaszervező cég, ugyanis ha valaki a számla nyomába ered, azzal szembesül, hogy az adószám nem lelhető fel a magyar cégadatbázisokban. Márpedig a szabályok szerint itt üzleti tevékenységet az a vállalkozás folytathat, amelyiknek van érvényes adószáma (értsd: itt bejegyzett vagy legalábbis magyarországi telephellyel rendelkező cég).
Az adószám hiánya pedig fölveti azt a gyanút, miszerint egyes kocsmatúra-szervezők egyáltalán nem fizetnek adókat és járulékokat. Mindenesetre több forrásunk szerint alkalmi alkalmazottaikat sem jelentik be. Igaz, ilyet tenni botorság lenne részükről, hiszen exponenciálisan nőne annak kockázata, hogy hamis adószámuk megbukik. Arról, hogy hány cég mozoghat feketén ezen a piacon, csak találgatni lehet, de a piac négy-ötöt azonosít, és úgy számol, az „iparág tulajdonosai” mintegy félmilliárd forintot vihetnek ki tisztán az országból évente.
Guruló söröshordó nem kívánatos
Mi az, négy kereke van, hordóban végződik, tizenkét hangon énekel, és részegek csüngenek róla fürtökben? A megfejtés a beerbike, azaz sörbringa. Ami folyamatosan szeszelős városnézés vagy agglegénypartik avatott közlekedési eszköze. Utasai – a permanens fogyasztás után – egy idő után elvesztik a kontrollt húgyhólyagjuk felett, így köztéri vizelést mutatnak be. A közszeméremsértéstől, a hangzavartól, illetve a jelentős forgalomkorlátozástól (a behemót alkotmány egy sávot teljes egészében kitölt) sokallt be a VII. kerületi polgármester, és kitiltotta a sörbringákat városrészéből. Példáját a VI. kerület is követheti, június végén döntenek erről – ha így lesz, a jövőben a beerbike-ok nem gurulhatnak be a bulinegyedbe.
A kocsmatúra-cégek semmilyen felelősséget nem vállalnak, pedig egy több tíz emberből álló csoport biztonsága nem garantálható, ahogy megfékezni is nehéz egy ilyen társaságot. Már csak azért is, mert durván fogyasztanak – példának okáért a brit férfiak „legénybúcsú-Mekkája” Budapest lett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!