A legenyhébb jelző is a „zavaros”, ami az új járóbeteg-irányítási rendszerre illik. Pedig a hétfőn életbe lépett szabályozást épp azzal vezette föl az ÁNTSZ, hogy „egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes” lesz az ellátás. A szakma viszont káoszt emleget.

A lassan öt éve húzódó, most lezárult eljárás során a hivatal minden, Budapesten és Pest megyében működő közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltató részére ellátási területet határozott meg. Egyértelműen kijelölték, hogy egy-egy szakmában a háziorvosnak melyik szolgáltatóhoz kell irányítania az adott településen, illetve kerületben élő beteget szakorvosi vizsgálatra. Mindez, laikus szemmel eddig rendjén is van, vagyis vége az esztelen bolyongásnak is. Csakhogy az érintettek szerint most éppen hogy nagyobb káoszba kerültek. Nem véletlen, hogy ennyi hiba csúszott az új rendszerbe, hiszen elmaradtak a szükséges egyeztetések a szolgáltatókkal, de a korábbiak tapasztalataikat sem vette figyelembe a hatóság. Ahol kevesebb az intézmény és szolgáltató, ott kisebb gondot okozhat az új rend, ott azonban, ahol egymást érik az ellátók, kaotikus állapotokat okozhat.

„Ez amúgy is igazi darázsfészek, Budapesten és Pest megyében például 183 szolgáltató működik, ahol az érdekek sok esetben egymásnak feszülnek. A legutóbbi rendezési kísérlet során 2010-ben 130-an fellebbezték meg az akkori határozatot a lakosság »leosztása« miatt, akkor a döntést az ÁNTSZ megsemmisítette, jöttek a választások, a feladat tehát nem könnyű – mondja dr. Pásztélyi Zsolt, a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke, aki szerint a hatóság „követ dobott a vízbe”, ami most nagy hullámokat vet. – A most kialakított rendszer sok eleme nem életszerű. A leginkább bosszantó az, hogy az előzetesen részleteiben nem konzultált, azonnal életbe lépett renddel szemben fellebbezni nem is lehet, az január 21-től mindenképpen hivatalos. A szolgáltatók csak a bírósághoz fordulhatnak, amennyiben jogszabálysértés történt.” Dr. Pásztélyi Zsolt szerint igazán akkor jön majd a káosz, ha mindezt a pénz is követi, vagyis fejkvóta alapon jár majd a finanszírozás. Ekkor ugyanis senki nem lesz érdekelt olyan beteget ellátásában, aki után más intézmény kapja a finanszírozást, és a járóbeteg-szakellátók be fogják tartani a szabályozást.

„Láthatóan íróasztal mellett született, a valóságtól elrugaszkodott a leosztás – mondja már dr. Komáromi Zoltán háziorvosi szakfelügyelő, aki a maga gyakorlatában igyekezett kibogarászni, hová küldje például 15 éve pajzsmirigy- és cukorbetegséggel kezelt betegét. – Én a XII. kerületben rendelek, most a betegnek majd a cukrával a II. kerületbe, endokrinológushoz meg a XI. kerületbe kell mennie. Teljes butaság, ráadásul egy csomó pluszköltséget és fölösleges vizsgálatot is indukál. Vidéken, ahol még komolyabb távolságok is vannak, még rosszabb lesz a helyzet.”

A meglehetősen furcsa leosztás eredményeként állhatott elő például a XVII. kerületi helyzet. A Budapest legnagyobb kerületének Pesti úti szolgáltatójának térítésmentes szakellátásait hétfőtől elsősorban Ecser, Maglód és Pécel lakossága veheti igénybe, míg a kerület lakossága 89 százalékát kizárja a hozzájuk legközelebb lévő egészségügyi intézmény szolgáltatásaiból.

A legnagyobb fejtörést a kapacitások közötti eltérés okozhatja a szolgáltatóknak. Az ÁNTSZ által nyilvántartott kapacitások ugyanis nem egyeznek az OEP által lekötöttekkel. A szakorvosi órák esetében közel 5700 az eltérés, így felvetődik a kérdés: vajon ki fizeti a különbözetet? Nem véletlen, hogy többen is azt javasolják, hogy függessze fel az ÁNTSZ az új határozatokat, különben bírósági jogorvoslatok sora várható, nem beszélve a betegellátás káoszáról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!