- Hiába öntik bele a közpénzt, brutálisan veszteséges Andy Vajna tévéje

- Akár kést is tehetett Matolcsy és Mészáros a TV2 tulajdonosának torkára

- Nem számítanak a piaci folyamatok

 
A TV2 Média Csoport főbb gazdálkodási mutatói - A médiapiac legbefolyásosabb szereplői - VH, 2017. május 27.

Pénzért nem lehet megvenni a sikert – állítja Andy Vajna. Igaz, a filmügyi kormánybiztos ezt a filmgyártásra értette, ám a jelek szerint igaz ez a televíziózásra is. A TV2 minden igyekezet ellenére csak veszteségét növeli, mióta Vajna 2015 őszén megvásárolta – az állami tulajdonú Eximbank hiteléből (értsd: közpénzből).

A TV2 Csoport hiába bővítette 11-re csatornáinak számát, és hiába ömlenek hozzá a „társadalmi célú” és céges állami hirdetési pénzek, hiába szedhetett be tavaly 4 milliárd forintnyi programdíjat is a kábelszolgáltatóktól, a cégcsoport nem nyereséges. Sőt: 7,2 milliárd forintos veszteséggel zárta 2016-ot.


Csak egy tégla
a médiafalban


Ezt a mínuszt nem tudja ellensúlyozni a kormányzati igyekezet, ami reklámbevételekkel próbálja életben tartani a Fidesz és a kormányzatot kiszolgáló csatornát (ezt leglátványosabban a Tényekben teszi).

Polyák Gábor ebben – egyelőre – nem lát túlzott kockázatot. A médiajogász szerint a TV2 nem pénzkérdés, „hiszen ha tudja hozni az agymosás elvárt szintjét, akkor a pénz nem számít”. Márpedig a Tények – önmagához képest – nem teljesít rosszul.
Persze „a tulajdonosok által elvárt sikerek még váratnak magukra, így például a nagy cél, az RTL Klub lekörözése, még messze van”.

Azért megeshet, hogy a TV2 teljesítménye „egyesekben csalódást kelt, legalábbis a beleöntött pénz mértékéhez képest tűnhet gyengének, de a szakember szerint látni kell, hogy ez csak egy elem a Fidesz médiabirodalmában.

Ami egy „egységes rendszer: a piaci szereplők felvásárlásával, új, kereskedelmi médiumok létrehozásával gyakorlatilag megalkottak egy volumenében és költségeiben is a közmédiához mérhető második csatornarendszert a kormány és a kormánypártok üzeneteinek eljuttatására – és itt még a közszolgálatiság látszatát sem kell fenntartani”.


Ömlött a zsé

Tavaly egyébként – a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és partnere, az EY adatai szerint – az utóbbi 10 évben nem látott összeget, 6,3 milliárd forintot költött az állam a hazai televíziókban.

Ennek nagy része biztosan nem a reklámadóval korábban ellehetetleníteni próbált, és a hírműsoraiban kormánykritikus RTL Csoportnál csapódott le (míg az adónál 2012-ben az állami hirdetések aránya 58 százalék volt, addig 2016-ra 4 százalékra csökkent). A tetemes különbséget összegszerűen még az is növeli, hogy 2014–2016 között az állam megduplázta reklámköltéseit. A többlet nagy részét alighanem a közben Orbán Viktor felcsúti polgármester barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Echo Tv-nél, de még inkább a Vajna által felvásárolt TV2-nél érdemes keresni – utóbbihoz a piaci becslések szerint tavaly 5-6 milliárd forint kormányzati, illetve állami céges hirdetési pénz folyhatott be.


Átvették Lőrincék

Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy az egyre nagyobb veszteséget felhalmozó TV2 Csoport megálljon a lejtőn. A 2016-os 7,2 milliárdos veszteségből fakadó súlyos veszélyekre a hvg.hu információi szerint már idén tavasszal felhívta a tulajdonos figyelmét a cég könyvvizsgálója, mondván: alaptőke-emeléssel pótolják a mínusz 7 milliárdra zuhant saját tőkét, vagy alakítsák át, esetleg szüntessék meg a társaságot.

Erre májusban Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co Zrt. alaptőke-emelést hajtott végre, ám mindössze 4, azaz négy forint értékben. Emellett az eredeti Eximbank-hitelt tavaly év végén kiváltotta a szintén állami tulajdonú MKB Bank. A pénzintézet további 13,5 milliárd forint kölcsönt folyósított Vajna cégének, hogy kiegészítse az említett 4 forintot.

Ezt a 13,5 milliárd forintot a pénzintézet rendesen körbebástyázta: ha Andy Vajna nem tudná fizetni a TV2 hiteleit, akkor a tévéje a bankhoz kerülne. (Az MKB pedig az a pénzintézet, amelyben a Mészáros Lőrinchez közeli egyik fő tulajdonos mellett nemrég Matolcsy György jegybankelnök környezete is megjelent. Magyarán a csatorna semmi esetre sem kerülhetne „ellenséges kezekbe”.)


Kaszinó elég

A Heti Válasznak nyilatkozó szakértő mindezt úgy fordította le, hogy Mészáros Lőrincék képletesen kést helyeztek Andy Vajna nyakára: „egy rossz mozdulat, egy apró hitelszerződés-sértés, és a pénzintézet elveszi a televíziót”. Polyák Gábor azonban nem látja ilyen szélsőségesnek a helyzetet. Már csak azért sem, mert szerinte egyrészt Andy Vajnának „úgy kellett a TV2, mint a hátáraegy púp, nem akart ő tévét, csak valószínűlegéppen kapóra jött a személye, amikor rátették a kezüket a csatornára”, egyébként pedig Vajna több lábon áll: „akár övé a TV2, akár nem, a kaszinóbevételei is fordíthatók a Fidesz céljaira”.

TUDTA?!

Adósság, hitelezői türelem, üzleti kockázat, felelősség – mind olyan fogalmak, melyek fontosak egy normál piaci helyzetben. Csakhogy a mai Magyarországon a Fidesz médiabirodalmában nem beszélhetünk se normális, se piaci folyamatokról, figyelmeztet Polyák Gábor. Éppen ezért a médiajogász úgy véli: hiába halmozott fel a TV2 brutális, hétmilliárdos veszteséget, Andy Vajnának nem kell túlzottan aggódnia.


Ami jól megy, az a rulett
Miközben a TV2 Csoport veszteséget veszteségre halmoz, Andy Vajna másik lába, szerteágazó szerencsejáték-érdekeltségei szárnyalnak. A filmügyi kormánybiztos szerencsejáték-szervező cégeiből dől a pénz, mióta 2014-ben a sajátosan átalakított szabályozás révén az állami Szerencsejáték Zrt. kivonult a kaszinópiacról, és a teljes fővárosi szcénát Vajna érdekeltsége kapta meg évtizedes, kizárólagos koncesszióba. Már abban az évben 3 milliárd forint nyereséget termelt neki mindez, 2015-re pedig megduplázta profitját. Vajna cégén, a Las Vegas Casino Kft.-n keresztül öt kaszinót üzemeltet Budapesten, ezekben összesen 6,13 milliárd forint adózott eredmény keletkezett 2015-ben, amit fel is vett osztalékként. Tavalyi adatok egyelőre nincsenek még, de várhatóan sikerül ezt a profitot is túlszárnyalnia, mivel soha annyit nem költöttek az emberek szerencsejátékra, mint 2016-ban. Idén pedig egy újabb törvénymódosítás révén Andy Vajna tovább bővíthette portfólióját, miután az ő érdekeltsége kapott először engedélyt online kaszinó üzemeltetésére.


A TV2 Média Csoport főbb gazdálkodási mutatói*
(milliárd Ft)


A médiapiac legbefolyásosabb szereplői

1. Vidus Gabriella RTL Magyarország
2. Andy Vajna TV2 Média Csoport
3. Mészáros Lőrinc Mediaworks, Echo Tv
4. Varga Zoltán Central Média
5. Kolosi Péter RTL Magyarország 


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!