Mit tudunk a gyermekünkről? Hogyan éli meg azt, hogy kicsi és tehetetlen a föléje tornyosuló fölnőttek világában? Milyen világot teremt magának? Milyen világot teremtünk neki – akár a valóságban, akár a mesék által? Mit tud meg a gyermek rólunk, mesemondókról? S mi fölismerjük-e magunkban a gyermeket?

 
Dr. Kádár Annamária (Marosvásárhely, 1975) pszichológus, tréner. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának marosvásárhelyi tagozatának oktatója, egyetemi adjunktus. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című heti élő műsorának meghívott szakértője és társszerkesztője. Legismertebb könyve: Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban (2012)

Érdemes minél több és jobb mesét hallgatni és mondani, mivel a mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy az ember személyiségén. A mesemondás fölnőttkorban is segít, gyógyulást hoz, enyhíti a fölgyülemlett bánatot, stresszt. Kádár Annamária pszichológust, lelki trénert az ősbizalom mesés élményének feltételeiről kérdeztük.

– Miért fontos a mese gyerekkorban?

– A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll. Ugyanez történik a mesében is: a jó végkifejlet megjósolható, a feszültséget az előre nem látható események adják, így válik a mese feszültségteremtővé és feszültség levezetővé egyben. A mesei motívumok és fordulatok teljes összhangot alkotnak a gyermek fejlődéslélektani jellegzetességeivel. A mesében mindent lehet, bárki bármivé átváltozhat és visszaváltozhat, a végletek nemcsak a jellemekben jelennek meg, hanem a helyszínekben és az arányokban is. Freud ezt nevezi a gondolat mindenhatóságának. A gyermek bár tudja, hogy a dolgok valóságban nem így vannak, mégis elfogadja az irracionalitást az elvarázsolt tudatnak köszönhetően.
A mese azt az üzenetet hordozza, hogy az életben a legkisebb, a leggyengébb is boldogulhat, amivel a gyermek kompenzálhatja életkori helyzetéből adódó kiszolgáltatottságát.

– Mennyire meghatározó a szituáció, amelyben elhangzik?

– A mesélés bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülőgyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül. Ez lesz az alapja a későbbi bizalmas szülő-gyermek beszélgetéseknek is.

– Milyen típusú mesék a legelőnyösebbek a gyerekeknek?

– A négy-ötéves kor mérföldkő a mesei érdeklődés szempontjából. Ekkor alakul ki a mesetudat, és kezdődik el a nagy mesekorszak, amikor a gyermek már el tudja különíteni a valóság elemeit a mesei elemektől. Képes beleélni magát a mesei helyzetekbe, azonosul a mesehőssel és szurkol neki, mégsem téveszti össze magát vele, vagy a mese eseményeit a valósággal. Az ötéves gyermek ezért különösen vonzódik a tündérmesékhez. Ennek kialakulása előtt azonban nem ajánlatos tündérmesét mondani, mert ezek túl hosszúak, szerkezetük és cselekményük bonyolult, így a gyermek gyakran nem várja meg a mese befejezését, elmarad a pozitív végkifejlet, ez pedig szorongást válthat ki belőle. Ha ezt betartjuk, akkor a modern és varázsmesének is megmarad a maga ereje!

– Milyen a rossz mese?

– A mesében szimbolikus formában lelhetők föl a bennünk felmerülő konfliktusok: az irigység, a féltékenység megzabolázásának módjai, az életkori krízisek, a szülőkről való leválás, a párválasztás próbatételei, a férfi-nő kapcsolat megpróbáltatásai. A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon, emiatt rossz mese az, amelyet megmagyarázunk. Elillan a varázslat. Soha ne olvassunk gyermekeinknek kilúgozott, leegyszerűsített, rövidített meséket!

– A mesefilmek milyen megítélés alá esnek?

– Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. A tévénézés legfőbb veszélye az, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott. A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszere számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás. A tévénézés másik problémája, hogy az a meghitt, intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön.

– A mesemondás, -olvasás a fölnőtteknek is fontos?

– A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni. A lelki zavarokat már a hagyományos hindu orvoslásban is mesékkel gyógyították: egy olyan mesét adtak a betegnek meditáció céljából, amelyben megfogalmazódtak problémái, ezáltal megtalálhatta szenvedése okát és a megoldást is. Bár a mese tartalmának látszólag semmi köze nem volt a beteg hétköznapi életéhez, valójában mégis az övéhez hasonló belső folyamatokról, érzelmekről szólt. A mesékben gyógyító erő lakozik, csak meg kell hallgatnunk őket. Hatalmuk van fölöttünk, úgy, hogy közben nem követelik meg, hogy bármit tegyünk, cselekedjünk.

– Érzékelhető valamiféle változás a mesék, az érzelmi intelligencia terén az egymást követő generációk között?

– Az alapvető dolgok nem változnak, egyetemes jellemzőkről beszélhetünk. A kisgyermek nagyon nehezen tudja megfogalmazni problémáit, csupán az érzések szintjén éli meg a feszítő állapotokat. Számtalan olyan feladattal kell megbirkóznia, amelyek nagy megpróbáltatások elé állítják. Gyakran átéli az érzések ambivalenciáját is: egyszerre imádja és gyűlöli szüleit, és tehetetlennek érzi magát ebben a belső zűrzavarban. Ha a szülő és a pedagógus teljesítményorientált, hogyha nagyon magasra helyezi a mércét, akkor még jobban kibillentheti őt az amúgy is ingatag egyensúlyi állapotából. Az óvodás és kisiskolás gyermek, mivel testi és lelki adottságai, akaratának fejletlensége, alacsony frusztrációtoleranciája még nem teszi lehetővé, hogy egy felnőtthöz hasonlóan eligazodjon a bonyolult külső és belső világban, gyakran tehetetlennek érzi magát. Ennek ellensúlyozására természetesen nem elegendő egy megfelelő történet, mese elővarázsolása, amiből a gyermek megtanulja, mit is kell tennie, és máris „gombnyomásra” megoldódnak a dolgok. Bármiféle értelmezés, kioktatás, hasonlítgatás a mesén keresztül éppen szándékainkkal ellentétes irányba hat, mert a gyermekben csak azt az érzést erősíti meg, hogy képtelen megfelelni, hogy elégedetlenek vele. Amit változásként értékelek, az az, hogy megjelent az instant, gyors megoldásokra való törekvés ezen a területen is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!