Hatalmasra fújt lufira emlékeztet az aranypiac. Talán még hetekig, hónapokig tölthetnek bele egész vagyonokat, de bármelyik pillanatban jöhet a pukkanás is. A mostani árcsúcsokon vásárolt aranyportfólió értéke akár megfeleződhet.

 
Minden arany, ami fénylik

Világméretű pilótajáték részesei vagyunk. Nem kell hozzá befektetőnek, pláne spekulánsnak lenni. Elég, ha az utcán elsétálunk egy zálogház kirakata előtt. Szenzációs aranyárakkal és hitelajánlatokkal csalogatnak a táblák. És tényleg. A ballagási vagy eljegyzési aranyként ismert, 14 karátos tisztaságú nemesfém grammja most 6000 forintnál is többet ér. Emlékezhetünk, épp egy éve még az volt az akkori szenzáció, hogy 4600 forintot adtak egy gramm 14 karátosért. Nos, ha mostanában zaciba adjuk a családi ékszert, akkor kölcsönbe kapunk annyit, mint amit tavaly még maga az ékszer ért.

A filmekből ismert, hazavihető, kézbe fogható, úgynevezett négykilences tisztaságú befektetési arany piaca is szárnyal ezen a nyáron. Tavaly ilyenkor nagyjából 40 ezer forintért lehetett 5 grammos színarany lapocskát vásárolni, most inkább 60 ezer forint kell ugyanehhez az ügylethez. Aranykereskedők szerint ma Magyarországon az 5 grammos és negyed kilós súlyhatárok közti aranylapok és aranyrudak a slágercikkek. A negyedkilós rúdarany most két és háromnegyed millió forintot kóstál, s az árdinamikát jellemzi, hogy néhány hete még „csak” két és fél millióba került.

A tőzsdéken sem pihennek az aranyjegyzések, pedig a nyár afféle uborkaszezon lenne, s inkább az ősz, még inkább az indiai esküvői szezon szokta begyújtani a szezonális rakétákat ezen a piacon. Nos, előbb az európai, majd az amerikai adósságválság felerősítette az aranybefektetések menedék jellegét. Annál is inkább, mert a hagyományosan vagyonmentő eszköznek számító világpénzek közül három, az euró (dél-európai államháztartási krízis), a dollár (adósságplafonba ütköző válságkezelés) és a jen (japán atomerőmű-baleset) kidőlt a sorból. Így az arannyal csak a svájci frank konkurál pánik idején. Egy éve unciánként 1300 dollár körül jegyezték az aranyat az árutőzsdéken, a héten már bőven 1700 dollár fölött jártak a jegyzések. Tavaly nyáron épp csak képbe került az 1500 dolláros csúcs, most immár a 2000 dolláros aranyár lehetősége jelenti a horizontot. Mégis, a brókercégek olyan ajánlásokat küldenek ügyfeleiknek, hogy majd 1600, sőt 1500 dollár alatt lesz érdemes vásárolni. Hogy is van ez? Úgy, hogy az áremelkedés szinte szakadatlan – de korántsem töretlen. Ha megnézzük az aranyár idei grafikonját, akkor egy olyan görbét látunk, amely ugyan egyértelműen felfelé tör, ám időről időre 8-10 százalékos esések színezik a trendet.

Az árfolyam állandó hullámzása miatt nagyon nem szerencsés az árcsúcsokon vásárolni. Különösen, hogy 1700-1800 dolláros árszinten, csak a menetrendszerű 10 százalékos visszacsúszás unciánként 170-180 dollár veszteséget jelent. Mindez még az úgynevezett emelkedő trendben is megtörténhet, vagyis könnyen összetörheti magát, aki a száguldó aranyvonatra rossz ütemben próbál felkapaszkodni. Más kérdés, hogy egyszer minden felfújt lufi kipukkad. A soha korábban nem látott magas szinteken mozgó, pánikvételekkel erősített aranyár most ilyen durranás előtti állapotot mutat. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!