- Az én testem, az én sejtem - Az emberi test alkotórészeire vajon érvényesek az emberi jogi normák?
- A társadalmi nemek különbsége újratermelődik a biotechnológia területén
- Sándor Judit bioetikussal beszélgettünk Az én molekulám. Bioetika és emberi jogok a XXI. század elején címmel megjelent kötete apropóján

  <h1>VH, 2017. március 25. - Illusztráció:Justin Case, Getty Images</h1>-
  <h1>Sándor Judit  - Fotó: Molnár Beatrix</h1>-

VH, 2017. március 25. - Illusztráció:Justin Case, Getty Images

- – Kép 1/2
– Engedélyezték a háromszülős utódok megszületését a múlt héten Nagy-Britanniában. A mesterséges reprodukciók technológiája terén ez nyilván hatalmas lépés, de mi a jelentősége a bioetika és az emberi jog vonatkozásában?

– Első megközelítésben valóban ijesztően hangzik, ha két anyai és egy apai szervezetből származó ivarsejt egyesítéséből születnek meg gyermekek. Talán azért is, mert az eljárás valamennyire hasonlít a klónozás bizonyos technikáihoz, hiszen itt is sejtmagcsere történik. Másfelől azonban továbbgondolkodásra késztető bioetikai kérdésekkel szembesít ezen új technikai lehetőség. A 21. század elején ugyanis szükséges újragondolnunk azt a bioetikai és emberi jogi normarendszert, ami a II. világháborút követően alakult ki. Ez a normarendszer – nem függetlenül a világháború előtti és alatti emberkísérletektől – elsősorban az embert magát védte a szenvedéstől, a felesleges kutatásoktól, nehogy a beleegyezése nélkül végezhessenek rajta vizsgálatokat. A legújabb kutatásokban és eljárásokban azonban sokszor már elégséges, ha csupán az ember molekulái, a sejtjei, a DNS-e, ivarsejtjei vesznek részt. A kérdés az: hogy ezekre az emberi eredetű testi alkotórészekre ugyanúgy érvényesek-e az emberi jogi normák? Vagy esetleg másképp, más módon kell az emberi szöveteket, DNS-t védeni, és más beavatkozásoktól kell félteni? Hiszen a legtöbb esetben maga az ember nincs is már jelen a laboratóriumban, amikor a sejtjein kutatásokat végeznek, vagy amikor a reprodukciós eljárást követően a hátrahagyott embriókból létrehozott őssejtvonalak segítségével évek múltán kezelnek valakit.

– Mégis, ki az anya egy ilyen eljárásnál?

– A közbeszédben „háromszülős” eljárásnak nevezik a mitokondrium kicserélésével végzett mesterséges megtermékenyítést. Pedig a mitokondrium (sejtszervecske) nem anya, legfeljebb a sejtek energiaellátásáért felelős biológiai alkotórész – jogi értelemben tehát semmiképp sem anya a mitokondriumot adományozó nő. És bár kétségtelen, egy harmadik személy genetikai anyaga is részt vesz a reprodukcióban, az átörökíthető DNS-e nagyon csekély, ezért némiképp félrevezető háromszülős eljárásról beszélni. Az engedélyezését hosszas nyilvános bioetikai, orvosi, társadalmi konzultáció előzte meg Nagy-Britanniában, hogy kiszűrjék a visszaélési lehetőségeket, mivel számos egészségügyi és biztonsági kockázati tényezővel kell számolni, amikor egy mitokondriális betegségben szenvedő anya az egészséges utód létrehozása érdekében ezen eljárás mellett dönt. Ugyanakkor épp a fogalomhasználatunk mutatja, mi még mindig egész emberben gondolkodunk, holott „mindössze” egy petesejtet adtak segítségül egy másik ember reprodukciója céljából.

– Milyen visszaélésekre adódik itt lehetőség?

– Az egyik, hogy elüzletiesedik az eljárás, hiszen a petesejtek iránti kereslet ismét megnő. A petesejt-adományozás folyamata nem veszélytelen az adományozó egészségére nézve (hormonkezelés előzi meg a petesejtleszívást). Az európai gondolkodásban fontos, hogy ne bocsássuk áruba a testünket vagy annak alkotórészeit, az európai országok többsége elutasítja a petesejtek adásvételét, csak fölöslegben maradt petesejt jöhet szóba. Márpedig nehéz úgy donorokat toborozni, hogy ne származzon belőle anyagi előnye az adományozónak. Az sem lenne szerencsés, ha gyakorlattá válna, hogy a gyermekre vágyó párok és velük együtt kutatók, orvosok olyan országokba utaznának rendkívüli reprodukciós eljárások, béranyaság, mitokondriális csere megvalósítása érdekében, ahol nincs megfelelő jogi és etikai ellenőrzés. Megjegyzendő: számos beavatkozás esetében, így a petesejt-adományozás esetén is, a globális egyenlőtlenség is nehezíti az etikai szempontok érvényre juttatását. Azokban az országokban, ahol az egészségügyi ellátás, kutatás kevésbé fejlett, arra is kevesebb forrás jut, hogy kialakítsák azokat az infrastruktúrákat, amelyek az etikai ellenőrzést működtethetnék.

– Egyenlőtlenség figyelhető meg akár a petesejtek és a hímivarsejtek kezelése kapcsán is?


– A kérdés az, hogy a társadalmi nemek különbsége mennyire mutatható ki, amikor például génekről, szövetekről vagy ivarsejtekről beszélünk. A biotechnológia területén igenis vannak esetek, amikor releváns a nem. A petesejt- vagy a hímivarsejt-adományozás, egyáltalán az ezekhez való hozzájutás kapcsán teljesen más kockázatokkal kell számolni. Az előbbit egy invazív-hormonális beavatkozásokat is magába foglaló eljárás előzi meg, az utóbbinál nincs ilyen. Donna Dickenson brit filozófus-etikus szerint, míg korábban csak a nők élték át azt a fajta kiszolgáltatottságot a testükkel kapcsolatban, hogy valaki más dönt arról, mi történjék velük, most amikor a testen kívül tanulmányozzák a DNS-t, a szövetmintákat, a molekulákat (lásd biobankok létrejötte), a férfiak esetében is előállhatnak hasonló esetek. A sejtjeink révén feminizálódunk.

– A reprodukciós jogok/jogtalanságok ilyen módon tehát nemfüggetlenek. Mi a helyzet a terhességmegszakítással, ahol az önrendelkezési jogokat a (népesség)politikai szándék szintén nemegyszer felül szeretné írni?


– Ez nálunk többszörösen átpolitizált terület, és még az is gyakori, hogy a nőket úgy állítják be, mintha ők lennének a gyermekvállalás legfőbb ellenségei, esetleg csupán azért, mert tovább szeretnének tanulni. Az állam feladata e téren az lehet, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg ahhoz, hogy aki akar, az gyermeket vállalhasson. Megfelelő szociál- és foglalkoztatáspolitika révén az államnak van lehetősége segíteni a nők és a férfiak gyerekvállalását, de e fontos családi és magánéleti kérdésben őket akadályozni, szankcionálni már alapvető jogokat érint. Reprodukciós jogok területén a tiltás komoly veszélyekkel is jár. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé került lengyel esetekből tanulva a várandós nő elől eltitkolt információ, jogaiba való beavatkozás félelmeket, bizonytalanságot, sőt egészségkárosodást is eredményezhet. Az államnak leginkább a kiszámítható jövőt kellene biztosítania a gyerekvállaláshoz, az jóval hatékonyabb eszköz a népesség növelése és boldogulása szempontjából.

– Egy új, a biotechnológiát tudatosan fogyasztó páciens képét regisztrálja a könyvében. Ennek azonban ára van. És ez az ár nem mindenki számára megfizethető, ahogy a hagyományos egészségügyi ellátás sem. Nem csökkenti ez még tovább az esélyegyenlőséget?

– Az aktív páciens típusa mindenképpen üdvözölendő. Jobban gyógyul, aki tisztában van azzal, milyen állapotban van, aki hozzáolvas, az életmódját az állapotához igazítja, szűrővizsgálatokra jár és megfelelően tudja kérdezni az orvosát. Van persze olyan beavatkozás, ami magas költségekkel jár, de fontos genetikai tesztek elvégzésére állami szektoron belül (értsd tb-támogatottság mellett) is van lehetőség. A tesztek árai pedig folyamatosan csökkennek, a génszekvenálási technikák is egyre gyorsulnak.

– Még a beszélgetés elején említette a humán klónozás mumus jellegét. Milyen etikai elvek alapján ódzkodunk tőle?


– Az eljárás kockázatai mellett a szó szoros értelmében vett etikai aggodalmak akkor vetődnek fel, amikor arra kérdezünk rá: milyen célból történik a klónozás? A lehetőségekkel és a szakirodalommal szemben a tudományos-fantasztikus könyvek, filmek a klónozást általában összekapcsolják a transzplantáció kérdésével. Ilyenkor a klón eszközként jön létre, azért, hogy egy már élő emberen segítsen. Ez – hogy valakinek két lábon járó transzplantációs készlete legyen, másodlagos életet élve – nyilvánvalóan minden szempontból elvetendő. Az emberi méltóság elvéből származtatható elvárás, hogy mindenkire önmagában vett értékként tekintsünk, és nem pedig mások érdekeinek passzív kiszolgálójaként.

Sándor Judit
jogász-bioetikus
1992 óta a CEU Közép-európai Egyetem  tanára. Kutatási területe az emberi jogok, orvosbiológiai és biotechnológiai jog, bioetika, magánéleti jogok, antidiszkriminációs jog és jogpolitika, nők jogai, reprodukciós jogok.


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!