Az európai parlamenti képviselők – nem csak a magyar viszonyokhoz képest – jól keresnek. Az idei bérük egészen pontosan havi bruttó 8020,53 euró. Ebből az összegből közösségi adót és balesetbiztosítási járulékot vonnak le. Az így kapott nettó alapbér 6250,37 euró (1,9 millió Ft). De ez még korántsem a vége.

A nemzeti parlamentek képviselőihez hasonlóan az Európai Parlament (EP) képviselői is számos juttatást kapnak, amelyek a parlamenti feladataik teljesítése során felmerülő kiadások fedezésére szolgálnak. Általános költségtérítésként 4299 eurót (1,3 millió Ft) vághatnak zsebre. Ebből az összegből a megválasztásuk szerinti tagállamban felmerülő költségeket (irodabérlet, számítógépek beszerzése stb.) fedezhetik. Ha a képviselő csak a plenáris ülések kevesebb mint a felén vesz részt, ezt a pénzt megfelezik.

Az EP-képviselők utazási költségeit a plenáris ülésekre a Parlament megtéríti. Csak be kell mutatni a repülőjegyet vagy a vonatjegyet. Aki autóval utazik, az kilométerenként 50 eurócenttel számolhat.

A képviselőnek az EP abban az esetben is fizetheti az utazási költségeit, ha mondjuk konferenciára vagy munkalátogatásra megy egy másik országba. Az erre szánt éves keret képviselőnként 4243 euró (1,29 millió Ft). A képviselők minden Brüsszelben vagy Strasbourgban töltött munkanapért 304 euró napidíjat is kapnak. Vagyis az egyszeri európai képviselő – ha minden juttatást igénybe vesz – akár havi 18 ezer eurót is hazavihet. Ami körülbelül 5 millió 400 ezer forintnak felel meg.

A német Handelsblatt című lap nemrégiben közölt összehasonlítása szerint ez a fizetés magasabb a német parlamenti képviselők juttatásainál. Bulgáriában például egy átlagos keresőnek átlag legalább 23 hónapot kell dolgoznia azért, hogy megkeresse európai parlamenti képviselőjének havi bruttó bérét. Még a bolgár elnök is csak feleannyit keres, mint országának európai parlamenti képviselője.

„Egy EP-képviselő sokat keres, de sokat is költ. Ráadásul zömmel nem otthon, hanem Brüsszelben, ahol minden sokkal drágább. Nagyon sokkal.” Ezt Kósáné Kovács Magda, egykori szocialista európai parlamenti képviselő mondja a VH-nak. „Brüsszel arra rendezkedett be, hogy az eurobürokraták itt bérelnek lakást, itt járnak étterembe, itt vásárolnak ruhát, innen rendezik be a lakásaikat. Ha 200 kilométerrel arrébb utazunk, minden a negyedébe kerül. De nemigen utaztunk, mert arra nem volt idő.”

2004-ben, amikor Magyarország tagja lett az uniónak volt egy átmeneti szabály. E szerint mindenkire az otthoni képviselői díjazás volt érvényben, de a pénzt euróban kapták. Így előfordult, hogy a szegényebb országok (például az újonnan csatlakozók egyikének-másikának) képviselői 1000 eurót kaptak, egy olasz képviselő meg 10 ezret. Az új szabályozást 2009-benvezették be: rokont például nem lehet foglalkoztatni asszisztensként, és egy sor költségtérítést is számlákkal kell igazolniuk a képviselőknek. Voltak, akik egész családjukat foglalkoztatták, ennek most vége” – kommentálja az új szabályozást az exképviselő.

Az asszisztensekre egyébként külön keretük van a képviselőknek, egészen pontosan 21 209 euró. „A gyakornokok mind 1300-at kerestek. Az asszisztensek 2500-3100-at kaptak. Strasbourgba mindig kettőt vittem magammal, hadd lássanak világot. Jól meg voltak fizetve, viszont iszonyat sokat dolgoztak.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!