Sokszor meg nem értett, néhol igazságtalannak tűnő szubjektivitás szükséges az év embereinek kiválasztásához. Mindig előnyt élveznek azok, akik gyakran szerepelnek a hírekben, akik láthatóak. Mi most olyan emberek portréit közöljük, akik a magyar olvasók többsége számára láthatatlanul tesznek azért, hogy élhetőbb legyen a világ.

 
Chris Hadfield például menővé tette az űrkutatást

Glenn Greenwald és Laura Poitras – Amiért hangot adtak Edward Snowdennek (újságírók, Brazília, Németország)

Jelenlegi ismereteink szerint Glenn Greenwald (képünkön) és Laura Poitras az egyedüli emberek a világon, akiknek teljes hozzáférése van Edward Snowden NSA-től ellopott dokumentumaihoz. Amit ma az NSA lehallgatási projektjeiről tudunk, a Guardian kolumnistájának, Greenwaldnak, valamint a dokumentumfilm-készítő Poitrasnak köszönhetjük. Edward Snowden elsőként Laura Poitrasszal vette fel a kapcsolatot e-mailben. Az újságíró ekkor ennyit mondott: „Oké, ha igaz, amit ír, akkor az életem éppen ebben a pillanatban változott meg örökre.” Ez így is lett. Attól a perctől kezdve Greenwald és Poitras kizárólag a Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokkal táplálkoznak, életük az iratok köré rendezkedett be. Míg Greenwald gyakran szerepel az ügy kapcsán rádiókban, tévéinterjúkban, és internetes fórumokon is szívesen vitázik kritikusaival, addig Poitras a háttérből, más országok újságíróival összefogva dolgozik az anyagokon. Mindketten állítják: az eddig publikált információtenger csak a jéghegy csúcsa.

Cécile Kyenge – Az Európában tomboló idegengyűlölet elleni harcáért (Olaszország integrációs minisztere)

Olaszország első fekete miniszterét elképesztő zaklatások érik nap mint nap. Hívták már prostituáltnak, de hasonlították egy orángutánhoz is. Megdobálták banánnal, és helyeztek el vérrel bekent próbababákat annak a teremnek a halljába, ahol épp beszédet tartott. Heccelték azzal, hogy kiváló házvezetőnő válna belőle. E rasszizmust, mely nagy részben Kyenge politikustársaitól érkezik, sikerrel kezeli. A Kongói Demokratikus Köztársaságból három évtizeddel ezelőtt Olaszországba áttelepült Kyenge kinevezése már önmagában igen értékes szimbóluma annak a harcnak, amit az Olaszországba egyre nagyobb hullámokban érkező bevándorlókkal szemben érzett ellenszenv legyőzéséért vívnak. Kyenge egyébként sem tétlenkedik, az ő előterjesztése volt az a rendelet, amely egyszerűsítené a bevándorlók gyermekeinek olasz állampolgárrá válását. Ígéretet tett arra, hogy megtriplázza az olaszországi menekültközpontok befogadóképességét.

Zanele Muholi – Amiért árnyékéleteket dokumentál (fényképész, Dél-Afrika)

„Elmélkedni az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) jogokon, egy dolog. Láthatóvá tenni, megjeleníteni azokat az embereket, akiknek a jogaiért harcolunk, egészen más ügy” – nyilatkozta tavasszal a Huffington Postnak Zanele Muholi fényképésznő, aki egész életét szentelte annak, hogy dokumentálja a dél-afrikai fekete LMBT közösség életét, akik jogait ugyan törvényileg védik, ám a gyakorlatban súlyosan sértik. Az úgynevezett „korrekciós” nemi erőszak, melynek célja a leszbikusok más nők iránt érzett vonzalmának „kigyógyítása” például egyre elterjedtebb Dél-Afrikában. Muholi felvételei a New Yorkertől kezdve a New York Timesig a világ legjelentősebb lapjaiban szerepeltek. Idén a Pussy Riot tagjaitól és a Haifaa Al Mansour szaúdi filmkészítő elől nyerte el a véleménynyilvánítás szabadságáért járó művészeti díjat. Muholi képei az intim pillanatoktól kezdve az átlagos napi rutint bemutató fotókig széles skálán mozognak. Portréfotóival idén New Yorkban tarolt. Muholi és munkássága sokak útjában áll, 2012-ben ismeretlenek törtek be Cape Town-i otthonába. Semmi mást nem loptak el, ötévi munkájának anyagain kívül.

David Lobell – Amiért eteti a Föld lakosságát (mezőgazdasági ökológus, USA)

Meddig tudja etetni a Föld lakosságát, amikor így is 842 millió alultáplált ember él a bolygón? A legújabb kutatások szerint az élelmiszer-ellátás egyre nagyobb veszélyeknek van kitéve a hőmérséklet-emelkedés miatt. Ha nem változtatunk mezőgazdasági szokásainkon és nem teszünk a klímaváltozás ellen, a 2050-re 9,6 milliárdra duzzadó népesség szörnyű kínok elé néz. A Stanford Egyetemen tanító David Lobell azt kutatja, hogyan lehet növelni a Föld terméshozamát, azaz hogyan lehetne több élelemhez jutni a termőföldek nagyságának növelése nélkül. Ennek érdekében az időjárási mintákról született információkat, mezőgazdasági gyakorlatokat és forrásokat, a vizet és termőföldet is vizsgálja. Egy idén írt, a hőmérséklet növekedés kukoricára gyakorolt negatív hatását vitató tanulmányának köszönhetik a kukoricatermelők, hogy a jövőben képesek lesznek optimalizálni teljesítményüket.

Hannah Gay, Katherine Luzuriaga, Deborah Persaud – Amiért közelebb hoztak minket a HIV gyógymódjának megtalálásához

A Mississippi államban született kislány egyike volt annak a hárommillió gyermeknek, akik az AIDS-t okozó HIV-vírussal születtek. Ám egy agresszív, születésének harmincadik órájában elkezdett kezelésnek köszönhetően ő volt az első baba, akit kikezeltek a HIV-ből. Amikor a hír bejárta a világsajtót márciusban, a gyermeket kezelő és az esetet dokumentáló három nő hőssé vált. A szenzációt rengeteg kritika éri, ám így is, a három nő az alapjait fektette le a gyors és agresszív kezelési módnak, amelyet egyszer talán képesek lesznek a felnőtt szervezeteken is alkalmazni.

Gulalai és Saba Ismail – A pakisztáni lányok bátorításáért (aktivisták, Pakisztán)

Mielőtt jött Malala Yousafzai, ott volt Gulalai és Saba Ismail. A pakisztáni lányok tizenöt-tizenhat évesek voltak, amikor megalapították az Aware Girls alapítványt. A szervezet a lányokat jogaikra tanította, arra, hogyan érhetnek el eredményeiket, ha családjukkal fontos kérdésekről, például a lányok oktatásának fontosságáról vitáznak. Malala is egyike volt a szervezet mentorainak. A nővéreknek egyszer már költözniük kellett az őket ért nagyszámú fenyegetés miatt. Ám Malalát és a többi bátor lányt látva a nővérek állítják, minden kockázatot megér folytatni munkájukat.

Theodore Berger – Amiért segít felejthetetlenné tenni emlékeinket (orvosbiológiai mérnök, USA)

Az ötlet egy sci-fiből fakadt: agyba ültetett mikrochip, amely elősegíti az emberi emlékezőképességet. Theodore Bergernek köszönhetően mindez valósággá válhat. A Nyugat-kaliforniai Egyetemen dolgozó Berger kifejlesztett egy chipet, mely az agyba helyezve szaporítja azokat a kódokat, amelyeket a neuronok küldenek az emlékek visszakeresésekor. Sikeres állatkísérletek után idén az emberi aggyal való kísérletezést is elkezdte. Persze Berger etikai kérdések sorát is felnyitotta.

Wang Jianlin – A kínai Hollywood megálmodásáért

Ahogyan a gazdasági erőpont is Kelet felé tolódott, úgy lehet Los Angeles legújabb és legveszedelmesebb kihívója a filmkészítésben Kína, egészen pontosan Wang Jianlin. Az ingatlankirály szeptemberben jelentette be: minden idők legnagyobb filmstúdióját építteti meg. A 32 400 négyzetméter alapterületű komplexum tervezett átadása 2017. Wang egyébként Kína leggazdagabb embere, a Forbes magazin szerint 14,1 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. A filmek iránti szenvedélye nemrégiben jelentkezett, Wang az USA második legnagyobb mozitulajdonosává vált.

Chris Hadfield – Aki újra menővé tette az űrkutatást (asztronauta, Kanada)

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) kanadai parancsnoka 2013 első felében a legismertebb űrkutatóvá vált az interneten. A 2012 decemberében kezdődő utazásáról a Twitter, Facebook közösségi oldalon és egyéb portálokon is videókat, fotókat tett közzé. Igazi világszenzációvá vált. Az űrben még 20 ezer Twitter-követője volt, amikor májusban hazatért a Földre, már egymillió. Hadfield mindenkit képes volt megszólítani üzeneteivel, lenyűgöző Földről készült fotóival, valamint az űrállomás hétköznapjainak, mindennapi személyes rutinjainak vicces bemutatásával. Legnézettebb YouTube-videóját tizennyolcmillióan látták.

Noura Al Kaabi – Amiért arab nyelvű médiabirodalmat épített fel (a Twofour54 elnöke, Egyesült Arab Emírségek)

Annak ellenére, hogy az arab a világ tíz legelterjedtebb nyelvei között van, a nemzetközi médiában ritkán használják, az online tartalmaknak például összesen három százaléka arab nyelvű. Noura Al Kaabi 2012-ben lett a Twofour54 elnöke, célja az arab nyelvű médiatartalmak fejlesztése. Kaabi elnöklése óta a tv-sorozatok gyártása és animációs akadémia szervezése mellett a cég játékfejlesztéssel is foglalkozik, és irodalmi díjat is alapított az emírségek regényírói számára. Idén kezdték el forgatni a Szezám utca arab változatát. Kaabit a Forbes 2013-ban a harminc legbefolyásosabb arab nő közé választotta, a Hollywoodi Riporterek listáján pedig a nemzetközi televíziózás huszonöt legfontosabb női között szerepel. „Szeretném, ha az emberek hinnének abban, hogy saját maguk is építhetik kultúrájukat” – nyilatkozta Kaabi a Nationalnek augusztusban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!