Balogh Robert: Durva a nyár /részlet/

Balogh Robert: Álmomban (Részlet a Durva a nyár című regényből)

Amikor éjjel jöttek a kopaszok, apám kiszúrta őket az ablakból. Áttelefonált a sógoréknak, hogy jöjjenek, ahogy tudnak, de szaporán, mert itt vakerálnak valami alakok fegyverrel. Apám felkapta a fejszét meg a konyhakést és kimászott a hátsó ablakon.

Gyufasercegést hallott, nesztelenül odakúszott mögé és lassan felegyenesedett, megkocogtatta a kopasz vállát, az fordult hátra, de apám egyetlen ökölcsapással elintézte a csuklyás kopaszt. Levette róla a nadrágszíjat, azzal kötözte a satupadhoz, felvette a kopasz földön heverő baseballütőjét, s az árnyékba húzódva kúszott tovább. Meglátta a Hold sápadt fényében, amint az ajtót babrálja egy másik csuklyás. A virágágyásban kúszott felé, de megreccsent alatta az egyik korhadt ág. A csuklyás a hang irányába fordult, s felkapta a dupla csövű vadászpuskáját, de apám megelőzte, süvítve repült a kés, pontosan célba talált. Vagy 30 lépés távolságról dobta apám a nagy konyhakést, s a csuklyás zsákként terült el. Apám gyorsan felpattant, mint egy ruganyos macska, egy szempillantás alatt odavetődött a puskáért, mert lépéseket hallott és visszafojtott kiáltást:
–Szökik a dakota, kerülj a hátába!

S a következő pillanatban apám újra vetődött, az ajkait velőt rázó csatakiáltás hagyta el, a ház sarkán befordult kopasszal egyszerre lőttek, apám a csőre töltött vadászpuskával még a levegőben úszva, a csuklyás pedig a pisztollyal kanyarból. Miután az ütőszeg rávágott a csappantyúra, beindult a robbanás, mindösszesen 0,028 másodperc telt el addig, amíg a fojtással együtt a csőtorkolatot elhagyta közel 100 darab sörét, csepp alakú, egyre táguló felhő formájában. A sörétkosár úgy a hatodik méter tájékán vált el a sörétfelhőtől. A sörétraj a csőből mintegy 400 m/s sebességgel lépett ki, s apám és a kopasz közötti távolságot, azt a körülbelül 13 métert hozzávetőleg 0,0325 másodperc alatt tette meg. A nagy létszámú sörétraj a kis távolságot tekintve nem tágult túl gyorsan, de becsapódáskor azért a félméteres átmérőt már bőven meghaladta.

A közel 100 sörétszemből 8 a házfalba csapódott, 6 a kopasz bő pulóverének a szélét szaggatta meg itt-ott, s további 9 repült át az út fölött a szomszéd kertje irányába, ám a többi, mintegy hetvenvalahány a kopasz méretes hasfalát érte, amely ugyan nem szakadt át teljesen, de a szinte egyidejű becsapódás következtében a szétroncsolódott idegvégződések tömege nemcsak mozgásbénító hatással járt, hanem az óriási mennyiségű sörét becsapódási energiájával sújtva azonnali idegbénulást eredményezett. Apám földet érésekor megpördült, úgy érezte, valami megcsípte a combját, odanyúlt, nedves lett a tenyere, megízlelte, igen, tényleg vérzett, nem tűnt túl veszélyesnek, de amikor megcsapta a megpörkölődött hús szaga, felfogta, hogy meglőtték.

A pisztolygolyó a röppályájába eső szöveteket szétzúzta s az ereket megpörkölte, így csökkentve az azonnali vérzést. Kimeneti nyílást is keresett a combja hátoldalán, azt is megtalálta, tehát nem maradt benn, csontot nem ért, mert akkor szilánkosra zúzódott volna a lába, így nem aggódott, inkább figyelni kezdett a harmadik kopaszra, aki üvöltve közeledett egy kardot tartva a feje fölé, hogy lesújtson rá. Még hét méter, apám ujját a ravaszra tette, még hat, célzott, öt méter és tűz! A rohanó kopaszt megállította a levegőben a becsapódás ereje és hátra is rúgta. Apám újra árnyékba húzódott, s feszülten várt. A kerten túl, a szántóföld felől induló terepjáró hangja hallatszott, ahogy lassan távolodik. Tudta, hogy legalább egyet elszalasztott a támadók közül, de egészséges lábbal sem lett volna túl sok esélye utolérni az autót. Apám megnyugodott, és ahogy távozott belőle a feszültség, úgy növekedett benne a fájdalom. Hirtelen megtántorodott, s a falnak dőlt, a sógorék úgy másfél percre rá értek oda. Apám addigra már visszasántikált a bejárathoz, ott állt ősz mellkassal, szakadt, átvérzett pizsamagatyában, félmeztelenül egy dupla csövű vadászfegyverre támaszkodva a holdfényben.

–Élek! – üvöltötte el magát diadalmasan. Élek és él a családom is!

Apám hangja olyan kérlelhetetlenül és félelmetesen búgott a fagyos, késő őszi éjszakában, hogy anyám alig mert előjönni hálóingjében. A sógorék dorongokkal, ásókkal a kezükben érkeztek, ziháltak, szuszogtak…

Apám felkapcsolta a műhelyben a villanyt, de felgyulladtak sorra a Telepen a fények, előmerészkedtek a cigányok. Az elfogott kopasz rémült szemekkel próbált szabadulni, de esélye sem volt, a bőrövet késsel sem lenne egyszerű elnyiszálni.

Apám felnevetett, amikor észrevette, hogy a kopasz maga alá hugyozott félelmében. Tudta, mi várt rá. Anyám bement a házba.
A többire nem volt kíváncsi.

(Balogh Robert: Durva a nyár. Noran Libro, 2017.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!