Mindegy, hogy Soros György adja-e személyesen vagy az Európai Unió, ha olyan célra adják, amely ellentétes a magyarok akaratával – próbált értelmezési keretet adni a „Stop Soros!” javaslatcsomagnak Orbán Viktor.

 
VH, 2018. január 20.

A miniszterelnök mondatából az következik, hogy a magyarok akarják a korrupciót, hiszen az uniós pénzből megvalósuló beruházások több mint 90 százaléka túlárazott, illetve az ilyen közbeszerzések 26 százalékán mindössze egyetlen pályázó indul. A kormányfő mondata egyben azt is jelenti, a magyarok akarata szerint való, hogy a valamikor Tiborcz István (Orbán veje) érdekeltségébe tartozó, közvilágítási tendereket sorban nyerő cég jogszerűtlenül használja fel a közösségi dotációt – és azt is kimondottan vágyják a magyarok, hogy 12 milliárd forintot az ő adójukból fizessen vissza a kormány, ha igaznak bizonyulnak az OLAF vádjai. (Emlékeztetőül: az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala szerint az egykor Tiborczhoz kötődő cég ennyivel tartozik az EU-nak.)

A részletek, folytatás a Vasárnapi Hírek 4. és 5. oldalán, "Újabb blöfftörvény jön" címmel.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig kapható.
Előfizetőinknek szombaton házhoz visszük.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!