Stanci néni nekünk, gyerekeknek csak egy név volt. Egy röhejes név. Ha meghallottuk, bökögettük egymást. Szigorú, „viselkedésre” intő, magyarul törve beszélő öregasszonyként emlegette a nagy-nagynénit apánk, akinél számára csak a papagája volt érdekesebb. Családi iratokból, régi újságkivágásokból, fotográfiákból később megtudtuk: Stanci néni korábban Constanze-ként nem csak a szereposztó díványoknak köszönhetően volt szülővárosában, Brassóban, majd Bécsben keresett művésznő.

 

 

„Stanci nénik” minden családban akadnak. Meg „Géza bácsik”, akik falusi suhancként még találkoztak Sobri Jóskával, a betyárral a somogyi dombok közt. A legendáriumok szájról szájra járnak. Minél jobban megy az idő, annál inkább izgatnak bennünket a gyökereink, s bánjuk, miért is nem figyeltünk jobban a nagy családi összeröffenéseken, amikor lényegtelennek tűnő régi dologról esett szó.

Például a családfáról, ami nem a kutyabőrős nemességgel bírók kiváltsága. Hiszen anyakönyv – matricula – évszázadok óta létezik, 1563-ban a Tridenti Zsinat után indult el vezetésük. Igaz, jobbára az 1700-as évekre váltak általánossá születési, házassági és halotti anyakönyveink. Adataik nyilvánosak, kutathatók, akárcsak a helytörténeti füzeteké, munkáké. Persze, ha valaki veszi hozzá a fáradságot. Vagy a pénzt – mert minden megoldható. A legkülönbözőbb foglalkozású emberek – érdekes, többnyire férfiak – ajánlkoznak mások őseinek felkutatására. „Családfát karácsonyra!” – szól több internetes, sőt újságban feladott hirdetés. A családfakutatást a megadott információk alapján kezdik, minél több az infó, annál egyszerűbb és olcsóbb lesz a családfakutatás. Van, aki nem csak felállítását-leírását, de a családfa generációnkénti megfestését is vállalja „művészi kivitelben”, sőt temetői és címerkutatást is végez. Mindenki igényeinek és pénztárcájának megfelelően választhat, meddig szeretné elvégeztetni a családfakutatást: árcsomagok vannak – pár tízezertől a jó pár százezer forintig. Azoknak ajánlják az alapcsomagot, akik megelégszenek családjuk kisebb fokú megismerésével egy-két generációra visszamenően, a „maxi csomag” meg a legkiterjedtebb kutatást feltételezi. Arról nem szól a fáma, hogy kívánságra még különleges ősök is – minek finomkodjunk – belehazudhatók-e abba a fába. Kérésre a családfa ábrázolásban arcképek is megjeleníthetők, így az személyesebbé válik, „hisz azok néznek le ránk, akiktől legnagyobb kincsünket, az életünket kaptuk” – így egy ajánlat.

A pécsi Bogárdi János bevallja: ingyenes személyre szóló tanácsokat sajnos nem tud adni, szolgáltatásait vállalkozása keretében nyújtja. „A vállalkozásnak havonta fizetendő költségei vannak és családomról is gondoskodnom kell” – állítja. A világhálón egyébként rengeteg ingyenes – vagy annak tűnő – oldal van. Egy geni.com nevű nemzetközi családfakutató oldal elég népszerű, de ha a rendszer kiszűri, hogy az egyik felmenődet valaki más is a családfájára írta, akkor fizetni kell az információért. Szóval hatalmas világbiznisz. Egy másik, a familytree 35 nyelven, közte magyarul is működik – „alapfokon” ingyenesen, aztán persze pénzért. Egy azonos nevű, de magyarországi honlap kft.-je örököskutatást és hagyatéki ügyintézést is vállal, Közép- és Kelet-Európában. Van, aki digitális és nyomtatott változatban egyaránt dolgozik. Zacher András mérnök, ötgyermekes apa szerint sok olyan információt adhat a múlt – akkor is, amikor mindenki csak a jövőjével van elfoglalva – ami támaszt, családi összetartó erőt jelenthet. Ebben igazat ad neki Bolla Mária szociálpszichológus, aki szerint egy nagy família közös múltja, története még tán abban is segít, hogy a jóléti társadalmak torz korfájához hasonló, egyre kevesebb gyereket felmutató családfák terebélyesedjenek: merjenek több utód világra hozatalára vállalkozni a fiatalok. Az más kérdés szerinte: a rendszerváltás után direkt módi lett az őskutatás…

Fabini Henrik István kétgyermekes apa, kilenc unokája van. Alapítója őse, a bécsi és pesti szemorvos professzor, Fabini Teofil János nevét viselő, vak és gyengénlátó fiatalokért létrehozott alapítványnak. Nem divatból kezdte: egy távoli rokon miatt fogott famíliája kutatásába. Az erdélyi, evangélikus szász családnak, amelyről 1553-ból is vannak adatai, Bohner, azaz Babos, majd Bohner-Fabini, végül az ottani latin hatásra Fabini lett a neve. Meséli: Romániában nehéz a dolgoknak utána járni. Nem politikai okból, hanem mert a mormonok Amerikába vittek sok anyakönyvet. Úgy látja, ha nem is „Ádámig-Éváig”, de bárki szinte „végtelenségig” érdekességekre bukkanhat családja történetében a genealógia, a származástan-segédtudomány által.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!