Beperelte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot egy grafikus, akinek több mint egy éve nem fizette ki a tárca a 2010-es Nemzeti Tanévnyitóra rendelt, csengőt ábrozoló logót. Ráadásul tudtán kívül és engedélye nélkül az idei tanévnyitón ismét felhasználták az általa tervezett arculatot. Azt az embert verték át, aki arcát adta a kormány augusztus 20-ai ünnepségéhez. Pedig ő nem is politizál, csak a pénzét szeretné az elvégzett munkáért. Most a rendőrség kezd nyomozásba az ügyben. Tanmese a kormányzati kommunikáció működéséről.

  <h1>Kállai Márton felvételei</h1>-
  <h1>Majoros Árpád grafikus</h1>-

Kállai Márton felvételei

- – Kép 1/2

Majoros Árpád nem politizál, szabadidejében szívesebben babrál japán miniatűr faszobraival. Munkát nem pártszín, hanem saját értékrendje szerint vállal. Dolgozott korábban az MSZP-nek is: 1997-ben ő tervezte az MSZP Parlamenti Gyermekkarácsonyának a plakátját. A jelenlegi kormány megkeresésére először tavaly vállalt megrendelést. A Nemzeti Tanévnyitó arculattervezése kapcsán Balatoni Mónika révén került szóba, aki jelenleg a Hungarofest vezető munkatársa, Árpáddal még a Nemzeti Színházban dolgoztak együtt. Tavaly augusztusban kereste meg Balatoni Majorost azzal, hogy tervezze meg az augusztus 20-i ünnepség „Együtt az ország” szlogenével ellátott logóját. Sokan támadták amiatt, amiért politikai megbízást vállalt. Ám a grafikus ezzel sosem foglalkozott. „Én ezzel nem a Fidesz értékrendjét vállaltam fel nyilvánosan. Azt gondolom, hogy a család az alapja mindennek és az kihat az országra” – reagált a megjegyzésekre Majoros. Munkáját kifizették, így a grafikus vállalta a 2010-es Nemzeti Tanévnyitó arculattervezését is. Ezért a megrendelésért azonban még azóta sem kapta meg a jussát. Majoros ennek ellenére vállalta, hogy idén is elkészíti az augusztus 20-i arculattervezést, mert bízott abban, hogy békés úton megoldódnak a dolgok. A kampányhoz még arcát is adta: az plakátokon saját családjával, három gyerekével és feleségével együtt szerepel. Érdekes módon, ennek a munkának a kifizetésével sem volt gond. A 2011. augusztus 20-i tervet egyébként közbeszerezési pályázaton eredetileg egy másik cég nyerte, ám a minisztérium az utolsó pillanatban – másfél héttel a nyomdai leadás előtt – döntött úgy, hogy mégis Majoros tervezze az idei arculatot is. Persze jóval kevesebbért, mint amennyit a nyertes cég kapott. (Róluk lásd keretes írásunkat.) 

Majoros akkor fordult ügyvédhez, amikor pár hete véletlenül felfigyelt a Nemzeti Tanévnyitóra tervezett – és ki nem fizetett – logójának átalakított, torzított változatára a Duna Tv egyik reklámblokkjában.

A grafikus jogi képviselője a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatóságán tett feljelentést ismeretlen tettes ellen szerzői jogok megsértésének alapos gyanújával.

A minisztérium a feljelentés hatására sem kereste fel a grafikust, hanem az Indexen nyilatkozott, hogy a Nemzeti Tanévnyitóval kapcsolatban nem rendelt tőle és mástól sem arculattervezést, ezért nincs fizetési kötelezettsége sem. Majoros már azt is sikernek könyvelte el, hogy egy év után legalább a cikkre reagált valamit a minisztérium, hiszen ekkor már Balatoni Mónika sem méltatta válaszra leveleit.

„Tőlem egy olyan ember rendelt, aki azt állította magáról, hogy a minisztérium képviseletében jár el. Azért az érdekes, hogy rendelni nem rendeltek, de valahogy oda került az a logó, meghívó, molinó Hoffmann Rózsa és csapata mögé. És valahogy csak lement egy reklámspot a Duna Tv-n az én logómmal, amit jól láthatóan átalakítottak. Megbízott operátor csak akkor alakít át valamit, ha megkérik rá, és elvileg ezt valakinek jóvá kellett hagynia a minisztérium részéről.”

Az ügy azóta érdekes fordulatot vett, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal áttette a nyomozást Lipótra, azzal az indokkal, hogy „a fenti bűncselekmény esetében az illetékességet a bűncselekmény elkövetésének helye határozza meg”. Jelen ügyben a vámhivatal szerint a NAV dunántúli regionális Bűnügyi Igazgatósága rendelkezik az illetékességgel.

„Mindenki döntse el maga, hogy miért. Ez biztos valami furmányos nyomozati taktika, amit én nem értek. Bölcsek a nyomozók, tudják, hogy el kell távolodni a fától, hogy lássák az erdőt. Az én tippem a Lipóti kenyérben rejlik, mert azt ott biztosan igen jót találnak. Na meg a Benti Kocsmát is ajánlom figyelmükbe, igen jó információgyűjtő hely, én magam is sokszor megfordultam ott” – humorizál a grafikus a helyzet abszurditásán. Kérdésünkre, hogy mire számít az üggyel kapcsolatban, csak ennyit mond: „Bíztam a megbízómban, nem jött be. Bíztam a minisztériumban, eddig nem jött be. Most bízom az igazságszolgáltatásban. Ez, remélem, bejön!”

 

Örök nyertesek

Az állami ünnepeket is szervező Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. média- és PR-feladatok ellátására kiírt tenderét is – nettó 440 millió forint keretösszegben – két cég, a Bell & Partners a Young & Partners Kft.-vel közösen nyerte meg. Ők azok, akik mindent, vagy legalábbis majdnem mindent visznek ettől a kormánytól. Már ami a kormányzati kommunikációs megrendeléseket illeti.

A Bell & Partners vezetője szerint a sikerek nem titkos politikai kapcsolatoknak köszönhetőek, hanem annak, hogy tudatosan készültek az állami megrendelésekre. Nézzük hát, mit ért ez a „készülés”.

A Bell januárban a Pilisi Parkerdő Zrt. tenderén szerepeltek sikeresen, és azóta nettó 15 millióért a társaság „Parkerdő természetesen 2010-2012” című pályázatához kapcsolódó tájékoztatási feladatait végezhetik el. Szintén ebben a hónapban az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közbeszerzésén is győzni tudtak, minek értéke nettó 25 millió forint volt. Közben március óta szervezik a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos banki hiteltermékeinek bevezetési kampányát és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lakossági tájékoztató kampányait. Együtt összesen nettó 504,9 millió forint értékben. Sikeresen szerepeltek a MÁV-Start által kiírt pályázaton, ennek értéke nettó 24,9 forint. Szintén nem kell mélyre ásni, ha az ember a másik nagy sikertörténet főszereplőjéről a Young and Partners Kft.-ről szeretne pár dolgot kideríteni. Ez a cég a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárának, Kuna Tibornak a tulajdonában van. Az Országos Egészség­biztosítási Pénztár kommunikációs stratégiájának kidolgozása (nettó 23,8 millió forint) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiadásainak és marketingeszközeinek tervezése után (nettó 150,9 millió forint) az Új Nemzedék Jövőjéért Program rendezvényszervezési feladatainak ellátását, valamint a program médiastratégiájának kialakítását is megnyerte a 2008-ban alakult cég, 16 millió forint értékben. A kormányzati kommunikáció hatékonyságának további növelése érdekében elkülönített 1,5 milliárd forint egy része még kiosztásra vár.

A kérdés már csak az, hogy ki fogja megnyerni azokat. Vagy kik. 

(Ámon Judit)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!