Huszonnégy év után először áll demokrata polgármester New York élén. A progresszív és kockázatos kampányígéretekkel taroló ötvenkét éves Bill de Blasio sokat változtathat a város életén. Fölényes győzelmében sokak szerint nagy szerepe volt a családi kampánynak, merthogy 18 éves lánya és 15 éves fia rövid kampányfilmekben mondták el, miért apjuk a legalkalmasabb polgármesternek.

 
De Blasio, New York új polgármestere és családja (Foto: Carlo Allegri, Reuters)

A gazdasági egyenlőtlenségek és a színes bőrű kisebbségeket diszkrimináló rendőrségi politika megszüntetése köré felépített kampányával aratott elsöprő győzelmet New York újonnan megválasztott polgármestere, Bill de Blasio. A város demokrata ombudsmanjának sikere egy új, populista baloldal felé történő elmozdulásnak is a jele a szakértők szerint. Blasio egyik ígérete New York kettéosztottsága, azaz a gazdasági egyenlőtlenségek megszüntetése – mely a 2011-es Occupy Wall Street! mozgalom kulcsmondata volt –, korántsem a Wall Streethez közel álló demokraták kampánymondata. Másik fontos ígérete az volt, hogy megszünteti azt a rendelkezést, amely lehetővé tette, hogy a rendőrök csak úgy „pofára”, mindenféle indok nélkül megmotozzanak általuk gyanúsnak talált személyeket. A rendelkezést a fehér szavazók többsége támogatta, míg eltörlése, a rendőri diszkrimináció megszüntetése az afroamerikai, latin, ázsiai-amerikai szavazók körében lett népszerű. New York, annak ellenére, hogy zömében demokrata választópolgárok lakják, az elmúlt évtizedekben republikánusokhoz kötődő polgármestereket választott, előbb a „törvény és fegyelem” elvét képviselő Rudy Giuliani „erődje” volt a város, őt követte 12 éven át a dúsgazdag Michael Bloomberg.

De Blasio gazdasági és társadalmi reformtörekvéseit a nemrégiben megválasztott, az elmúlt évek legprogresszívebb ötvenegy tagú városi tanács többsége támogatja. A múlt héten, az American Community Survey által nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, a szegények és gazdagok közötti társadalmi egyenlőtlenségek New Yorkban a legnagyobbak az Egyesült Államok összes nagyvárosa közül. De Blasio New York hetvenmilliárdos költségvetése felett veszi át az irányítást, melyből a bloombergi érában elsősorban az ingatlanipar részesült. De Blasio azonban, az évi ötszázezer dollárnál többet kereső városlakókra különadó kivetését tervezi, óvodák építésére szánva a befolyt összeget.

Az olasz–német származású De Blasio 2002 óta vett részt a város közéletében. Kampányában tevékeny szerepe volt az egész családjának, így afroamerikai származású, korábban magát leszbikusnak valló felesége (költőnő, jogvédő aktivista) és két gyermekük, 18 éves lányuk, Chiara, illetve a 15 éves, afrofrizurájáról híressé vált Dante. A fiatalember valószínűleg igen fontos szerepet játszott apja győzelmében. Egy rövid kampányfilmben hatalmas hajkoronát viselő színes bőrű tinédzser mondja el, miért lenne jó polgármesternek De Blasio. Dante, 15, Brooklyn, NY. – így mutatják be, hogy csak a film legvégén derüljön ki: ez a Dante az a Dante, vagyis nem más, mint De Blasio fia. A konszolidáltabb frizurájú, különleges, virágokkal kirakott fejpántokat favorizáló, vagány és laza Chiara úgy nyilatkozott, azért örül annak, hogy a családjával dolgozhat együtt a kampányon, mert így kiderül, hogy „az apja nem valamiféle unalmas fehér fickó”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!