Csak a szembeszökő igazságtalanságokat orvosolta a kormány az útdíj kapcsán, jön az országbénító blokád. - A kabinet szerint a kedvezmény azt jelenti, hogy valakit nem sorolnak drágább kategóriába.

  <h1>Budaörsi forgalom</h1>-
  <h1>A tempó ára (személyautók esetében) - Forrás: napicsart.blog.hu</h1>-

Budaörsi forgalom

- – Kép 1/2

A költségvetési kecske sem marad éhen, az autósok káposztájának egy része is megmarad – így summázható a kormány döntése, amivel felülírta nemrég összekalapált útdíjrendeletét.

Magához a lényeghez érdemben nem nyúlt a kabinet, csak a dupla sarcokat emeli ki a rendszerből – leginkább az össznépi felháborodás hatására. Példának okáért így a hidakon, felüljárókon (ha két megyéhez tartoznak is), elegendő egy megyei matrica. (A Duna-hidakat ingyenessé tette a kormány, az más kérdés, hogy az autósok zöme fizetős utakon közelíti meg a „folyami átkelőket”.) Továbbá ezek a „megyei vignetták” a jövőben a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek – így több tízezer autósnak nem kell „két megyét kifizetnie” egy pár száz méteres útszakaszért (a kormányzati módosító örömére például az M7-esen Balatonra igyekvőknek nem kell pénzt áldozniuk a Veszprém megyei matricáért). Ezenkívül a kormány kihátrált a reptérre vezető út (egy pár száz méteres szakaszról van szó) megadóztatásából.

Ám aki az M0-s úton jár, az a jövőben is kénytelen kicsengetni az útdíjat – az elkerülő út fizetőssé tétele pedig egyértelművé teszi, hogy a kormányt nem környezetvédelmi és közlekedéshatékonysági szempontok motiválták az új sarc kivetésekor. Az első szempont a pénzbehajtás volt – és ez be is jött. Január 18-ig ugyanis 9,7 milliárd forintot szántak az autósok matricákra, ami több mint kétszerese a 2014 azonos időszakában elköltött 4,7 milliárd forintnak. És az értékesítési statisztikákból jól látszik, hogy az újsütetű matricarendszert Pest megyéhez (nevezetesen az M0-shoz) idomították: 471 ezer „megyei engedély” ment eddig el – ebből 327 ezer darabot Pest megyei autósok vásároltak. (A második helyezett 35 ezer matricával Fejér, de itt az eladásokat a fővárosi ingázás ránthatta meg.)

Így a januárban bevezetett szisztéma nem sorvasztja el az országos érvényű matricák piacát, ezt jelzi, hogy éves „autópálya-bérletet” év eleje óta mintegy 135 ezren vettek, míg a tavalyi esztendő azonos időszakában jóval kisebb volt a kereslet: akkor 80 ezer éves és országos matrica kelt el. (Tény: a havi matricák iránt idén kisebb volt a kereslet, most 59 ezer darabot váltottak ki, míg 2014-ben 70,5 ezret.)

A második – semmiképp sem nyilvános – szempontot pedig csak sejthető a kormány gazdaságpolitikai mozgásából. Úgy tűnik, mintha a kabinet el akarná űzni a nagy áruházláncok hipermarketjeitől a bevásárlókat azzal, hogy fizetőssé teszi az M0-st számos gyorsforgalmi úttal együtt. Hogy a határátkelők fizetőssé tételével a határ menti bevásárlóturizmust akarta-e visszaszorítani a kormány, arról szintén csak találgatni lehet.

Hogy jobb legyen az összkép, a kormány tett egy gesztusféleséget is: a mozgássérültek kedvezménnyel autózhatnak, illetve a sokgyermekesek is, már ha kisbuszuk van. Ám a kedvezmény esetükben csak annyit jelent, hogy nem kell megfizetniük a frissen megemelt tarifát (ugyanis a hét személy feletti járműveket átsorolta a kabinet egy drágább kategóriába).

Nem csoda, hogy a kormány puhításai nem hatották meg Büki Zoltánt, aki a Blokád az útdíj ellen és a demokratikus Magyarországért elnevezésű Facebook-csoport élén sok-sok autósblokáddal akarja megbénítani az országot, így protestálva az útdíj ellen. Büki ultimátumot intézett a kabinethez, miszerint január 20-ig töröljék el az útdíjat, számoljanak el a magánnyugdíjpénztárak háromezermilliárdnyi államosított vagyonával, illetve hozzák nyilvánosságra 25 esztendőre visszamenőleg a közvagyont érintő valamennyi szerződést és számlát. A kormány azonban rossz ritmusérzékkel vette fel a kapcsolatot a blokádorganizártorral, aki 19-ig éjfélig kivárt. De 20-án már hiába hívta fel L. Simon László, a miniszterelnökségi államtitkárnak Büki annyit mondott, eketyegett a határidő, jön a blokád. Büki úgy számol, 25-30 helyszínen húznák fel az útzárat, egyes Budapestre vezető autópálya-szakaszokon, illetve néhány fontosabb vidéki csomóponton. Az MSZP is blokádot szervez január 30-án a fizetős útszakaszokon.

 

---------------------------------------------

Tengelyig bajban
Az online kasszákhoz hasonló szisztémát vezetett be a kormány január elsejétől. Mielőtt valaki útra kél, indulása előtt az úgynevezett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben rögzítenie kell, hogy mit visz, kinek, kitől stb., illetve a rakomány célba juttatása után is dokumentálni kell, hogy ki és mikor vette át a portékát.
A fuvarozóknak idejük sem volt felkészülni, a kormány március végéig tesztüzemmódban működteti a szisztémát.

 

Egy új szabályozás szerint a Németországban dolgozó kamionosoknak (átutazóknak is) német minimálbért (óránként 8,5 euró, mintegy 2720 forint) kell fizetni. A szakmai szervezetek arra kérik Orbán Viktort, lobbizzon az új szabály módosításáért a Magyarországra látogató Angela Merkelnél.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!