Óriási kampányfogás volt a kormány részéről márciusban a „hideg tél miatti” 12 ezer forintos állami rezsitámogatás, amit a gázszámlából vontak le az érintetteknek nem sokkal a választások előtt. Azok nagy része azonban, aki nem gázzal vagy távfűtéssel fűt, azóta is vár arra, hogy megkapja a támogatást, pedig a leginkább ennek a csoportnak lenne szüksége a segítségre. Mégis, kezdetben rájuk senki sem gondolt.

  -
  -
- – Kép 1/2

Csak júliusban döntött ugyanis a kormány arról, hogy a fával és szénnel fűtők számára is biztosítja a támogatást, és bár azóta újabb fűtési szezon indult, a fára/ szénre még mindig várnak a családok. A 12 ezer forint értékű tűzifát, szenet, palackos és tartályos pb-gázt, fűtőolajat, illetve pelletet/ brikettet ráadásul igényelni kellett, nem jár automatikusan. Október 15-ig kellett leadni a papírokat a helyi önkormányzatnál, aki azonban nem tudott erről, lemaradt.

Pénz vagy tüzelő?

Az sem egységes, hogy természetbeni vagy pénzbeni juttatást kapnak a családok, ez Kovács Zoltán kormányszóvivő korábbi közleményéből derült ki. Eszerint 29 ezer olyan háztartás van, melyek esetében a településen nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Mint mondta, ezek a családok készpénz formájában kapják meg a téli rezsicsökkentést. A becslések szerint azonban a mostani esetben körülbelül 800 ezer háztartás lehet érintett (nagy részüknél a településen ugyan van gáz, de az adott háztartásban mással fűtenek), a többségnek tehát természetbeni juttatás jár.

A rászorulók egyébként szociális alapon is tüzelőanyaghoz juthatnak, ez teljesen független a téli rezsicsökkentés miatt igényelhető tüzelőanyagtól. A Habitat for Humanity Magyarország azonban ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a 2011-ben bevezetett szociális tüzelőanyag-támogatási program az alacsony jövedelmű háztartások egyetlen lakásfenntartási célú támogatása. Bár minden ötödik magyar lakást kizárólag fával fűtenek, a központi költségvetés lakhatásra fordítható keretének mindössze 1,6 százalékát teszi ki ez a szociális támogatás, miközben az elsősorban a középosztály lakásvásárlását segítő intézkedésekre 211 milliárd forintot költött az állam 2017-ben.

Egy köbméter összevágott tűzifa ára 30 ezer forint körül mozog Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 12 ezer forint értékű tüzelőanyag tehát kevesebb mint fél köbméterre elég. Egy család ezzel maximum pár hétig tud fűteni, hiszen egy szezonban 6 köbméter fára is szükség lehet.

Még beszállító sincs

A fűtés sok kistelepülésen okoz nehézséget a családoknak. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, 1374 lakosú Bodroghalmon az október 15-i határidőig 129-en igényelték a 12 ezer forint értékű, „rezsicsökkentett” tüzelőanyagot. Nagy részük fát, de voltak néhányan, akik gázt vagy brikettet kértek, egy ember pedig szenet igényelt. Erről Novák Andrásné aljegyző beszélt lapunknak.

Kiderült, a település esetében a gázszolgáltató segítségével utcajegyzék szerint végignézték, hogy ki lehet érintett, és őket az igénylőlappal együtt értesítették. Ez azonban rengeteg pluszmunka, és nagyobb településen, ahol már több ezren laknak, szinte lehetetlen feladat.

„Az egyébként is rossz anyagi helyzetben lévő családoknak komoly terhelést jelenthet, hogy a fát mindenkinek magának kell elszállíttatni, ami egyáltalán nem olcsó. Bodroghalom esetében az sem világos, hogy kitől lehet majd elhozni, ugyanis az önkormányzat egyelőre nem tudja, honnan szerzik be a szükséges fát.

– Még hosszú időbe telik, mire lefut ez az ügy, több mint egy hónap is lehet. Jelenleg ott tartunk, hogy elküldtük a listát azokról, akik igényelték a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot, most valószínűleg jön majd a katasztrófavédelem, ők ellenőrzik, hogy valóban mindenki jogosult-e. Ezt követően kapjuk csak meg a támogatást, majd szerződést kell kötni a szállítókkal, ahová bemehet az ügyfél azzal az igazolással, amit tőlünk kap. Addig is szociális alapon is adunk tüzelőanyagot (szenet), ezt körülbelül 160-170 család szokta igénybe venni. Akik lakásfenntartási támogatásban részesülnek, azoknak adjuk. Tavaly 325 kilogramm szenet adtunk családonként” – mondja Novák Andrásné aljegyző.

„Könnyen lehet, hogy nagyobb lesz a felháborodás, mint az öröm, hiszen nagyon kevés fát kapnak az érintettek, és még a szállításról is mindenkinek magának kell gondoskodni, ami nem olcsó mulatság – fűzi mindehhez hozzá Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. – Az önkormányzatok egyáltalán nem örülnek annak, hogy nem pénzt, hanem természetbeni juttatást kell adni. Rengeteg adminisztrációs munkát jelent ugyanis. Az érintettek is jobban örülnének, ha pénzt kapnának, ezt levélben jeleztük is a kormány felé.”

De nem csak ez okoz nehézséget az önkormányzatok számára. Az sem egyértelmű, hogy előre megkapják-e a szükséges pénzt az államtól, vagy nekik kell megelőlegezni a tüzelőanyag árát. Nem sok településen van ugyanis pluszforrás arra, hogy maguk fizessék ki a szállítókat, ami akár sok millió forint is lehet.

„Ha valamit eldöntök, azzal nem várok háromnegyed évet. Itt sem szabadott volna ennyit csúszni. Ahhoz képest, hogy a gázzal fűtő érintettek mikor kapták meg a támogatást, nagyon hosszú idő telt el. Ez pedig semmilyen adminisztrációnál nem lehetne megengedhető” – fejti ki az elnök.

Sokáig kell még várni

A határidőig 150 ember adta be az igénylését a 12 ezer forintos támogatásra Karcsán, az 1900 fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. Az állami rezsitámogatás címszóval nyújtott fűtőanyagot itt is természetben kapják meg az érintettek. Szerződést azonban egyelőre nem kötött egyetlen szállítóval sem az önkormányzat. Dékány Zsolt, Karcsa jegyzője lapunknak elmondta: több mint egy hónap lesz, mire mindenki hozzájuthat a támogatáshoz. Karcsán egyébként átlagosan 5-10 köbméter fát használnak egy háztartásban és körülbelül 300 család jogosult a másik típusú, szociális alapon járó tüzelőanyagra, ami persze nem elég egész télre, csakis segítség lehet. Hozzátette: bár ők mindenkit értesítettek, egy nagyobb városban ez lehet éppen könnyű feladat. Pedig a nagyobb városokban is sok érintett család lehet, akik az értesítés hiányában könnyen lemaradnak a támogatásról.

Ahogy arról lapunkat Debrecen önkormányzata tájékoztatta, náluk 2001 igénybejelentést nyújtottak be, szenet 91, tűzifát 1710, propán-bután palackos gázt 123, brikettet/pelletet 77 háztartás igényelt. Debrecenben ráadásul másképp is igyekeznek segíteni a családokat. 2018-ban a szociálisan rászorulóknak ad át a debreceni önkormányzat 80 tonnát abból a „felesleges” faanyagból, amely a városi beruházások során halmozódott fel. A rászoruló családokhoz ki is szállítják a fát. Hasonlóan jó példa lehet Szeged, ott is tűzifával támogatja a rászorulókat az önkormányzat; 18,4 millió forintot fordít a város erre a célra, ebből közel 400 család kap fát. Ők a szerencsések.

Lapunk kereste a Belügyminisztériumot is, ahol arról tájékoztattak, hogy a kiépített gázhálózattal nem rendelkező önkormányzatoknak a támogatást elutalták. Arra azonban nem kaptunk választ, hogy mi van azokkal, akik természetbeli juttatásként kapják majd a márciusi „rezsicsökkentést”.

FOTÓK: KÁLLAI MÁRTON

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!