Drámai módon emelkedett az elmúlt évben a halálos kimenetelű és maradandó károsodást okozó munkahelyi balesetek száma – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal napokban közzétett adataiból.

Annak, hogy egy év alatt 21 százalékkal többen vesztették életüket és 33 százalékkal nőtt azok száma, akik súlyos balesetet szenvedtek, legfőbb oka a hatóságok részéről az elégtelen ellenőrzés, illetve a bírságtételek csökkenése, a munkáltatók oldaláról pedig a munkavédelmi oktatások elbliccelése és a védőfelszerelések megspórolása lehet – mondja Ferencz Norbert, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének Ifjúsági Tagozatának elnöke. Azért is meglepő ez a nagymértékű emelkedés, mert a korábbi években folyamatosan csökkent a komoly balesetek száma.

A legtöbb munkavállaló nincs is tisztában azzal, hogy milyen munkavédelmi eszköz (pl. csúszásgátlós bakancs), védőital vagy mennyi pihenőidő járna neki, vagy nem mer szólni mindezekért. Nemcsak a feketegazdaságban dolgozókra jellemző az, hogy még az apróbb munkahelyi baleseteket sem teszik szóvá, nehogy magukra haragítsák főnökeiket.

Címkék: Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!