Még mindig az áprilisi frontális karambol utáni állapotban vannak az ellenzék pártjai. A lábadozás fegyelmivel, kritikával, eltiltással terhes. A helyzetet még az sem menti, hogy a csúnya ütközést – akárha egy betonfalat épített volna – nem kis részben a Fidesz rafinált választási törvénye okozta. Orbán Viktor nem ok nélkül tekint előre 2030-ig.

  -
  -
- – Kép 1/2

Ha az összefogás áprilisban nem is sikerült, egy közös már van a magyar ellenzék pártjaiban: alig élnek. Az MSZP fegyelmit indított Molnár Gyula volt pártelnök ellen a Liberálisokkal kötött és titokban tartott pénzügyi megállapodás miatt, az LMP kizárta soraiból a párttársával erőszakosan fellépő Sallai R. Benedeket és két évre eltiltotta a tisztségektől Hadházy Ákost, s a szakadás szélére sodródott a Jobbik is.

Toroczkai bekeményített

A héten a leghangosabb viták a legerősebb ellenzéki erő, a Jobbik soraiból szűrődtek ki, ahol Toroczkai László volt alelnök, Ásotthalom polgármestere bejelentette egy új platform létrehozását. A Jobbik radikális politikusa, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom alapítója Mi magunk néven (ezt jelenti az északír Sinn Fein neve is) hozta létre a csoportosulást polgármestertársaival. Célként azt határozta meg, hogy újra elővegyék azokat a magyarság számára fontos nemzetstratégiai kérdéseket, amelyekből semmilyen politikai taktika miatt nem kívánnak engedni. Ilyen a migráció, a kivándorlás, a magyar– cigány együtt- élés, a trianoni békeszerződés és a határon túli magyarok ügye. „Szeretnénk a Jobbik foglyul ejtett lelkét visszaadni a Jobbiknak és a jobbikosoknak” – fogalmazott a politikus.

Toroczkai ellen a minap fegyelmi eljárást indított a pártja, mert „sajtóturnéja során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte”. Toroczkai úgy vélte: ha az elnökség elutasító a platformmal szemben, az akár pártszakadáshoz is vezethet. A hűvös viszony miatt ez tűnik valószínűnek forrásaink szerint, de a platform június végi zászlóbontásáig ez vélhetően nem történik meg.

Hadházy, háttér, hatalom

Két évig nem vállalhat semmilyen tisztséget az LMP-ben Hadházy Ákos. Így döntött a párt fegyelmi testülete. A volt társelnök ellen már a választás előtt etikai vizsgálat indult, mert a párt döntéshozói testületeinek határozatai ellenére egyeztetett az MSZP-vel. Hadházy fellebbezett a döntés ellen, és a hvg.hu-nak azt mondta: a határozat kommunista szellemisége miatt kérte, hogy súlyosbítsák négy évre a büntetését. Hadházy Ákos személyében a legaktívabb és legbelemenősebb képviselőjét szorította háttérbe a Lehet Más a Politika, hiszen a Korrupció- infó-sorozattal számos fideszes visszaélést, mutyit leplezett le, a feljelentés után több tucat ügyben indult nyomozás. Az LMP-s politikus fenntartja azt a véleményét, hogy szerinte csalás történt április 8-án, a Fidesz tisztességtelenül játszott. Hadházy mindmáig az egyetlen politikus, aki érzékelte azt a dilemmát, hogy az ellenzék pártjai a mandátumuk felvételével egy illegitim hatalmat ismernek el. Ezért a politikus még mindig nem tette le az esküjét a Parlamentben.

SZÉL NEM BESZÉL Az LMP egyébként a hétvégén tartja tisztújító kongresszusát. Erről szerettük volna megkérdezni Szél Bernadett társelnököt, de a posztért újra induló politikus sajtósa útján hárította el a lehetőséget, hogy válaszoljon a kérdéseinkre.

Címkék: ellenzék, politika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!