Lefejezték, felnégyelték... Szeptember 10-e nevezetes dátum – ezen a napon sújtott le utoljára 1977-ben Franciaországban a guillotine, négy évvel később pedig a halálbüntetést is eltörölték. A halálbüntetés megosztó téma – és Európában még nem is olyan régen bőszen alkalmaztak különböző, néha kegyetlen, a technika fejletlensége miatt csődöt mondó kivégzési módszereket.
A guillotine sokáig az egyik leghumánusabbnak tartott kivégzési forma volt – olyannyira, hogy bár valójában hasonló eszközt már a 13. századtól kezdve alkalmaztak Európában (a perzsák pedig már az ókorban használtak efféle kivégzőgépeket), ez a gyors és állítólag fájdalommentes módszer főként az arisztokraták „kiváltsága” volt. Az egyenlőséget a 18. század hozta el – Franciaországban legalábbis minden bűnösnek ez a vég jutott.
Tévhit, hogy a nyaktilót Joseph-Ignace Guillotin találta fel. A francia orvos 1789. október 9-én csupán javasolta a francia nemzetgyűlésnek, hogy a nemesség mellett a közrendű bűnösöknek is járjon a kevésbé fájdalmas halál, az egyenlőség pedig 1792-ben lépett életbe.
Az első, állami megrendelésre készített eszközt Tobias Schmidtnémet zongorakészítő alkotta 960 frankért, emellett járt neki annak a bőrzsáknak az ára is, amelybe az első elítélt fejét rakták. Akit egyébként 1792. április 25-én ki is végeztek: Nicolas-Jacques Pelletier-t útonállásért és rablásért ítélték halálra. A szerkezetet a híreshírhedt Sanson hóhérdinasztia egyik tagja kezelte.
A guillotine viszont akkor szerzett magának örök (és rettegett) hírnevet, amikor a francia forradalom jelképévé vált. Az eszköz mellett ekkor is a Sanson család tagja állt, és csak Párizsban, a forradalom idején 2625 fej hullott a porba. Köztük a leghíresebb XVI. Lajos francia királyé volt, a legtöbbet idézett mondat viszont Marie Antoinette királynétől származik, aki először bocsánatot kért a hóhértól, akinek rálépett a lábára, majd közölte: „Törölje le azt a guillotine-t, nehogy bepiszkolódjon a gallérom!” Ám e mondattal nem sok szánakozást sikerült kicsikarnia a kivégzést végigéljenző tömegből…
Nem sokkal a forradalom után a Sanson-dinasztia ideje is lejárt: 1847-ben Clément Sansont azért bocsátották el állásából, mert elzálogosította munkaeszközét.
Helyére Luis Deibler lépett, akinek hivatalos papírja volt arról, hogy ő Franciaország hóhéra. Az utolsó, akit ez a megtiszteltetés ért, Marcel Chevalier volt, aki alig egy évig dolgozott eme munkakörben.
Utoljára 1977-ben alkalmazták az eszközt, egy tunéziai férfi, a barátnője meggyilkolásáért elítélt Hamida Djanjoubi feje vált el testétől a marseille-i Baumetes börtönben. Nem sokkal később, 1981-ben az akkori francia elnök, François Mitterrand eltörölte a halálbüntetést.
Ez volna humánus?
Nem csak a guillotine, a villamosszék is nemrég ünnepelte születésnapját. Nem is akármilyen évfordulóról van szó: a 19. században az Amerikai Egyesült Államokban a sok rosszul sikerült akasztás miatt szintén felvetődött egy humánusabb kivégzési módszer igénye. Ők elvetették a nyaktiló használatát, így 1890. augusztus 6-án először alkalmazták a villamosszéket.
Az eszköz megtervezése Harold P. Brown és Arthur Kennellyfeladata volt. Brown korábban az egyenáramot felfedező Thomas Edison alkalmazottjaként dolgozott, végül mégis a nagy rivális, Geoge Westinghouse nevéhez köthető váltakozó áram használata mellett döntött. Az első kísérlet után (melynek szenvedő alanya a gyilkos William Kemmler volt) úgy tűnt, nem ez lesz a megfelelő módszer a humánus kivégzésre. Kemmler ugyanis az első, 1300 voltos áramütés után még élt, a második, 2000 voltos dózis után viszont gyakorlatilag elevenen megsült. Az egyik helyszíni riporter szerint a hóhér és az orvosok is tántorogtak a rosszulléttől, mert a módszer „borzalmas látvány, sokkal rosszabb volt, mint egy akasztás”. Westinghouse szerint „jobb lett volna, ha egy bárdot használnak”.
Később azonban (a technikai módosítások után) a villamosszék közkedvelt kivégzési forma lett az Egyesült Államokban, s bár manapság leginkább a méreginjekciót választják az elítéltek, nem is olyan régen, 2013-ban egy többszörös gyilkos azt kérte, hogy beülhessen a székbe.
Híres utolsó mondat
Mivel a kivégzés előtt bőven van idő kitalálni, mit mondjanak az elítéltek, sokan arra használják fel utolsó szavaikat, hogy ártatlanságukat bizonygassák vagy megbánják bűneiket. És volt az amerikai Jimmy L. Glass, akit gyilkosságért ítéltek halálra. Ő ugyanis csak ennyit mondott a villamosszékben ülve: „Én inkább horgásznék.”
Ki is próbálta
Perillosznak, az i. e. 6. században élő athéni bronzöntő mesternek azt adta parancsba Akragasz, a véres kezű türannosz, hogy alkossa meg a legborzalmasabb kivégzőeszközt. Így készült el a bronzbika, melynek üreges belsejébe zárták az áldozatot, majd alatta tüzet szítottak, hogy a benne lévő ember elevenen megsüljön. A szoborszerű kivégzőeszközt úgy alakította ki, hogy az áldozat kiáltásai a bika bőgéséhez hasonló hangként távozzanak. Perillosz jutalma ugyanakkor nem más volt, minthogy elsőként rajta próbálták ki találmányát.
Jó, hogy eltörölték
Franciaországban a 18. században sokakat ítéltek lovak általi felnégyelésre. Az utolsó, akit ezzel a büntetéssel sújtottak, Robert-François Damiens volt, aki XV. Lajos ellen követett el sikertelen merényletet. Tettét bőven volt ideje megbánni: a lovak egy órán keresztül húzták-vonták végtagjait, míg a négyből egy összeesett kimerültségében. Damienst végül késsel ölték meg.
Életre szóló trauma
A kivégzés előtt állók közül sokan az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy valahogyan mégis sikerül kibújniuk a büntetés alól. Néha ez valóban meg is történik. A leghíresebb eset talán az orosz író, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij esete, akit 1949-ben azért ítéltek halálra, mert csatlakozott egy radikális kormányellenes csoporthoz, amely politikai röpiratokat terjesztett. Dosztojevszkij már az oszlophoz kötözve várta, hogy végrehajtsák rajta (és társain) az ítéletet december 22-én, amikor felharsant a kürt, futár érkezett. Az ítéletet az utolsó pillanatban változtatták meg, az írót szibériai száműzésre és négy év kényszermunkára küldték. A rettenetes élmény nagy hatással volt munkásságára, ami legjobban A félkegyelmű című regényében érhető tetten, melyben hosszú, lírikus leírásban idézi fel, mit érez a halálraítélt, amikor utoljára pillant fel az égre.
EZT AJÁNLJUK
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian
A fiktív interjúkötetben Vonnegut a napjainkban az Egyesült Államokban a legtöbb helyen használt kivégzési eszköz, a méreginjekció (és az ehhez asszisztáló dr. Kevorkian) segítségével él át halál közeli élményeket. „Utazásai” során meginterjúvolja többek közt Hitlert, Newtont és Shakespeare-t is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!