Európa-szerte egyre többen érzik úgy, hogy csak a pártpolitika adta kereteket szétfeszítve lehet megoldást találni a problémákra. A civilek mára újfajta módon közelítenek a kérdéshez – és egyre erősebben éreztetik jelenlétüket.

SPANYOLORSZÁG
A probléma:
A politikai rendszer, a korrupció és a munkanélküliség űzte utcára három évvel ezelőtt a civileket Spanyolországban, akik addig nem mentek haza, amíg úgy nem érezték, hogy kézzel fogható eredményeket értek el.

A megvalósítás:
2011 tavaszán több száz kisebb-nagyobb szervezet, főként egyetemisták, civilek vonultak utcára. A Felháborodottak mozgalma önszerveződő, bázisdemokratikus formáció, amely hamar kitermelte a saját pártját. A Podemos az idei EP-választáson már 5 mandátumot szerzett, a korrupcióellenes törekvésekről pedig elég csak annyit mondani: október végén 51 embert, köztük polgármestereket, politikusokat és vállalkozókat tartóztattak le korrupció miatt Spanyolországban, egy országos rendőri akció során. Programjuk azonban még hosszú (megvalósíthatósága pedig egyelőre kérdéses): szerepel rajta többek között a 60 éves nyugdíjkorhatár bevezetése, a feltétel nélküli alapjövedelem, a közszolgáltatások államosítása és a teljesen ingyenes általános orvosi ellátás is.

A vezető:
Egy 35 éves, kecskeszakállas-copfos egyetemi tanár lett a tavalyi év nagy politikai felfedezettje: Pablo Iglesias rezzenéstelen arccal alázta porba vitapartnereit, gyújtó hangvételű beszédekben tereli utcára a fiatalokat, munkatársai közt pedig van munkanélküli vállalkozó, középiskolai oktató és egy volt korrupcióellenes ügyész is.

Idézet:
„Mikor szavaztál utoljára hittel, illúzióval?” – kérdezte kampányfilmjében Pablo Iglesias, aki szerint van más út, mint amit a politikusok hirdetnek.

ÍRORSZÁG
A probléma:
Ami nálunk a netadó volt, az az íreknél a vízdíj – öt év után ismét tízezrek vonultak utcára, hogy a kormány megszorító intézkedései ellen tüntessenek. Bár Írország tavaly év végén visszafizette a tartozását az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap felé, továbbra is sarcolnák a társadalmat, így egyre nő az elégedetlenség a hagyományos pártokkal szemben.

200-400 euró
(61-122 ezer forint) többletkiadást jelenthet évente a háztartásoknak a vízdíj Írországban.

A megvalósítás:
A tüntetést ugyan nem az ellenzéki pártok, hanem kizárólag civilek szervezték, a politikusok is kivették a részüket a vitából. A republikánus Sinn Féin párt ugyan tett egy tétova kísérletet, hogy felszólítsa híveit arra, ne fizessék be az adót, a szocialista Paul Murphy még ennél is tovább ment: jelezte, hogy ő maga bizonyosan nem fizeti be. A vita tétje nagy, két év múlva ugyanis Írország ismét vezetőt választ magának. Már ha kihúzzák addig, a jövő hónapra ugyanis a civilek további tüntetések sorát helyezték kilátásba, és állításuk szerint addig folytatják, amíg eredményeket nem érnek el.

OLASZORSZÁG
A probléma:
Berlusconi korrupciós ügyei és a világgazdasági válság után szükségszerűen megjelenő megszorítások együttesen kellettek ahhoz, hogy az olaszok kiábránduljanak a politikusokból.

A vezető:
Beppe Grillo korábban komikusként volt népszerű: a szórakoztatóiparból hozott rutinja, és a tömegek eléréséhez szükséges eszközök (saját blog, Twitter, Facebook) használata hamar ismertté tették. Erősen populista, euró- és bevándorlásellenes nézetei tömegeket szólítanak meg.

Idézet:
„Az olaszok megszokták, hogy akkor boldogok, amikor minél nagyobb hazugságot hallanak. Én viszont úgy gondolom, hogy a valóság logikáját kell követnünk, meg kell értenünk a minket körülvevő világot, és új társadalmi szerződést kell kötnünk.”

A megvalósítás:
A Grillo által vezetett Ötcsillagos Mozgalom az interneten szerveződött, és elsősorban a fiatalokat szólította meg. A mozgalom jelszava az átláthatóság és a részvétel, könnyen mozgósítja a bal- és a jobboldali elköteleződésűeket is. Gyakorlatilag a semmiből érkezve szerezték meg 2013-ban a parlamenti választásokon a szavazatok 25,4 százalékát, azóta pedig folyamatosan és aktívan tevékenykednek a demokrácia felélesztéséért és a korrupció visszaszorításáért.

GÖRÖGORSZÁG
A probléma:
Mintegy három évtizedig két párt, a baloldali Paszok és jobbos váltótársa, az Új Demokrácia uralta a görög politikát. Az ország mindeközben 2012-re csődbe ment, így nem csoda, hogy a társadalom ki volt éhezve egy új irányzatra.

A vezető:
Jóképű, fiatal és (eddig) feddhetetlen – ezek Alekszisz Ciprasznak, a Sziriza vezetőjének legfőbb erényei. A radikális baloldali párt vezetőjét sokan politikai kalandornak tartják, és kételkednek vezetői képességeiben is, ám a modern kor tömegkommunikációs eszközeinek köszönhetően a fiatal választók kedvence, még akkor is, ha mindössze két öltönye van.

A megvalósítás:
A Sziriza a legnagyobb ellenzéki párt, amely a társadalmi igazságosságot és a demokrácia felélesztését tűzte ki céljául. Bár korábban erősen EU-ellenes retorikát folytattak, mostanra a párt mérsékeltebb hangvételre váltott, népszerűségük hétről hétre nő, főként azért, mert az ország továbbra sem tudott talpra állni. Sokan úgy vélik, hogy a Sziriza mutathat utat a jelenleg mély válságban lévő európai baloldal számára.

27,5%
– ha most rendeznék meg a választásokat Görögországban, a Sziriza a voksok több mint negyedét megszerezné, s így kormányra kerülhetne. Érdekesség, hogy a két éve még óriási népszerűségnek örvendő neonáci Arany Hajnal mára jelentősen vesztett népszerűségéből.

SVÉDORSZÁG
A probléma:
Bár Svédországban kétciklusnyi ellenzéki szerep után ismét a szociáldemokraták győztek a konzervatívok felett az őszi választásokon, az ország harmadik legerősebb pártja a Svéd Demokraták (SD) lett.

A különutasok:
A szélsőjobboldali SD-t a többi párt kiközösíti, a svédek ugyanis elítélik a párt által következetesen folytatott bevándorlásellenes retorikát. Az utóbbi években minden eszközzel igyekeztek megakadályozni azt, hogy az SD eszméi terjedhessenek – miután a párt 2011-ben bekerült a parlamentbe, törvénymódosításokkal tovább liberalizálták a bevándorlási politikát, a szélsőjobbosok röplapjainak terjesztését megtagadta a posta, a média elzárkózott előlük, a politikusok pedig legtöbbször rasszistaként utaltak rájuk.

A megvalósítás:
Az SD, amely egy extrém ifjúsági szubkultúrából nőtte ki magát (vezetője a mindössze 35 éves Jimmie Åkesson), épp abból az áldozati szerepből tudott előnyt kovácsolni, amelyet a többi politikai erő kényszerített rá – a cenzúra irányította rájuk a figyelmet, saját csatornáikon tömegeket érnek el, és bár a politika ellenzi a bevándorlók stigmatizálását, úgy tűnik, a svédek egy jelentős része (csaknem 13 százalék) mégis egyetért a párt törekvéseivel.

Idézet:
„Svédország a svédeké” – így szólt az SD kampányszlogenje, amiről könnyen eszében juthat az embernek a Jobbik-féle „Magyarország a magyaroké” jelmondat.
 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!