Kína ünnepel, és mi is ünneplünk vele. Az egyre erősödő gazdasági kapcsolatok mellett egyre több politikai gesztussal igyekszik a kormány megnyerni magának a keleti befektetőket. Az idei év a ló éve, állítólag kifejezetten ideális lesz az üzletkötésekre. Már csak az a kérdés, kinek éri meg ez igazán: nekünk, vagy a folyamatosan erősödő Kínának?
Kiemelt szerepet szánt a kormányzat a leginkább kommunikációs hadjáratnak tekinthető keleti nyitás kapcsán Kínának. Mindezért sok mindenre képesek voltak: Ven Csia-pao akkori kínai miniszterelnök 2011. júniusi budapesti látogatásakor a bevándorlási hivatal berendelte a tibeti állampolgárokat, és a Tibet-párti tiltakozásokat is betiltották. Ekkor jelentettek be több nagyszabású fejlesztést, többek között egy egymilliárd dolláros vegyipari befektetést, ugyancsak ekkora kerettel infrastruktúrafejlesztési hitelkeretet, ám ezek megvalósulását azóta is csak várjuk. Emellett közös vasúti projektek is szóba kerültek. Olyan befektetési lehetőségeket ajánlottak azonban a kínaiak figyelmébe, amelyekről korábban is leginkább azért kellett letenni, mert nem tűntek igazán gazdaságosnak. Az egyik legjobb példa az évtizedes álom, a ferihegyi reptérre vezető gyorsvasút. Ennek kapcsán felreppent a hír, hogy már vizsgálják a lehetőséget a kínai szakemberek, ám úgy látszik, nem láttak benne elég fantáziát. Azóta az e-útdíj tenderben is feltűnt a China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) a Synergon partnereként, de üzlethez nem jutottak hozzá. A Huawei telekommunikációs cég már 2005 óta jelen van hazánkban, és Pécsen tavaly nyitottak egy szervizközpontot is, de így is csak kétszáznál alig több magyar alkalmazottja van a globálisan 150 ezer főt foglalkoztató vállalkozásnak. Bár a pécsi átadón Orbán Viktor is megjelent, ilyen nagyságrendű beruházásokat nem lehet stratégiainak minősíteni.
A Malév-eladás kapcsán is már-már biztos vevőnek számított a kínai Hainan légitársaság, ám ez az üzlet is kútba esett. Az udvarias és diplomatikus tárgyalópartnernek számító kínaiakra jellemző, hogy a végső döntésig nem zárkóznak el, és nem szívesen mondanak nemet. Ezért végleges szerződés aláírásáig nem szabad készpénznek venni a tárgyalások eredményeit, ám úgy látszik ezt a magyar kormányzat képviselői nem tudták. Érdekes ennek kapcsán megemlíteni, hogy tavaly novemberben a kormányzat bejelentette, hogy kínai hitel terhére újul meg a Belgrád–Budapest vasútvonal. A valóságban a közép-európai országok és Kína bukaresti találkozóján arról született megállapodás, hogy megvizsgálják, be tudnának szállni a projekt finanszírozásába, és természetesen megépítésébe. A nyáron is csak napi három nemzetközi vonatpár forgalommal, és hazai viszonylatban közepesen erős teherszállítási igénynyel rendelkező vonal azonban nem valószínű, hogy túl jó megtérüléssel kecsegtetne számukra. A kínai nagykövetség honlapján fellelhető információk szerint egyébként kölcsönből lehetne ezt finanszírozni, de az már nem szerepel, hogy ez kedvezményes konstrukció lenne.
Miért is ruháznának be egy gyér forgalmú pusztai gyorsvasútba a kínaiak, ha ehhez képest otthon jóval kecsegtetőbb befektetési lehetőségek vannak? Ha valóban jó üzleti lehetőségeket látnak, bárhol a világon befektetnek, ezt mutatja, hogy például a Standard Bank számításai szerint 2016-ra már évi 70 milliárd dollárt fognak beruházni Afrikában, ami 70 százalékkal magasabb a 2009-es értéknél. Ráadásul Kína valódi nagy lehetősége, hogy a fejletlenebb régiók fejlesztésében nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a gazdag országok, ezért jobb hozamokat is tudnak elérni. Gyakran elhangzó érv az is, hogy hazánk lehetne Kína európai logisztikai központja, de tengeri kikötő hiányában ez hiú ábránd, a legtöbb áru a Távol-Keletről Hollandiába érkezik, és már ma is igen aktív a két ország együttműködése. Nagy reményeket fűztek azonban a záhonyi átrakókörzeten keresztül érkező kínai vasúti szállítmányokhoz. Ebből sem lett azonban semmi, a kínai szerelvények hazánkat messze elkerülve, Lengyelországon keresztül Németországba és Hollandiába közlekednek, de indultak már vonatok Csehországba is.
Visszatérve a magyar helyzetre: a Magyar Nemzeti Bank külföldi működőtőke statisztikái nem támasztják alá a kormány lelkesedését a kínai befektetésekkel kapcsolatban. Ebből az látszik, hogy a keleti nyitást megelőzően 2010-ben 28 milliárd forintnyi befektetés érkezett hazánkba, 2011-ben egyenesen távozott 34 milliárdnyi tőke, majd 2012-ben 31 milliárdnyi befektetés jött, ám ez is elhanyagolható része az évi összesen 2525 milliárdos működőtőke-behozatalunkhoz képest. Ennél a nem stratégiai partnernek tekintett Dél- Koreából és Svájcból is több befektetés érkezett hazánkba.
A kútba esett kínai megállapodások száma igen tekintélyes. A Valutalappal folytatott kötélhúzás idején merült fel, hogy Kína magyar államkötvényeket vásárolna, ám ebből sem lett semmi. A szolnoki citromsavgyár lehetne az egyetlen valóban megvalósuló kínai gyárépítés hazánkban, amiről már 2011 májusában megállapodtak, de az építkezés még mindig nem indult meg, pedig az eredeti tervek szerint a gyárnak már működnie kellene. A kínai–magyar gazdasági kapcsolatok élénkülését azonban 2013 márciusától már Szijjártó Péter kormánybiztosként egyengeti, igaz, azóta sem hallani üzleti áttörésről.
Fontos lenne azonban, hogy a magyar cégek felfedezzék az 1,3 milliárd lakosságú Kínát, az óriási piac nagyon jó üzleti lehetőségeket rejt. Egyelőre nyomasztóan nagy a különbség a két ország kereskedelmi forgalma között, míg Kínából 2012-ben 1218 milliárd forint értékű áru és szolgáltatás érkezett hazánkba, csupán 407 milliárd forintnyit tudtunk értékesíteni. Igaz, a behozatalunk a belföldi fogyasztás csökkenésének köszönhetően 2010 óta kissé apad, az exportunk 2011-et követően egy év alatt 20 százalékkal nőtt. Talán érdemesebb lenne a hazai cégek külpiacra jutására helyezni a hangsúlyt a kínai befektetők idecsábítása helyett.
Mindenkit leköröznek
Az Egyesült Államokat megelőzve a világ legnagyobb vezető kereskedelmi hatalmává vált Kína a Financial Times legfrissebb elemzése szerint. Az ázsiai ország 2013-ban 4,16 trillió dollár összegben importált és exportált, 7,6%-kal többet, mint az azt megelőző évben. Az Egyesült Államok export-importja összesen 3,57 trillió dollár volt tavaly.
A Mao-korszak húszévnyi stagnálása után, az 1978-as gazdasági reformok bevezetésének hatására Kína ma a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága. A második ipari forradalmát élő ország GDP-növekedése évente átlagosan 10 százalék, ez több mint 500 millió embert emelt ki a szegénységből, de India után azonban továbbra is itt él a legtöbb hátrányos helyzetű. A növekvő gazdasági egyenlőtlenség, a nagymértékű levegőszennyezés, a vidéki szegénység, az öregedő társadalom súlyos problémákat jelentenek a hatalmas országban. A nagyvárosok és a vidék gazdasága közti különbségek itt a legnagyobbak a világon. Az elmúlt évtizedben özönvízszerűen áramlottak az építési lázban égő keleti városokba a vidékiek. 2012 elejére a történelemben először a városi lakosság száma meghaladta a vidékiét. A társadalmi elégedetlenség a mezőgazdasággal foglalkozók és munkások tüntetéseiben manifesztálódik, emellett évente több ezer ember utazik Pekingbe petícióival a hatóságoktól várva megoldást a korrupció, földfoglalások, valamint kilakoltatások ügyében. A korrupció, valamint a HIV-fertőzések egyre növekvő száma a társadalom minden szintjét érinti. Kína ötödik ötéves terve (2011–2015) ezeket az ügyeket célozza, a szolgáltatások fejlesztése, a környezeti és szociális egyenlőtlenségek orvoslása, a levegőszennyezés csökkentése, az energiafelhasználási hatékonyság, az oktatáshoz és egészségügyhöz való könnyebb hozzáférés, és a szociális védelem ügyei állnak a napirend élén. Az ötéves tervben évi hétszázalékos növekedést céloznak meg, mely mutatja, hogy ebben a ciklusban sokkal inkább az életminőség javítására, és nem a növekedés ütemére koncentrálnának.
A kínai gazdagok ugyanakkor elképesztő mértékben falják a luxustermékeket az elmúlt egy évtizedben. A kínai luxuscikkek piaca a Bain & Company felmérése szerint már nagyobb, mint a francia (15,1 milliárd dollár), a brit (12,1) vagy a német (9,9). A felső kategóriás árukra kivetett, 40 százalékot is meghaladó adó miatt inkább a tengerentúlról szerzik be ezeket a termékeket, az egyedi ruhák, táskák és dizájntermékek 67 százalékát külföldön veszik meg, így a kínaiak luxusköltése az amerikaiak után a második legnagyobb a világon. Ma már a távolkeleti ország adja a Louis Vuitton teljes árbevételének negyedét, a Cartier 35 és az Omega 45 százalékát az Exane BNP Paribas adatai szerint. Új trend, hogy kezdenek megjelenni a helyi prémium márkák és termékek is, Kínában például nem az Apple iPhone-ja a legmenőbb okostelefon, hanem a jóval erősebb hardverrel szerelt és saját alkalmazásbolttal rendelkező Xiaomi. (B. P. – K. O.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
