A választások óta nem állt olyan rosszul az LMP, mint most – derült ki a Publicus Intézet lapunk számára készített felméréséből. Nőtt októberben a bizonytalanok száma és azoké is, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok. A Fidesz fölénye viszont csak leheletnyit apadt.

 

A belső harcoktól tépázott LMP most nem jutna be a parlamentbe, a DK az 5 százalékos küszöbön egyensúlyozik, a bizonytalanok száma kissé nőtt – a többi között ez derül ki a Publicus Intézetnek a VH megbízásából készített legfrissebb, októberi felméréséből.

A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Fidesz 52 százalékkal vezet (ez egy százalékpontos visszaesés a szeptemberihez képest, míg a teljes népességben 26-ról 24 százalékra csökkentek), az MSZP–Párbeszéd változatlanul 15, a Jobbik pedig 14 százalékon áll a biztos szavazóknál. Vagyis az első három helyen az erősorrend változatlan és az arányok is alig mozdultak.

Érdekességek a sereghajtók között vannak. Az egyik leginkább feltűnő adat az LMP gyengülése. Az ökopárt a biztos szavazóknál 5-ről 4-re, a teljes népességben pedig 3-ról 2 százalékra esett. Előbbire már volt példa augusztusban, a teljes népesség körében mért 2 százalék viszont a választások óta a legrosszabb adat. A párt tehát féléves mélypontján van. Nem áll túl jól a DK sem, bár a biztos szavazó pártválasztók körében mért 5 százalék azt jelzi, hogy bejutna a parlamentbe, ha most tartanák a választást. Ami a még kisebb pártokat illeti, a hatodik legerősebb erőként a Kétfarkú Kutya Párt az immár szokásos 2-3 százalék körüli eredményt hozza, a nyár elején a biztos szavazó pártválasztóknál még 3 százalékon álló Momentum viszont negyedik hónapja nem tud elmozdulni a 2 százalékról. A Jobbikból kiváltak által életre hívott Mi Hazánk Mozgalom sem tudott „berobbanni”, őket 1 százalékra mérte mindkét csoportban a Publicus.

A teljes írás az eheti Vasárnapi Hírekben olvasható!

 

Címkék: Publicus Intézet

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!