A kormány forintgyengítő akciói egy közép-európai „Kis-Kína” modellt formálnak. De ennek ma útjában állnak a devizahitelesek. Az „orbanomics” legnagyobb haszonélvezői a spekulánsok.
Keményen elszállt a héten a magyar fizetőeszköz árfolyama, néha már 307 forintot is kértek a devizapiacon egy euróért. Mégsem ez okozott meglepetést a napokban, sokkal inkább az keltett megütközést, hogy a Reuters hírügynökség azt mérlegelte elemzésében: megérné-e a befektetőknek Orbán Viktor miniszterelnök eltávolítása? Már maga a kérdésfeltevés is példátlan, mindamellett egy valós problémára világít rá. Abban ugyanis konszenzus van a piacon, hogy úgy általában a spekulánsok nagyon nem szeretik az „orbanomics”-nak csúfolt unortodox gazdaságpolitikát. Mindeközben halálra keresik magukat Orbánon és Matolcsyn.
Hogyan lehet keresni a magyar gazdaságpolitikán? Egyrészt úgy, hogy a bóvliba sorolt országunk állampapírjaiért extrafelárral növelt hozamot fizetünk a hitelezőknek. Nem véletlenül jutott a Reuters elemzése is arra a következtetésre, hogy ha a befektetők meg akarnának szabadulni Orbán Viktortól, csak annyit kéne tenniük, hogy piacra dobják a kezükben lévő rengeteg magyar állampapírt, rövidebb, hosszabb lejáratú kötvényeket, s a választások előtt romba döntik vele a forint árfolyamát. Igen ám, de ez jelenleg nem áll érdekükben, mert egy nagyon rossz nemzetközi megítélésű, de kétségkívül fizetőképes állam hitelezése a lehető legjobb boltok egyike. Más kérdés, hogy a magyar államkötvényekbe fektető külföldiek profitját végső soron a magyar lakossággal fizetteti meg a saját kormánya. Másfelől, azzal is szépen lehet keresni a devizapiacon, ha a spekulánsok rendre megjátsszák a menetrendszerű forintgyengülési hullámokat. Matolcsy György jegybankelnöki kinevezésekor mindenki számára elérhetőek voltak azok a devizapiaci elemzések, melyek egykét hetes távlatban 303-305 forintos eurót prognosztizáltak. Aki ezt megjátszotta, a kockáztatott pénzét megkétszerezhette másfél hét alatt.
De mi érdeke fűződhet a kormánynak a gyengébb forinthoz? Elsősorban a gazdaságélénkítés reménye. A hazai fizetőeszköz gyengülése ugyanis praktikusan azt jelenti, hogy az exportcégek több forintot kapnak ugyanannyi dollár, euró vagy épp rubel bevételért, miközben a költségeik forintban jelentkeznek, vagyis több jut fejlesztésre, beruházásra, s persze, osztalékra, profitra. Ha ehhez még hozzávesszük a jegybanki kamatcsökkentést, ami elméletileg olcsóbbá teszi a vállalati hiteleket, s a beruházásokkal szemben versenyképtelenné a bankbetétek halmozását, akkor máris kibontakozik előttünk egy közép-európai „Kis-Kína” képe, amely szinte szétexportálja magát.
Csakhogy egy „Kis-Kína” koncepció útjában ott állnak a devizahitelesek, akik a forintgyengülési hullámoknál nemcsak felhördülnek, de a magasabb törlesztőrészletekre rögtön fogyasztásuk visszafogásával válaszolnak, azonnal befékezve a még meg sem indult gazdasági növekedést. Másodszor a hazai munkavállalók, akik nem hajlandóak éhbérért dolgozni, s ázsiai társaiktól eltérően egyelőre munkatáborokba sem engedik szervezni magukat. Harmadsorban az ország végzetes importfüggősége. Mert a gyengébb forint azt is jelenti, hogy a külföldről behozott cikkekért több forintot kell adni, mint korábban.
A választások közeledtével mégis a magyar fizetőeszköz stabilizálódására lehet számítani, valahol a 300 forintos euró alatti sávban. Egyszerűen azért, mert a gyenge forint gazdaságélénkítő hatásai csak középtávon várhatóak, leghamarabb a következő parlamenti ciklusban. Míg az újabb lakossági devizahitelek bedőlése, az államadósság megugrása, az importcikkek árának növekedése azonnal jelentkezik. Ezért a következő hónapokban időről időre forinterősítő nyilatkozatokra számíthatunk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!